2018. április 16. Csóka Mária emlékére MEMOÁR https://hu.wikipedia.org/wiki/Eml%C3%A9kirat – 1.rész

Csóka Mária emlékére MEMOÁR https://hu.wikipedia.org/wiki/Eml%C3%A9kirat – 1.rész

H Í R D E T M É N Y

F E L H Í V Á S

Keresem azon  4 MILLIÓ – jelenleg még hazánkban élő – EMBERTÁRSAMAT, aki némi hasonlóságot felfedez magában a lent leírtakat olvasva…..

Beszélgessünk:

…arról, amit nem akarunk/akartunk tudomásul venni és amiről nem akartam beszélni, DE VAN és elkerülhetetlen

Tudomásul KELL vennünk és beszélnem KELL róla. A rendelkezésre álló IDŐ a legnagyobb KINCS:  megfizethetetlen és visszafordíthatatlan, mert elfogy …. az idő PÉNZ….

Mert minden véges és lejár…. egyszer a mi időnk is, így addig tegyünk, míg tehetünk ….míg tehetjük

Valóban napok-hetek-hónapok – sőt évek óta – nem tudok rendesen aludni, hiszen éjszakánként is azon kattog az agyam, hogy :

MIT TUDNÉK TENNI/CSINÁLNI annak érdekében, hogy az embereket ráébresszem arra, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgok….

Mennyien vagytok még így ezzel?

S azzal a TUDATLANSÁGGAL éltek együtt és ostorozzátok magatokat értelmetlenül, hogy:

-én nem értek hozzá…

meg azzal, hogy:

-          ez nem az én dolgom…

és azzal, hogy:

-          bármit is teszek az én szavam úgysem számít, úgysem változik semmi…

hozzáállással A JELENLEG IS FENNÁLLÓ HELYZETET KONZERVÁLJUK illetve méginkább hagyjuk, hogy az önbecsülésünk az emberségünk a sárba tipródjon

Lassan 8éve (2010. október), hogy az első és egyetlen betegségemen – TÁPPÉNZES ÁLLOMÁNYOMON (8hónap) keresztül estem; én:

-          aki addig SOSEM voltam beteg

-          aki a háziorvosomat sem ismertem

Igazságérzetem addig is volt, így sok minden bántott már akkor is, hiszen láttam, hogy KÜZDENÜNK KELL MINDENÉRT, de a küzdés egyre értelmetlenebbé válik, mert mindinkább küzdünk, annál kiszolgáltatottabbá válunk a pénz utáni hajtás végeredményeképpen:

-          BELEROKKANUNK

Egyre nyilvánvalóbbá vált az évek alatt, hogy a városi élet – a kényelem, a technika stb…– ezt teszi velünk és gyógyíthatatlan betegekké - robotokká - válunk ☹

Mikor fog megszólalni a lelkiismeretünk?

Mikor fogunk a hátrahagyott – egykor nyugalmat, békességet és szeretet árasztó -  kistelepüléseinkre és egykor szeretett nagycsaládunkra (szerető otthonunkra) gondolni, akik mindig és mindenben támogattak bennünket? MI akik - mára már a négy fal között éljük mindennapjainkat és a technikai vívmányok „bűvöletében” élünk - hagyjuk magunkat befolyásolni mások akaratának?

M E D D I G    M É G ?

Lassan már SAJÁT TUDATUNK SINCS és a gondolatainkat is mások irányítják

Ha még mindig nem számjuk el magukat a megfelelő lépésre, akkor legalább azokat az OKOS gyermekeinket támogassuk, akik jelenleg – még idehaza!!! – felemelik a szavukat és KÖZÖSEN KIÁLTANAK SEGÍTSÉGÉRT:

E L É G   V O L T !

Elég volt a:

-          a gyűlölködésből/gyűlöletkeltésből

-          az indokolatlan és megmagyarázhatatlan félelemkeltésből

vagy valóban megvárjuk míg az utolsó lekapcsolja a villanyt?

…talán holnap már késő lesz:

„M A   M I ,   H O L N A P   T I !”

Gondokodjatok: Sosincs későn!