Gyál és Miskolc
Eltökélt szándékom volt első perctől kezdve mindkét eseményen résztvenni, hogy össze tudjam hasonlítani a kettőt, mert - a TASZ-on és a választási tájékoztatón kívül - túl sok egyezőség nem volt a két esemény között.
Időközben derült fény arra, hogy mivel mindkét esemény egy eseménysorozat 1-1 része így ugyannak és ugyanúgy kell(ene) történnie mindkét helyszínen.
A különbségek azonnal szembetűnőek:
- agglomerációs kistelepülés (23.628fő) kontra megyei jogú város (155.650fő)
- 30 résztvevő kontra 6(!!!) résztvevő
- 172 érdeklődő kontra 28 érdeklődő
- bárki jöhet kontra regisztrációhoz kötött
- művelődési ház (KözHáz) kontra egy iroda (2.emelet 4.ajtó)
1., HELYSZÍN:
Gyál – budapesti agglomeráció – lakosainak száma: 23628 fő
(30 résztvevő; 172 érdeklődő)
- Két választás Magyarországon – 2019 – Minden amit tudni kell
2019-03-01 (péntek) 18:30 – 20:30 https://www.facebook.com/events/295740031134320/
Leírás:
Idén két választás áll elöttünk: május végén az EU parlamenti választások, ősszel pedig a hazai önkormányzati választások.
Az egyiken a szűkebb környezetünket irányító emberekről, a másikon az Európát, tágabb hazánkat irányító erőkről döntünk, és mindkét döntés nagyon fontos a maga nemében.
Mit kell tudni a két választási folyamatról, melyek a hasonlóságok és melyek a különbségek? Milyen jogaink vannak, hogyan zajlanak a választások?
Az Eleven Gyál és az Eleven Vecsés civil közösségek meghívására a TASZ Választási Jogi Program koordinátora, Szabó Attila tart előadást a témáról, amely egyben konzultáció is, hisz a jelenlévők feltehetik kérdéseiket, amelyekre azonnal szakértői választ kapnak.
Legyünk tudatos állampolgárok (magyarok és európaiak), tájékozódjunk a jogainkról és lehetőségeinkről!

Jakab Krisztina – Eleven Gyál; Mindenben készségesen a rendelkezésemre állt és segített abban is, hogy hogyan juthatunk el Gyálra? (mindezt a MAI napon (y) )
A Regisztrációval kapcsolatosan tőlük is érdeklődtem:
- ebben a posztban 2019-02- 21-én
Semmiféle regisztráció nem szükséges!!!!
…………………………………………….
2., HELYSZÍN:
Miskolc – megyei jogú város – lakosainak száma: 155 650 fő
(6 résztvevő, 28 érdeklődő)
– Van választásod! – a TASZ választójogi képzése Miskolcon
2019-03-03 (vasárnap) 10:30 – 14:30
https://www.facebook.com/events/317560232094459/
Leírás:
2019 őszén önkormányzati választások lesznek Magyarországon, ami kiváló terep a civil aktivizmusra. A helyi lakosok, a helyi kihívásokat megtapasztalva, azokra megoldásokat keresve, választhatnak maguknak helyi képviselőket.
A TASZ a 2018-as országgyűlési választások tapasztalataira építve folytatja a civil szerveződéseknek, szervezeteknek, közösségeknek nyújtott, választásokra összpontosító képzéseit.
A képzések Önöknek is szólnak, ha:
- jobban szeretné megérteni a választás működését
- fontos önnek a választások tisztasága, átláthatósága
- helyi szintű közügyekkel foglalkoznak civil szervezetként vagy informális csoportként, vagy a politikai pártoktól független civilként arra törekszenek, hogy képviselő testületi vagy polgármester jelöltet vagy jelölteket állítsanak az önkormányzati választásokon, vagy roma nemzetiséghez tartozóként a település képviselő-testületébe szeretne bekerülni, vagy esetleg a nemzetiségi önkormányzatba.
A TASZ szakemberei ezekben a témákban tudnak választ adni:
- mi szükséges ahhoz, hogy valaki polgármester vagy képviselő jelöltként indulhasson
- hogyan lehet szavazatszámláló bizottsági tagként ellenőrizni a választás tisztaságát,
- mit lehet tenni, ha visszaélnek az ajánláskor megadott személyes adatokkal, vagy
- hogyan lehet fellépni a jogsértő vagy erkölcstelen kampány ellen,
- mit lehet tenni, ha a jelöltek a gyermekeket felhasználva kampányolnak,
- hogyan szervezhető választási gyűlés és mit lehet tenni annak keretében,
- hogyan lehet és érdemes választópolgárként véleményt mondani és kérdéseket feltenni a jelölteknek,
- hogyan lehet elérni, hogy a helyi jelöltek véleményt nyilvánítsanak a helyi közösségek számára fontos kérdésekben, felkaroljanak új ügyeket,
- melyek a választási csalások legjellemzőbb típusai, és hogyan lehet fellépni velük szemben,
- hogyan lehet a megszerzett mandátum elleni jogi támadásokat elhárítani.
A képzés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Jelentkezést a pontos név és elérhetőség megadásával a padtarsak@miskolc-on.hu e-mail címen

A mai napon felvettem a kapcsolatot a szervezővel. Privátban megírtam, hogy regisztrálni szeretnék a miskolci eseményre.
Miután látható, hogy a miskolci eseményre mennyien jelentkeztek – 6 fő – és korlátozva sem volt a résztvevők száma, így gondolni sem mertem arra ami történt:
- már nincs hely, így nem tudok regisztrálni (!!!)
Magyarázatként a TASZ-ra hivatkoztak, hogy ők határozták meg a résztvevők számát max. 12-15 főben.
1., Az esemény oldalán – azon kívül, hogy regisztrációhoz kötött a résztvétel, amely a gyálinál nincs(!!!) - se a jelentkezési határidő, sem a korlátolt jelentkezési létszám nem volt megadva.
2., A Padtársak csoport rendelkezésére áll egy helység, ahol heti rendszerességgel tartják meg a rendezvényeiket – ahol akár 100 ember is elfér -, mindennek ellenére egy másik helyszínen kerül megrendezésre az esemény:
- TESZ Miskolc Soltész Nagy Kálmán utca 2.sz II. em. 4 ajtó
Társadalmi Egyesülések BAZ megyei Szövetsége A Társadalmi Egyesülések B.-A.-Z Megyei Szövetsége 2000 óta önállóan bejegyzett, megyei ernyőszervezetként működik, 30 tagszervezettel megyeszerte.
! E M L É K E Z T E T Ő Ü L !
Így kezdődött 2015. április 07-én
https://www.facebook.com/events/872605646132477/
https://www.facebook.com/kellasegiseg/
………………………………
.....s mindezek után majd még beszélgethetünk a nemtermelő ágazatban „tevékenykedő” szakszervezetekről, akik a megnyirbált sztrájktörvény miatt – CSAK NEHEZÍTVE!!!! – elégséges szolgáltatás biztosítása mellett kezdhetnek sztrájkba (huha)
Míg a termelő ágazatokban láthattuk:
- a győri Audisokat (y)
- a hatvani Boschosokat (y) majd
- a miskolci S.E.G.A. -sokat ☹
A 2019-02-07-i sikeres 2 órás S.E.G.A. demonstráció után SEM álltak ki a miskolci ellenzéki pártok és a nemtermelő szakszervezetek a „prolik” mellett, így ezt a posztot tettem ki a facebook oldalamra, mikor 2 nap után beszüntették a sztrájkot a gyárban(2019. február 14-15): https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2044402442521756&id=100008560604076&__xts__[0]=68.ARBIGKBQU8r_6vsSRU4tjuPMGxpRB5obuRUffTIf49ShKGhseflpK8pfPriPUGBPdm-A3gJkEHID3NSKw86cPyPWmN_rE-tVwAxM6Y9MTuBmCisjBo3Xw0W8RlJNt_hqlfTqnE-XppbQo0JVegE2Pq7Nd0xhpfAKCQBzOsfoRd8Nxy9DmevDIg9xYIgy1BvjVR2CpyxufkUwI436rJqKJehwj_Y1_ZSO53UEv3FkSL6xJrk-MUNINcDwQwOGrbxv6us97JsDMu3LuVrvAI7qd1tDED_oUfAx1BQYPsJd8odMvV4VPff574uYfafxNVnIZY5mhgfwtGkWywR1_SLUIj36ny0&__tn__=-R
Hogyan várható el ezek után, hogy a - SIKERES SZTRÁJKOT lefolytató - TERMELŐI ÁGAZAT szakszervezetei kiálljanak a többi szakszervezet mellett?
TALÁN ÍGY:
Mindenki egyformán ÉRINTETT és JOGOSULT
- a nemtermelő ágazat által nyújtott (korábban még az ALKOTMÁNY ÁLTAL BIZTOSÍTOTT) -
az INGYENES ELLÁTÁSOKRA
- a leromlott egészségügyi ellátás
- az oktatási rendszer szétzilálása
- a bankok által nyújtott hitelek (most a falusi CSOK)
- a nemlétező szociális háló, amelyet
Nem termelő ágazatok esetében:
- A DOLGOZÓK munkakörülményei és feltételei elképesztőek, minőségi/megfelelő munkát végezni lehetetlen.
- Az ÁLLAMPOLGÁROK számára az ellátások igénybevétele nehezített, a magán ellátások pedig megfizethetetlenek.
Mindezek javulása érdekében
– a mielőbbi POZITÍV VÁLTOZÁSÉRT –
KÖZÖSEN kell kiállnunk!
Ki kimellett áll ki és Ki kit KÉPVISEL?
....................
Egy költői kérdés:
Egy költői kérdés:
- hogyan feltételezhető az egy 150ezres létszámú megyei jogú városban, hogy a szavazóképes lakosságból mindössze MAXIMUM 15 EMBER tájékozódna – az esemény által kizárólagosan megjelölt – ŐSZI önkormányzati választásokkal kapcsolatosan?
- persze, ha nincs megfelelően propagálva, hirdetve akkor könnyen előfordulhat…
Érthetetlen az azonban, hogy akik a szervezést bevállalták a saját – jólszervezett - csapatukon belül is CSAK ekkora létszámot tudnak mindössze felmutatni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése