Powered By Blogger

2018. július 22., vasárnap

2018. július 22. - Kor/Kór-Kör-Kép - Társadalomkritika4. - a "leggyengébb láncszem" avagy KIK a legsebezhetőbbek?

A létszámukra lennék kíváncsi..

És segítségre van szükségük:
EMBERIRE

Sok múlik a helyben megválasztott POLGÁRMESTEREKEN
Óriási szükségük van arra, hogy a kistelepüléseken - a helyi viszonyokat ismerő - HELYBEN ELJÁRÓ előljáróságok (ide értve a hivatali dolgozókat valamint a képviselőtestület tagjait is) MEGMARADJANAK és HELYBEN SEGÍTHESSENEK


Olyanok legyenek, akiket VALÓBAN a helyiek AKARNAK, mert ismerik és tudják, hogy az Ő ÉRDEKEIKET tartja szem előtt, őket képviseli elsősorban és a vidék (település) felvirágoztatásáért - életbenmaradásáért - TESZI A DOLGÁT.


NEKÜNK IS SEGÍTENÜNK KELL ŐKET, hogy helyben mielőbb 
MEGTEREMTŐDJENEK ÚJRA 
- a MEGFELELŐ  MINŐSÉGŰ ÉLETHEZ - 
az ALAPFELTÉTELEK

Mindehhez azonban MEGFELELŐ TÁJÉKOZTATÁSRA van szükségük.

OSSZUK MEG VELÜK TAPASZTALATAINKAT, TUDÁSUNKAT!

Bizonyára vannak statisztikák etekintetben - még HELYI  (települési) szinteken is  - viszont abban is bizonyos vagyok, hogy egyetlen polgármester sem szívesen osztja meg ezt az adatot 😢

Hasonló a helyzet, mint a hátrányos helyzetű vagy éppen halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek/családok tekintetében. (Ők részhalmazai a keresésnek.)

De melyik lehet a legnagyobb halmaz?
- a vidéken élők
- az analfabéták
- a betegek, rokkantak
- az idősek
- a munkanélkül maradtak vagy nagyon kevés pénzből/ellátásból élők?

És mi MA HAZÁNKBAN a "nagyonkevéspénz"?
.........

Kétségtelen, hogy vannak kezdeményezések az esélyegyenlőség megteremtésére viszont pl:
- vidékről bejárni a gyermekeknek iskolába (akár már kisgyermek korban)
- vidékről bejárni a felnőtteknek munkát vállalni - 8-12 órát -akár napi plusz 2-3 óra utazást is vállalva
- vidékről bejárni vagy mentőt hívni, ha orvosi ellátásra van szükség

mindez PÉNZBE és IDŐBE KERÜL



NINCS MÁS VÁLASZTÁSUK (nincs választási lehetőségük 😢)

Vannak nagyon követendő példák ma hazánkban

- Cserdi - Bogdán lászló https://www.youtube.com/watch?v=fOSM11a92YY 
- Hernádszentandrás - Üveges Gábor

és ki tudja, hogy hány településen hasonlóan JÓ A HELYZET. 
Jó lenne róluk tudni

Ellenben EZEK "MÉGISCSAK" követendő példák maradnak, mert mindenhol a helyi adottságoknak és viszonyoknak megfelelően kell cselekedni....

................

A választások tekintetében is láthattunk számos JÓPÉLDÁT az elmúlt időkban:
- Veszprém - Kész Zoltán 2015-ben sikerült http://nol.hu/belfold/marad-a-ketharmad-veszpremi-valasztas-percrol-percre-1517675  és most 2018-ban mégsem ... míg
- Hódmezővásárhely - Márki-Zay Péter - http://hvg.hu/itthon/20180225_Hivatalos_MarkiZay_Peter_gyozott_Hodmezovasarhelyen  és így tartja a kapcsolatot az emberekkel https://www.facebook.com/events/2043228739075217/ 

és ki tudja, hogy hány településen hasonlóan JÓ A HELYZET. 
Jó lenne róluk tudni

Mind MÁS és MÁS... de egyetlen BIZONYOS:
AZ EMBEREK AKARATA és CSELEKEDETE 
IDÉZTE ELŐ A VÁLTOZÁST!

Kisközösségekben könnyebb sikereket elérni, bár az is kétségtelen, hogy a nagyvárosokban nagyobbak a lehetőségek

Alulról szép nyerni!

Használjuk:
- a kreativitásunkat, 
- legyünk körültekintőek és figyelmesek
Meg lesz az eredménye!

2018. július 18., szerda

2018. július 18. - Járj utána(m)! - Megrázó mindennapok1.


"Méltóságot mindenkinek!"

Kezdjük ott, ahol pénteken abbahagytam:







a Kiskertben voltunk Lacival és ezt a posztot tettem ki a facéra

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1905522976409704&id=100008560604076 ,

amiben ezt írtam
Laci rengeteget dolgozik és segít a kiskertprojektben
Laci szereti és Tiszteli a Földet...
Laci hasznosan tölti el a szabadidejét...
Laci JÓ EMBER <3💗
 Köszönet Lacinak
Lacit megbüntették a villamoson hazafelé jövet :( 😔(a részletekről vasárnap este) Rehabilitációs kártyája még nem érkezett meg, de a kórházi benfekvése után - még februárban - kapott a NAV-tól egy igazolást erről, amely visszavonásig érvényes”


Kéthetente hétfő és szerdai napokon tudok velük találkozni személyesen Miskolcon a MÁV rendelő előtt 15- 17 óra között valamint sokszor keresnek telefonon úgy, hogy visszahívót kérnek vagy megcsörgetnek és én visszahívom őket. Ilyenkor megbeszélünk időpontot – általában a következő hétre délelőtti órákra és akkor KÖZÖSEN megyünk el az ügyeiket intézni (okmányiroda, kormányablak, MÁK, nyugdíjfolyósító, munkaügyi központstb. (Sok-sok rendőrségi és bírósági ügy valamint végrehajtás/behajtás is van folyamatban.)
Nagyban nehezíti a helyzetet:
-      az utazás és
-      az egészségi állapotuk.
A kapcsolattartás sem egyszerű, hiszen INTERNETTEL szinte senki nem rendelkezik – még azok sem, akiknek van telefonjuk – így utána járni dolgoknak EGYÁLTALÁN NE TUDNAK csak az én segítségemmel.

És még így is nagyon nehezen mennek a dolgok…

Vasárnap estére ígértem ÚJ POSZTOT Laci „kálváriájáról”, amit meg is írtam, de levettem, mivel UTÁNAJÁRTAM RÉSZLETESEN az interneten. Mindennek ellenére elindultunk hétfőn reggel, de nem a Miskolc Városi Közlekedés Zrt.- nél kezdtünk, hanem a NAV-nál, hiszen ők küldték meg részére – postai úton a címére, de nem az ő kérésére – a Rehabilitációs kártyáról szóló Igazolást, amelyről időközben valóban sikerült kiderítenem, hogy INGYENES UTAZÁSRA NEM JOGOSÍT.
Ezt elmondtam még elindulás előtt Lacinak, így – betegen – gyalog kellett feljönnie a városba a Barossról, mert nem mert már felszállni se buszra, se villamosra.
Iszonyatosan meleg volt. A NAV-nál tudtuk azt meg – amikor segítséget kértünk -, hogy nagyvalószínűséggel a Nyugdíjfolyósítótól kapták meg HIVATALBÓL az értesítést, hogy ezt az Igazolást küldjék meg Lacinak. (Megjegyzés: Magából az igazolásból valóban nem sok minden derül ki azon kívül, hogy hivatkozik egy tavaly életbe lépő Kormányrendeletre: 465/2017. (XII.28.) Kormány rendelet 25. § (3) – Én erre kerestem rá még vasárnap este az internete segítségével (nyugott körülmények között) és elindítottam a további keresést valamint az egész Kormányrendeletet átolvasva rájöttem, hogy valami nem stimmel.)

Már előtte megbeszéltük, hogy innen a ReCIK-be (Regionális Civil Központ alapítvány; Megjegyzés: honlapjuk szerint 1998. óta működik Miskolcon) fogunk átmenni, akikkel már felvette a kapcsolatot, mert a betegségeire való tekintettel a Munkaügyi központban(MÜK) nem tudnak neki munkát ajánlani mindazok után, hogy 3 éven keresztül résztvett a Közmunkaprogramban. A munkaügyi központban biztosították számára a ReCIK elérhetőségét.
Felkereste őket és leadta a telefonszámát: megígérték, hogy fogják keresne, de erre még nem került sor.

Mindeközben – mivel megszűnt a közfoglalkoztatása a betegségére való tekintettel – 90 napig Álláskeresési járadékban részesült a miskolci MÜK-től. A napokban arról tájékoztatták, hogy „áttették” az „ügyét” a Szerencsi MÜK be, mert a lakcímkártyáján állandó lakcímként Taktaharkányba van bejelentve…… (No ez egy másik történet, ami tovább nehezíti a helyzetet, így erről majd később)

Elsétáltunk a NAV-tól (Petőfi tér) a ReCIK-be, ami a sétálóutca (Főutca) közepén van, mindannak ellenére, hogy Laci alig bír járni és 40 fok meleg volt….
Ott azzal szembesültünk, hogy ÉPPEN A MAI – hétfői – napon NINCS ÜGYFÉLFOGADÁS (lefotóztam a nyitvatartást, lásd a képen)

Ebből okulva, mielőtt elindultunk a MÁK-ba rákerestem az interneten a MÁK családtámogatási csoportjára, ami a Palóczy utcán van, hiszen valamiféle utazási igazolványra lenne szüksége ahhoz – a betegségére való tekintettel – hogy IGÉNYBE TUDJA VENNI A TÖMEGKÖZLEKEDÉST, úgy hogy NINCS EGY FILLÉR JÖVEDELME SEM JELENLEG és ügyintéznie kell folyamatosan.

Tudom, hogy nem megy túl jól a keresés, - de több weblapot is megnyitva – viszont a Palóczyra rákeresve több nyitvatartási időt is feldobott az internet ….
Nagyszerű…megpróbáltam többször és hosszú ideig hívni telefonon a megadott számot, de csak a géppel tudtam beszélni: „Jelenleg minden ügyintézőnk foglalt, kérem hívjon később..” Elindultunk, mivel csupán az ebédidő lehetett akadálya, hogy nem tudnak fogadni, egyébként minden weblapon ez az időpont nyitvatartást jelzett.

Odaértünk, kimondhatatlanul sok ügyfél volt, így nyilvánvalóvá vált, hogy ezt kivárni már nem fogjuk tudni, de kétséges volt az is, hogy:
-      IDE KELL-E JÖNNÜNK EGYÁLTALÁN?
Kértem a biztonsági őr segítségét. Végighallgatott és elsőre azt javasolta menjek be soron kívül. Ezt bevállalni felelőtlenség lett volna, így ő ment be és megkérdezte….

Nem itt kell intézni: itt csak a CSOK-al illetve a családipótlékkal kapcsolatosan folyik ügyintézés…
Javaslatként elhangzott az OEP és a társadalombiztosítás neve, hogy esetleg próbáljuk meg ott…..

Hát a mai napon már ez nem fért bele az időnkbe és jól végiggondolva valóban a betegségei miatt mindenképpen valami orvosi – társadalombiztosítási – vonalon kell tovább „mozdulnunk”, ami tulajdonképpen folyamatban is van.

A legelején írtam:
-      két hét kórházi benntfekvés után kapta meg a Rehabilitációs kártyájáról az Igazolást (jelenleg nem műthető, de rehabilitálható)
-      a NAV-nál a hölgy arról is tájékoztatott bennünket, hogy nagyvalószínűséggel a nyugdíjfolyósító értesítette őket arról, hogy erre a névre készítsenek el egy Igazolást a Rehabilitációs kártyáról (ez a kártya azonban CSAK A MUNKÁLTATÓNAK/FOGLALKOZTATÓ cégeknek jelent „kedvezményt”, a tulajdonosa ezzel semmi másra nem jogosult )

Egyetértettünk abban is, hogy a névválasztása kártyának - Rehabilitációs - nagyon megtévesztő, hiszen ezen kártya korábbi neve „START” kártya volt….

Hamarosan folytatom tovább Laci történetét, de addigis a legkorábbi személyes találkozásra lehetőség:
-      2018. július 25. (szerda) Miskolc Hősök tere 17-20 óra között
          (előtte a MÁV rendelőnél vagyok 15-17 óra között valamint hétfőn is –
          2018. JÚLIUS 23-án 15-17 óra között)
Ezerrel készülünk a közösségi főzésre és ételosztásra, melynek időpontja:
-      2018. július 29. (VASÁRNAP) – esemény és részletek később
Valamint a facebookon elindítottam egy szavazást a városháztéri „foghíjtelek” beépítési tervének vonatkozásában (lásd, olvasd itt: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1905549963073672&id=100008560604076

és ugye nyakunkon a jövőévi önkormányzati választások és túlvagyunk a 12.sz választókörzet időközi választásán …. (Erről itt írok/kérdezek: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1907334866228515&id=100008560604076 )

Ezek tudatában hívlak benneteket bármelyik helyszínre, ahol személyesen találkozhatunk és jobban megismerhetitek:
-       aláírásgyűjtési kezdeményezéseinket
-      „Újtípusú adományozás – segítés – formái”-t is


Addigis olvassátok blogomat vagy keressetek a facebookon, ha arra érdemesnek találtok




2018. július 10., kedd

2018. július 11. Személyes találkozások jelentősége és az internet adta korlátlan lehetőségek kihasználásának fontossága (Tájékozódjunk, segítsük egymást, osszuk meg TUDÁSUNKAT és TAPASZTALATAINKAT - "Járj utána(m)! Mindennek"

és a legtöbb oldalmegjelenítéssel büszkélkedhet: 1230

MA – 2018. július 11. szerda – újra várok mindenkit a Téren:


Miskolc Hősök tere 17-20 óra között








Mai vitaindító – megbeszélési – TÉMÁK:

1., 2018. július 15. – Miskolci időközi választások – 12. választókörzet – Erdei Sándor – 1976. független jelöltként két hasonló nevű kamujelöltet kapott ellenfeléül   http://www.borsod24.com/valasztasok/erdei-feljelentest-tett-erdei-sandor-ellen-is/ 
(Fel- és előkészülés a jövő évi önkormányzati választásokra)


Ugyanezen a napon  ADOMÁNYGYŰJTÉS (2018. július 15. vasárnap)
Helyszín: Miskolc, Szentpéteri kapui lakótelep KASSAI CSEMEGE kibolt előtt
Időpont: 2018. július 15. 10 – 15 óra között

2., A Városháztéren található – magánkézben lévő – „foghíj” telek beépítésének ÚJ ÉRTELMET találni a jelenlegi elképzeléssel szemben. (Akaratnyilvánítási nyilatkozatok összegyűjtésének kezdeményezése TUDATOSAN) 
Lehetőség van a helyszínen az akaratunk kinyilvánítására valamint Közmeghallgatás lesz előreláthatóan: 2018. augusztus 16-án (Lásd a képen)










3., Hóvégi KÖZÖSSÉGI főzés és ételosztáshoz – 2018. július 29. vasárnapra -

HIÁNYZÓ segítség és támogatások megtalálása
- Pro-Bono szállításhoz, fuvarozáshoz 
- fényképek készítéséhez (a főzés és ételosztás napjára)



3., „Újtípusú adományozás – segítés – formái”-nak megismerése (T-É-T); támogatói rendszer, logisztikai háttér kialakítása

4., Megkezdett aláírásgyűjtési kezdemények aláírására lehetőség ( előzetes felmérés
 és beszélgetés a témákról:

- minden szociális alapellátásban részesülő embert/családot illessen meg az év minden napján – ünnepnapokon és hétvégeken is – egy tányér meleg étel
- közmunkásszállót a közmunkásoknak
- Lakhatási válsággal kapcsolatos megoldási javaslatunk – Petíciónk – Miskolc város tekintetében




Hozzatok TI IS TÉMÁT magatokkal!


„Ma MI, Holnap TI!” – Méltóságot Mindenkinek!


                            CSAK 1 EMBER

2018. július 5., csütörtök

2018. július 05. Betelt a pohár: kik is azok a behajtócégek és milyen "jogosítványokkal" vannak felruházva? Valóban engedi ezt a törvény?


Azt kérdezi a facebook, hogy mi jár a fejemben??

A SZÜLEIM; s hogy miért?
KI HATALMAZTA FEL a behajtócégeket arra, hogy a rokonokainkat IS(!) ZAKLATHATJÁK?




MÉGCSAK Bennünket SEM kereshetnek, mert milyen jogon? 😡Valaki ISZONYATOSAN nagy hibát követett el - HIVATALBÓL!!! - mikor harmadik személynek kiadta az adataimat, még akkor is HA VAN VALÓS TARTOZÁS a háttérben. (És ha már nincs is, mert régen rendezve lett? Merthogy ez a szöveg ugye MINDEN Felszólító levél végén megtalálható, hogy ezesetben tekintse tárgytalannak....) 

Ez már valóban a magánszféra olyan megsértése, amit SENKI - MÉG A TÖRVÉNY SEM! - nem engedhet meg magának. Ha mégis van ilyen törvény azt AZONNALI HATÁLLYAL HATÁLYON KÍVÜL KELL HELYEZNI (megsemmisíteni)😡 Szakemberek, jogászok, ügyvédek Pro-Bono segítségét kérném (Esetleg Dr. Magyar György tudna segíteni vagy valakit ajánlani?) 

Hiszen a közelmúltban olvashattuk éppen: http://hvg.hu/.../20180511_Orokolt_adossag_Kilenc_eve... Mégis MIRE SZÁMÍTANAK? Az önkormányzatok elmaradt közüzemi tartozásait, amelyek millióra rúgnak és a közintézményekben nincs fűtés, telefon esetleg áram átmenetileg - pedig nyilvánvaló, hogy KI AZ ADÓS - kevesebb erőfeszítéssel lehetne és HATÉKONYABBAN "behajtani", amely a szolgáltatók érdekeit szolgálná és nem szaladoznának - esetlegesen elmulasztott befizetésből adódó - pár ezer forint elmaradás után a magánszemélyeknél (mindenki jobban járna)

Két példám van, hogy: volt fizetési szándékom és jóhiszeműenjártam el. Mindkét esetben sikerült üres csekkeket kapnom a szolgáltatótól; ez az alapfeltétel, mert így tudok annyit befizetni, amennyire lehetőségem van. Az egyik esetben a saját magam által vállalt feltételekkel kapcsolatosan Kérelmet írtam a szolgáltatónak és azt betartva - teljesítve - éppen az elmúlt hónapban sikerült véglegesen egyenesbe kerülnöm a 8 hónapi táppénzes állományom következményeként, amely 2010 évben történt... A másik esetben - amíg volt lehetőség, mert volt ügyfélszolgálati iroda Miskolcon - minden hónapban bementem és ott a helyszínen kértem csekket. Arra azonban ráírták az összeget: 5.000.- és az ügyintéző rögzítette rajta azt az időpontot, amelyre aktuálisan vonatkozik a befizetés azaz A LEGRÉGEBBI tartozásba írták jóvá... EMBERSÉG! Megszűnt az iroda, nevetváltoztatott a CÉG... Ezekről én tehetek? A fizetési hajlandóságom a mai napig is fennáll, de csakis afelé, akinek tartozom vagy az utódcégnek.
Egy másik esetben pedig - nem írok szolgáltatót, de könnyen kitalálható - előrefizetős mérő került felszerelésre. Ennek feltétele, hogy részletfizetési megállapodásban rögzítetteknek megfelelően rendezni kell a meglévő tartozást. A mérő mindaddig nem kerül felszerelésre, míg tartozás áll fenn. Ettől függetlenül - tavalyi év végén - felszólítást kaptam, hogy tartozásom van!!!! (kb 2 évvel ezelőtti!!!) Persze bementem és megnézettem: az előrefizetős óra felszerése UTÁNI IDŐPONT vonatkozásában került kiszámlázásra "valami", amit az ügyintéző hölgy azzal magyarázott, hogy abban az időpontban volt névváltozás a cégnél náluk.... Kértem a panaszkönyvet és jegyzőkönyvet is vett fel.....azóta nem történt SEMMI!



Kérek mindenkit: KÖRÜLTEKINTŐEN járjon el minden esetben, mielőtt - esetleg 2x vagy esetleg 3x is - BEFIZETTETIK velünk az egyszeri elmaradásunkat, hiszen GÖNGYÖLÍTVE küldik ki a csekkeken az összegeket. Úgy, hogyha az előző befizetésünk még nem jelenik meg a rendszerben a következő csekk kiküldésekor, akkor az MÉG ÚJRA szerepel az újonnan kiküldött csekken. Hogy hogyan történik a dupla vagy esetleg tripla befizetés jóváírása? Erre még nem láttam példát







2018. július 2., hétfő

2018. július 02.- Magunk és embertársaink KÖZÖS képviselete: ez a KÖZÜGYEK gyakorlása azaz a POLITIKA (nem pártpolitika!!)


A tegnapról: (közösségi főzés és ételosztás 2018. június 30.) 
- kiértünk 
- hárman (Zsolti a szállító, Laci a "pakolóember" és én)


Lehet, hogy utoljára - részletek a poszt alatt.. 

Ma – 2018. július 01. - még szinte magamhoz sem térve a tegnapi (főzés- ételosztás 
utáni) napból - ébredés után a gép elé ülve ezt találtam: 
https://merce.hu/.../holnaptol-barkit-figyelhet-a-nagy.../ , amely hivatkozik Dr. Magyar György Ügyvéd blogjában leírtakra:  http://magyarugyved.blog.hu/.../jon_az_uj_buntetoeljarasi...amelyben ez olvasható:
"Ez a lényegen azonban mit sem változtat: a bűnüldöző apparátus egyszerű gyanú nélkül 

is bevetheti szinte a teljes eszköztárát annak érdekében, hogy megállapítsa: szóba 

jöhet-e valaki bűncselekmény elkövetőjeként. De tessék mondani, ki nem jöhet szóba? 

Ez a meghatározás nagyjából értelmezhetetlen."

Mindezek miatt a tegnapi napon először ezt a blogbejegyzésemet készítettem el elsőként: https://csikosmariann.blogspot.com/2018/07/2018-julius-01-kozelmultban-kicsit.html 

TUDNOTOK KELL:

-      TUDATOS CÍMET kapnak a MINDEN HÓNAP VÉGÉN megtartásra kerülő közösségi főzés és ételosztások - már 2017. december óta -, így a mostani is „ZÖLD – szabad(?) - Miskolc” ..... eléggé összetett, de aki tud olvasni a sorok között és lát a sorok mögé, az megérti. Aki nem az olvassa a blogbejegyzéseimet https://csikosmariann.blogspot.com/ .... hátha..
-      Na szóval: kb 19 volt mikor tegnap végeztünk és ugye ezt alvással folytattam 

(elalvás előtt még Iby Molnár hívott, hogy érdeklődjön a nap történései iránt, mivel sajnálatosan éppen a mai alkalommal nem tudott részt venni a főzésen, amit teljesen megértettem és elfogadtam, hiszen ismerem a helyzetét és amúgy is minden alkalommal Nyomárról utazik be segíteni nekem már tavaly december óta; majd nagyonkorahajnalban keltem és ezt a fotót készítettem el idehaza és ideültem a gép elé.... és a fentebb leírtakkal szembesültem.... ezt követően Iby Molnár hozzászólására lettem figyelmes: "Megcsinaltad ujra gratulalok"
-      MÁR AKKOR neki is ezt választoltam: Köszönöm  ...meghát! 
„Tudod Te is, hogy vasárnap szoktunk főzni, de az már július hónapra esett 

volna. Július 1-től életbelépett ... https://merce.hu/.../holnaptol-barkit-

figyelhet-a-nagy.../ ...... össze tudod rakni a közelmúlt 

eseményeinek/történéseinek a tekintetében? (Iby Molnárnek most nincs 

nete valami történt a laptopjával valaki tudna neki segíteni?)

-      Igen: idehaza készült a kép; a főétel, ami teljes egészében a helyszínen készült el: húsos-zöldborsós pörkölt tésztakörettel valamint hideg meggyleves, amelyet előző este készítettem el idehaza és az elmaradhatatlan folyadék, amely mostani alkalommal - az anonym adományozónknak köszönhetően - HÁZIKÉSZÍTÉSŰ ribizliszörp volt és szintén az ő támogatása óta közkedvelt része az ételosztásainknak a TEJSZÍNHABOS KÁVÉ!!!
-      Mint írtam: HÁRMAN voltunk, így a fényképek készítés  elmaradt, hiszen kellő odafigyelést igényelt az étel elkészítése valamint a 
     folyamatosan érkező emberek kiszolgálása az asztalnál, amelyet Zsolt "vállalt" magára - más
     lehetőség nem lévén - 




   hiszen Laci volt a "tűz- és vízfelelős" ( A vizet és a forróvizet a kávéhoz - valamint a kenyeret nagykeráron  - a közeli kisbolt tulajdonosának Kasza Tünde-nek köszönhetjük RESPECT

-      A helyszínen elkészült főétel kiosztását fél3-kor tudtuk megkezdeni. 
Az itthon becsomagolt péksüteményeket igyekeztem volna még előtte kiosztani, hiszen tudtam, hogy éhesek, de hárman nagyon kevesen voltunk és sajnálatosan  időközben sem érkezett kétkezi segítség, így - az otthon már elgondoltaknak megfelelően kellett mégiscsak megvalósítani az eredeti elképzelésemet, hogy a kenyérszeletet hozzátettem a - még be nem zárt !!! zacskókba - a péksütik mellé, hiszen nem lesz, aki a főétel mellé odaadja külön https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/f24/1.5/16/1f641.png(na erről már nem is tudtam képet készítettem  nagyon jó lett volna, ha van "valaki", aki "csak" fényképeket készít)





-      (hmm na ez a hozzászólásom elszállt...úgyhogy újra) : Zsoltiról írtam a szállítóról... aki hazaérkezésünk után közölte velem a leglesújtóbb HÍRT; pár hónapra külföldre utaznak a párjával közösen - részben karitatív  részben megélhetési  céllal - így innentől kezdve a szállítást havonta 1x-i alkalommal másmódon kell megoldani 

-      ja és befejezésképpen... a 9. emeleti lakásomba is elkelne egy kis segítség - így a főzést


követően ;) - egy kis romeltakarításról lenne szó + rendrakásról... s ha már itt jártok, akkor a kisszobámban felhalmozott, összegyűlt ruhaadományokat is szét kellene válogatni  ….
…..esetleg egy helység/HÁZ felajánlás valakitől KÖZÖSSÉGI CÉLRA?

-      …. és az üstöt még fel sem hoztam a tárolóból  ...és lassan már a tárolóból is kiszorulok, mert egyre több helyet foglalnak el a kellékek  (csak a lakók jószándékának és a "nemházmesternek" köszönhettem mindeddig is, hogy ott lehetnek a dolgok)






KEDVES EMBEREK/EMBERTÁRSAIM, VÁLLALKOZÓK/CÉGEK/FUVAROSOK!

-      Havi egyszeri - időben jól behatárolható: minden hónap utolsó hétvégéje - alkalomról lenne szó mindössze….
-      és ugye kell egy HÁZ, „…hogy VÉGRE a segítőkész és segítségre váró EMBEREK EGYMÁSRA TALÁLHASSANAK….https://csikosmariann.blogspot.com/2018/06/2018-junius-28-zold-szabad-miskolc.html , amely mindenki számára jólmegközelíthető helyen van…
…. majd innentől folytatom később ÚJ POSZTBAN és a blogomban... addig is 
olvasgassátok és szórjátok, ha arra érdemesnek találjátok és egyetértetek a törekvéseinkkel https://csikosmariann.blogspot.com/

KÖSZÖNET minden segítségért/támogatásért és megosztásért