Powered By Blogger

2019. április 12., péntek

2019. április 12. - 2in1 - Közélet (politika) és Karitativitás, amely két cselekvés ELVÁLASZTHATATLAN egymástól, ha mindkettőt MAGÁNEMBERKÉNT gyakoroljuk

Hogyan ér össze a KÉT "tevékenység"? (Először írok a karitatívról az 1., pont alatt, majd 2., pont alatt a Közéletiről)
1., Karitatív tevékenység:
4 éve lett a #facebook ismerősöm Varga Andrea
Ezt írtam nyilvánosan, úgy hogy megjelöltem, így az Ő faceprofilján is megjelent:
"Tudom kérted, hogy ne jelöljelek meg....
Szeretném azonban, ha tudnád:
4 év... Ez azt jelenti számomra, hogy az első ismerőseim között tudhatlak, hiszen jómagam pár hónappal korábban csatlakoztam a facéhez.
"Nagyonnagyonnemakartam" facén lenni...

Rá kellett jönnöm azonban, hogy itt megtalálom azokat az embereket (országosan is), akik fontosak számomra: karitatív és közéleti vonalon, hiszen éppen ezért közösségi oldal

Köszönöm, hogy ott és akkor megismerhettelek valamint azt a pár alkalmat, amikor személyesen is tudtunk egymással beszélni...
Talán többször kellett volna...
Talán mindig hamarabb kicsit....s ami késik az még nem múlt el



Megismertelek és jó ember vagy: ellened sosem cselekednék
Szerintem még találkozunk, mert egy irányba megyünk
Jó lenne közösen: a Városunkért

További sok sikert a munkádhoz:
Legyen elég Erőnk és Időnk mindenhez

Üdv,
Mariann"



A csatolt kép a 2015. április 07. miskolci eseményen készült Sok Éhes Száj Van Ételosztás 2015. április 7. 15 óra... , https://www.facebook.com/events/872605646132477/
- az akkori közösség facebook oldalának linkjén is sok infót találtok: https://www.facebook.com/kellasegiseg/





Érdekességként megjegyezném - most vettem észre:
- ezen eseményre
TÖBB EMBER jelentkezett RÉSZTVEVŐNEK, mint ÉRDEKLŐDŐNEK!
Ilyen sem gyakran fordul elő a facebookon!
A fent említett eseményhez hasonló volumenűt szeretnék megrendezni
2019. április 21-én HÚSVÉT VASÁRNAP .... részletek a hétvégén )

Tehát Andreát egy olyan általunk ( Miskolcnak Hangja Van https://www.facebook.com/Miskolcnak-Hangja-Van-1495342854085081/ miskolci civil csoport facebook "szerveződés", amely a netadó elleni tüntetéskor 2014. novemberében szerveződött és közéleti valamint karitatív tevékenységgel IS foglalkozik párhuzamosan) szervezett karitatív eseményen ismertem meg - több pártaktivistával együtt - magánszemélyként, ahol a lakossággal és a pártok részvételével egy polgármesterünk által visszautasított SEGÍTSÉGNYÚJTÁS MIATT szerveztünk meg.

Ez egy ÉTELOSZTÁST volt, melyet a visszautasított szervezettel (Gyermekétkeztetési Alapítvány - https://www.facebook.com/gyermeketkeztetesialapitvany/ ) KÖZÖSEN szerveztünk.

Városunknak szüksége van támogatásra és ezt a lakosság is JÓL MÉRTE FEL és ezért jelentek meg a PÁRTOK IS (aktivistáikkal) valamint számos országos szervezet is jelen volt az eseményen (Age of Hope - https://www.facebook.com/ageofhopealapitvany/ , SZOCSOMA - https://www.facebook.com/SZOCSOMA/ ) és hoztak magukkal jelentős mennyiségű adományt.....

Ehhez hasonló formában kívánom megvalósítani a

2019. április 21-re tervezett
É T E L O S Z T Á S-t
és
A L Á Í R Á S G Y Ű J T É S-t (az adott témában)

M I S K O L C O N

H Ú S V É T V A S Á R N A P J Á N




Minderről itt írtam:


"Húsvétkor 4(!!!) NAPOSRA "nőtte ki magát" a pirosbetűs ünnepek száma:

 - Ezeken a napokon NINCS SZOCIÁLIS (ingyenes) ÉTKEZÉS. 

- A közintézményekben pedig tavasziszünet van a gyermekeknek
azaz FŐTT ÉTEL NÉLKÜL vannak az emberek az ünnepnapok
Ha valakinek van INFÓJA arról, hogy HOL és MIKOR van lehetőségük főtt ételhez jutni az embereknek a 4 nap alatt, azt kérem kommentben írja meg. Köszönöm
Ebben a témában - már jóval korábban - aláírásgyűjtési kezdeményezést indítványoztunk:
" Az év minden napján - HÉTVÉGÉN és ÜNNEPNAPOKON IS - az alapvető szociális ellátásban részesülő embereket és családokat ILLESSE MEG 1 Tányér Meleg Étel!", melynek támogatására - első perctől kezdve - várjuk a lakossági aláírásokat is.
Ennek mihamarabbi elérése érdekében HÚSVÉT VASÁRNAPJÁN (2019-04-21) - hasonlóképpen, mint 2015. április 07. napján https://www.facebook.com/events/872605646132477/
É T E L O S Z T Á S -t és A L Á Í R Á S G Y Ű J T É S -t tervezünk (FIGYELEM! A két link alatt a 2015 évi ESEMÉNY-ről olvashattok)

Várjuk a  LAKOSSÁG SEGÍTSÉGÉT 
Számítunk felajánlásaikra, adományaikra és aláírásaikra

Keressetek bennünket az Anyci és Mi Club oldalon http://anyciesmi.club/  , ahol várjuk ötleteiteket, javaslataitokat, észrevételeiteket  
illetve látogassatok el és iratkozzatok fel You-Tube csatornánkra https://www.youtube.com/channel/UCzKTy3kdnAGeo5cIbX-j5cg…







További részletekről még a hétvégén...




2., Közéleti tevékenység:  ( a link alatt https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2073950079566992&set=a.1388765211418819&type=3&theater ezt olvashatjátok)



MINDENKINEK!
Kérem TERJESSZÉTEK (legfőképpen vidéken), ha szükséges kérdezzetek bátran. Köszi
Szép napot!
Kérdés: szerintetek is "KUKA" már az EP - Európai Parlamenti - választás? 
Válaszom: Szerintem SEMMIKÉPPEN NEM KUKA!
IGENIS bele tudunk szólni a POLITIKÁBA, ha kellő számban akarjuk!
Érjünk el minnél több EMBERT! (választópolgárt)

Kiket?
- Legfőképpen azokat, akik eddig még SOHA nem éltek VÁLASZTÓI JOGUKKAL és SEGÍTSÜK őket, hogy hogyan, hol tudják leadni a voksaikat? valamint
- BÍZTASSUK azokat akik REMÉNYT LÁTTAK a tavaly évvégén megvalósult ÖSSZEFOGÁS láttán.

Az összefogást az MSZP-PM valósította meg, ezért célszerű rájuk adni a voksot, hiszen az 5 % alatti (kispártokra leadott) szavazatok ("töredékszavazatok") ELVESZNEK illetve a kormánypártot erősítik, így nekik jelentenek több szavazatot 
Még csak ÁPRILIS 12. van ...
a JÖVŐHÉTEN még BÁRMI megtörténhet....





"Kiborulásomat" a pártok "NEMÖSSZEFOGÁSÁRÓL" ebben a videóban nézhetitek meg, melyet ÉLŐ videóban raktam fel a facebookra: https://www.facebook.com/100008560604076/videos/2071352529826747/

Az önkormányzati választások FŐPRÓBÁJA (lehet) az EP választás. (Az ŐSZI önkormányzati választásokon - majd - SAJÁT "hatáskörben gyakoroljuk a szavazataink EREJÉT  ) 
A Kampányelemek első részét EBBEN a videóban láthatjátok: https://www.youtube.com/watch?v=TStFLyfIZMA 

GYAKOROLJUK választópolgári jogunkat, ÉLJÜNK VELE:
- Menjünk el szavazni MIND A 8 MILLIÓAN!

Igenis VAN BELESZÓLÁSUNK, mert MINDENT megváltoztathatunk a leadott szavazatainkkal:
- Ha 8 MILLIÓAN szavazunk, akkor a kispártoknak - 8MILLIÓ 5%-a - LEGALÁBB 400.000 szavazat kell...
- Ha csak - újra - 4MILLIÓAN, annak 200.000 szavazat az 5%-a

NAGYONNEMMINDEGY és "CSAK" RAJTUNK MÚLIK MINDÖSSZESEN - a szavazókon -, hogy mennyi az 5%!!!!????

Ugyan melyik pártnak van ekkora szavazótábora??
Kérek minden felelős állampolgárt, hogy JÓZAN ésszel - gondolkodva - tegyük oda az "X"-et a megfelelő helyre.




Kérem a pártokat is, hogy gondolják végig mégegyszer a következő ismert idézet nevében: MÉLTÓSÁGOT MINDENKINEK
A JÖVŐHÉT MÉG előttünk áll....bármi megtörténhet

Addigis kérlek Benneteket, hogy MIND TÖBB ÁLLAMPOLGÁR jelentkezzen szavazatszámlálónak ( az alábbi linken megtehetitek: https://www.facebook.com/szamoljukegyutt/ vagy a honlapjukon: http://szamoljukegyutt.hu/?fbclid=IwAR2If67rQ5cl9bnzdcL1r8t4De8EtVVyV83-9tk3xE7C3u-kONVkDuD0hig , hogy MINDEN szavazókörbe legyen KÉT ellenzéki/független szavazatszámláló (ellenőrző) tag
Nézzétek meg az erről készült videókat: 
Márki-Zay Péter ajánlása - https://www.youtube.com/watch?v=3T8sZJmRzM4



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése