Powered By Blogger

2019. február 27., szerda

2019. február 27 - Miskolc - Hamarosan valóban kiderül, hogy Ki Kimellett Áll KI és Ki kit KÉPVISEL? - Pártok és szakszervezetek, akik ÉRTÜNK vannak: MI választottuk őket, hogy BENNÜNKET képviseljenek

2019 - választások Magyarországon - TASZ képzések állampolgároknak 

Gyál és Miskolc

Eltökélt szándékom volt első perctől kezdve mindkét eseményen résztvenni, hogy össze tudjam hasonlítani a kettőt, mert - a TASZ-on és a választási tájékoztatón kívül  - túl sok egyezőség nem volt a két esemény között.

Időközben derült fény arra, hogy mivel mindkét esemény egy eseménysorozat 1-1 része így ugyannak és ugyanúgy kell(ene) történnie mindkét helyszínen.
A különbségek azonnal szembetűnőek:
-          agglomerációs kistelepülés (23.628fő) kontra      megyei jogú város (155.650fő)
-          30 résztvevő                                          kontra      6(!!!) résztvevő
-          172 érdeklődő                                       kontra      28 érdeklődő
-          bárki jöhet                                             kontra      regisztrációhoz kötött
-          művelődési ház (KözHáz)                     kontra     egy iroda (2.emelet 4.ajtó)

1., HELYSZÍN:
Gyál – budapesti agglomeráció – lakosainak száma: 23628 fő  
(30 résztvevő; 172 érdeklődő)

- Két választás Magyarországon – 2019 – Minden amit tudni kell

 2019-03-01 (péntek) 18:30 – 20:30 https://www.facebook.com/events/295740031134320/
Leírás:
Idén két választás áll elöttünk: május végén az EU parlamenti választások, ősszel pedig a hazai önkormányzati választások.
Az egyiken a szűkebb környezetünket irányító emberekről, a másikon az Európát, tágabb hazánkat irányító erőkről döntünk, és mindkét döntés nagyon fontos a maga nemében.

Mit kell tudni a két választási folyamatról, melyek a hasonlóságok és melyek a különbségek? Milyen jogaink vannak, hogyan zajlanak a választások?

Az Eleven Gyál és az Eleven Vecsés civil közösségek meghívására a TASZ Választási Jogi Program koordinátora, Szabó Attila tart előadást a témáról, amely egyben konzultáció is, hisz a jelenlévők feltehetik kérdéseiket, amelyekre azonnal szakértői választ kapnak.

Legyünk tudatos állampolgárok (magyarok és európaiak), tájékozódjunk a jogainkról és lehetőségeinkről!
Jakab Krisztina – Eleven Gyál; Mindenben készségesen a rendelkezésemre állt és segített abban is, hogy hogyan juthatunk el Gyálra? (mindezt a MAI napon (y) )
A Regisztrációval kapcsolatosan tőlük is érdeklődtem:
-          ebben a posztban 2019-02- 21-én 
Semmiféle regisztráció nem szükséges!!!!
…………………………………………….

2., HELYSZÍN:
Miskolc – megyei jogú város – lakosainak száma: 155 650 fő
(6 résztvevő, 28 érdeklődő)

– Van választásod! – a TASZ választójogi képzése Miskolcon

2019-03-03 (vasárnap) 10:30 – 14:30

https://www.facebook.com/events/317560232094459/

 

Leírás:
2019 őszén önkormányzati választások lesznek Magyarországon, ami kiváló terep a civil aktivizmusra. A helyi lakosok, a helyi kihívásokat megtapasztalva, azokra megoldásokat keresve, választhatnak maguknak helyi képviselőket.

A TASZ a 2018-as országgyűlési választások tapasztalataira építve folytatja a civil szerveződéseknek, szervezeteknek, közösségeknek nyújtott, választásokra összpontosító képzéseit. 

A képzések Önöknek is szólnak, ha:
- jobban szeretné megérteni a választás működését
- fontos önnek a választások tisztasága, átláthatósága
- helyi szintű közügyekkel foglalkoznak civil szervezetként vagy informális csoportként, vagy a politikai pártoktól független civilként arra törekszenek, hogy képviselő testületi vagy polgármester jelöltet vagy jelölteket állítsanak az önkormányzati választásokon, vagy roma nemzetiséghez tartozóként a település képviselő-testületébe szeretne bekerülni, vagy esetleg a nemzetiségi önkormányzatba.

A TASZ szakemberei ezekben a témákban tudnak választ adni:
- mi szükséges ahhoz, hogy valaki polgármester vagy képviselő jelöltként indulhasson
- hogyan lehet szavazatszámláló bizottsági tagként ellenőrizni a választás tisztaságát,
- mit lehet tenni, ha visszaélnek az ajánláskor megadott személyes adatokkal, vagy
- hogyan lehet fellépni a jogsértő vagy erkölcstelen kampány ellen,
- mit lehet tenni, ha a jelöltek a gyermekeket felhasználva kampányolnak,
- hogyan szervezhető választási gyűlés és mit lehet tenni annak keretében,
- hogyan lehet és érdemes választópolgárként véleményt mondani és kérdéseket feltenni a jelölteknek,
- hogyan lehet elérni, hogy a helyi jelöltek véleményt nyilvánítsanak a helyi közösségek számára fontos kérdésekben, felkaroljanak új ügyeket,
- melyek a választási csalások legjellemzőbb típusai, és hogyan lehet fellépni velük szemben,
- hogyan lehet a megszerzett mandátum elleni jogi támadásokat elhárítani.
A képzés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
Jelentkezést a pontos név és elérhetőség megadásával a padtarsak@miskolc-on.hu e-mail címen

A mai napon felvettem a kapcsolatot a szervezővel. Privátban megírtam, hogy regisztrálni szeretnék a miskolci eseményre.
Miután látható, hogy a miskolci eseményre mennyien jelentkeztek – 6 fő – és korlátozva sem volt a résztvevők száma, így gondolni sem mertem arra ami történt:
-          már nincs hely, így nem tudok regisztrálni (!!!)

Magyarázatként a TASZ-ra hivatkoztak, hogy ők határozták meg a résztvevők számát max. 12-15 főben.
1., Az esemény oldalán – azon kívül, hogy regisztrációhoz kötött a résztvétel, amely a gyálinál nincs(!!!)  - se a jelentkezési határidő, sem a korlátolt jelentkezési létszám nem volt megadva.
2., A Padtársak csoport rendelkezésére áll egy helység, ahol heti rendszerességgel tartják meg a rendezvényeiket – ahol akár 100 ember is elfér -, mindennek ellenére egy másik helyszínen kerül megrendezésre az esemény:
TESZ Miskolc Soltész Nagy Kálmán utca 2.sz II. em. 4 ajtó
Társadalmi Egyesülések BAZ megyei Szövetsége A Társadalmi Egyesülések B.-A.-Z Megyei Szövetsége 2000 óta önállóan bejegyzett, megyei ernyőszervezetként működik, 30 tagszervezettel megyeszerte.

! E M L É K E Z T E T Ő Ü L !


Így kezdődött 2015. április 07-én

https://www.facebook.com/events/872605646132477/ 

https://www.facebook.com/kellasegiseg/ 


………………………………
.....s mindezek után majd még beszélgethetünk a nemtermelő ágazatban „tevékenykedő” szakszervezetekről, akik a megnyirbált sztrájktörvény miatt – CSAK NEHEZÍTVE!!!! – elégséges szolgáltatás biztosítása mellett kezdhetnek sztrájkba (huha)
Míg a termelő ágazatokban láthattuk:
-          a győri Audisokat (y)
-          a hatvani Boschosokat (y) majd
-          a miskolci S.E.G.A. -sokat 

Hogyan várható el ezek után, hogy a - SIKERES SZTRÁJKOT lefolytató - TERMELŐI ÁGAZAT szakszervezetei kiálljanak a többi szakszervezet mellett?


TALÁN ÍGY:

Mindenki egyformán ÉRINTETT  és JOGOSULT 

- a nemtermelő ágazat által nyújtott (korábban még az ALKOTMÁNY ÁLTAL BIZTOSÍTOTT-  

az INGYENES ELLÁTÁSOKRA 


Mindenkit egyformán érint:
-          a leromlott egészségügyi ellátás
-          az oktatási rendszer szétzilálása
-          a bankok által nyújtott hitelek (most a falusi CSOK)
-          a nemlétező szociális háló, amelyet





 mind ideje lenne ÚJRA felépíteni

Nem termelő ágazatok esetében:
- A DOLGOZÓK munkakörülményei és feltételei elképesztőek, minőségi/megfelelő munkát végezni lehetetlen.
- Az ÁLLAMPOLGÁROK számára az ellátások igénybevétele nehezített, a magán ellátások pedig megfizethetetlenek.

Mindezek javulása érdekében
– a mielőbbi POZITÍV VÁLTOZÁSÉRT –
KÖZÖSEN kell kiállnunk!

Ki kimellett áll ki és Ki kit KÉPVISEL?

....................
Egy költői kérdés:
-          hogyan feltételezhető az egy 150ezres létszámú megyei jogú városban, hogy a szavazóképes lakosságból mindössze MAXIMUM 15 EMBER tájékozódna – az esemény által kizárólagosan megjelölt – ŐSZI önkormányzati választásokkal kapcsolatosan?
-          persze, ha nincs megfelelően propagálva, hirdetve akkor könnyen előfordulhat…
Érthetetlen az azonban, hogy akik a szervezést bevállalták a saját – jólszervezett - csapatukon belül is CSAK ekkora létszámot tudnak mindössze felmutatni.

2019. február 13., szerda

2019. február 13. - A 2019-02-20 napján 9 órakor a Miskolci Bíróság II. emelet 235.tárgyalóban megtartásra kerülő nyilvános tárgyalás - Kártérítési per leírása (eddig történtek)


2017. szeptember 01 – Miskolci Bíróság Panasznapján elindítottuk a Kártérítési pert


Néhány tárgyalás lezajlott már, érdekességek:
-          alperesi ellenkérelemben  megfogalmazottakban arról tájékozódtam – a személyes jelenlétemben a tárgyaláson - , hogy elhaláloztam időközben
-          a perben tanúként kerül meghallgatásra a Vöröskereszt hajléktalan- és átmeneti szállójának intézményvezetője illetve a felperesi kirendelt gondnok (őket szembesíti a bíróság a mostani alkalommal - 2019-02-20 09:00 II. em. 235. tárgyaló)
-          emiatt eseti gondnok kirendelésére kerül sor, aki kizárólagosan a perben képviseli a felperest
-          felperesnek továbbra is – az összeférhetetlenség ellenére – a korábban kirendelt gyámot kell keresnie bármilyen segítségre is lenne szüksége
-          a bíróság munkáját nehezíti, hogy a kirendelt gondokoknak nincs jogi végzettségük, így a perben JOGI KÉPVISELET nélkül van a Felperes
-          gyám javaslatára csak fizetős ügyvédet tudnak keresni felperesnek – ő nem él ezzel a lehetőséggel
-          jómagam készítem el a kártérítési perben felmerülő anyagi elszámolást, mivel a gyám nem is igazán érti, hogy miről is van szó?

PERTÁRGY ÖSSZEGE:
-          a szóbeli kérésnek megfelelően takarítási feladatokat látott el az öreg Úr a Vöröskeresztnél – semmilyen írásbeli megállapodás nem keletkezett és a gyámja sem tud erről (vagy igen)
-          ezen takarításért járó bér megfizetése (közmunkásbérrel számolva) kb másfél éven keresztül valamint
-          a gyámság miatt a nyugdíja 50%-ával nem az öreg Úr rendelkezik és ezt az összeget szinte soha sem kapta meg vagy csak valamennyi részét (ha pénzt adtak neki azt minden esetben aláírta)
-          3 hónap kivételével (amikor egy társa fizette ki helyette az átmeneti szállót) SOHA nem volt fizetős ellátáson, hanem csak az éjjeli menedéken

A posta jelenleg akadályozza a bírósági eljárást azzal hogy a Bírónő által kért bizonyítékokat csak abban az esetben hajlandó kiszolgáltatni, ha megfizeti a T. Bíróság (előre!!) a 4000.- forint munkadíjat (!!)

Az idős úr időközben lebetegedett és kórházban is volt. Szüksége lenne a kirendelt gondnokára:
-          a perben való INGYENES jogsegélyszolgálat igénybevételéhez
-          az átmeneti szállón való elhelyezkedéséhez (betegszobán, állapotára és korára való tekintettel)
-          gyógyszertámogatás megigényléséhez

Az ingyenes jogsegélyre való lehetőséget én találtam (már az Ügyvédúrnak is írtam, hogy ha keresik, akkor kérem segítsen.

Az átmeneti szállóra minden szükséges iratot benyújtottunk, de a gyámnak kell eljárnia az „ügyben”.
A Gyógyszertámogatás meghosszabbításához több hivatalos iratot kell csatolni, melynek beszerzésében szintén a gyámja segítségére lenne szüksége az öreg Úrnak. A nyomtatványt kitöltöttem.

M a 2019-02-12:
-          jártunk a jogsegélyszolgálaton, kitöltöttem a Kérelem nyomtatványt
-          kitöltöttem a Gyógyszertámogatást igénylő nyomtatványt valamint
-          átadtam az ügyvédúrnak – előzetesen  -eljuttatott emailt és az ehhez kapcsolódó csatolmányt, amely leírja a idős úr jelenlegi problémáit
Megkértem az öreg Úrat, hogy ezt a borítékot (amelyben mindez benne van) a tárgyalási napon adja oda a Bírónőnek.

Ha mindkét tanú megjelenik a tárgyaláson, akkor szembesítés lesz valamint, ha a kért íratok megérkeznek a postától, akkor az aláírások alapján megtudható, hogy ki vette fel/át a nyugdíjösszegeket illetve hová került továbbadásra az, amit nem az öreg Úr vett át.

Ez várható a 2019-02-20 9 órakor kezdődő tárgyaláson Miskolcon a Miskolci Bíróságon a II.emelet 235. tárgyalóban, amennyiben nem kerül elnapolásra az ügy valamely hiányosság miatt.

Aki tud és akit érdekel, hogy hogyan is zajlik mindez le a Bíróságon, az hallgatóságként jelentkezzen be a portán a tárgyalásra – bekalkulálva azt is, hogy esetleg elnapolásra kerül a tárgyalás. Hivatkozzon a tárgyalóteremre, ahol megtartásra kerül a tárgyalás: II.em. 235.tárgyaló