Közösségi főzést és ételosztást tartottunk 2018. március 25-én (vasárnap) https://www.facebook.com/events/161633427986964/
március 26-án írtam faceposztot… : https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1834408656854470&set=a.1388765211418819.1073741827.100008560604076&type=3&theater
Így fejeztem be: „Odaértünk és borzalmas látvány fogadott”
Ki kell egészítenem: 11:20-ra értünk oda – azaz megint
késtünk, de miattam…mint már írtam is (nem aludtam éjszaka egy percet sem, így
figyelmetlen voltam – amin én egy cseppet sem csodálkozom, s az hogy ezt más
hogyan ítéli meg nem az én dolgom eldönteni -, de mindent és minden alkalommal
megteszek az ügy érdekében, hogy a FÖZÉS és ÉTELOSZTÁS sikeresen lezajlódjon…)
A kifizetett kenyerekért is időben odaértünk a kisbolthoz (Kasza
Tündi https://www.facebook.com/tunde.kasza.587 ), ahol jutányos
áron kaptuk meg tőle a 12 kg kenyeret..köszi Tündi
A kezdeti nehézségeken túllépve – a látvány, ami a helyszínen
fogadott nagyon ekeserített:
-
több zsák snitt volt az ételosztás területén
közvetlenül ott letéve és szétgórva, ahol az ételt ki szoktuk osztani
Volt olyan érzésünk – többeknek – hogy ez nekünk szól, hiszen
elég jól belátható helyen „helyezte el” a hulladékot az, aki ezt IDE TETTE, így
ebben a formában és megtehette volna, hogy akár 10-15 méterrel beljebb vagy
lejjebb esetleg feljebb helyezi el az út mentén… de nem ezt tette…
Akkor és ott csak az jutott az eszembe, hogy MEG KELL FŐZNÜNK
és KI KELL OSZTANUNK az ételt - azaz ezzel nem tudunk MOST foglalkozni. Így
odébbmentünk pár métert és nekiláttunk. Mindezzel csak annyi gond volt, hogy a
szokásos „forgatókönyv” felborult, de meg sem mertem gondolni, hogy ez ekkora
nehézséget fog okozni:
-
nem a megszokott irányban – balról jobbra kellett
sorakozni az étel kiosztásakor, hanem jobbról balra (de ez már a vége story)
Üst, üstház elő, megdisztelt hagyma bele az üstbe + 1liter
olajra a tűz ropogott pillatok alatt a kegyes időjárásnak és Levinek
köszönhetően, így percek alatt kellett befüszereznem (ízesítenem) a dinsztelt
hagymát a tűzön és felönteni nem túl sok vizzel. Így került bele a már odahaza
megpucolt 30 kg krumpli és közben a "segéderőhadsereg" (Levi és Kata) bepucolták és
összevágták a maradék 15 kg burgonyát. (A következő zsák már bele sem fért
volna, de biztonságból elvittük magnkkal, hogy az elmúlt alkalommal gond volt a krumpli minőségével és ezt most nem kocáztattuk (y) és ott volt még több mint 10kg virsli és lecsókolbász is)
A burgonya most TÖKÉLETES VOLT,
mint minden egyéb hozzávaló, amit újracsak nagyon köszönünk az anonym
adományozónknak, akivel előre mindig egyeztetünk, hogy mire van szükség, azt
beszerzi és a megbeszélt időpontban azt házhoz is szállítja.
Éppenhogycsak sikerült összeaprítani a virslit és a kolbászt,
mire már azokat is bele kellett tenni az üstbe: a kolbászt először, majd a
2,5kg tésztát és végül a virslikarikákat. Míg én az ételre vigyáztam és
készítettem, Levi a kávéhoz melegített vizet, Kata pedig teával kínálta az
időközben érkezőket. (Ez sem volt egyszerű, hiszen még soha nem csinálták ezt
egyedül, de ügyesen megoldották nélkülem…)
Laci közben "túltolta" a tüzet - hogy nehogy úgy járjunk mint az előző alkalommal - , így közben mindig vízzel kellett
pótolni már első perctől kezdve az ételt, ami azt jelentette, hogy újra és újra
kellett fűszereznem és kissé főzelékesre is sikeredett, az íze azonban mennyei
volt…
Elkészültünk időben: még csak fél2 felé járt az idő, a gyülekező emberekre nem nagyon tudtam figyelni, így közben Kata - egyedül - kávéval is el kezdte kínálni
az embereket.
Vigyázni kellett, hogy a főzési területre ne jöjjenek be, a
snittbe ne essenek bele és hogy az étel ne égjen le. Ekkor Levire bíztam az
ételt és beszélni kezdtem az emberekhez:
Még van idő… így ha lehet várjunk még kicsit…és elmondtam
nekik, hogy:
-
a snitt miatt kérném, hogy a másik irányba
sorakozzanak fel, nehogy baleset történjen
-
a
választások kimenetelétől nagy mértékben függ az, hogy találkozunk-e még következő
hónapban is?
-
a miniszterelnökünk milyen fenyegető szöveget
mondott el a március 15-i beszédében (retorziót fog alkalmazni azokkal szemben,
akik szembemennek vele azaz az olyan civilekkel is, amilyenek pl mi vagyunk;
tulajdonképpen már most sem szabadna ételt osztani, de mi megtesszük..hogy
hogyan tovább azt még nem tudjuk)
Beszéltem arról is hogy kissé csalódott vagyok, hogy minden
igyekezetem ellenére csak az "1 Tányér Ételt" fogadják el tőlünk sokan és nagyon
kevesen keresnek meg illetve merik felvállalni közösen a sok-sok problémát,
amit felém jelez 1-1 ember; kértem őket: értsék meg, hogy nélkülük semmit sem
tudok tenni. Pedig vannak jó példák, ahol eredmények születtek és ezt ők maguk
is tudják és egymás között ezt meg is beszélik. Mindehhez azonban az kell, hogy ŐK MAGUK IS AKARJÁK A
VÁLTOZÁST és keressenek bátran engem
Itt mondtam el nekik azt is, hogy ezért kell elmenni szavazni
minnél több embernek április 8-án, s hogy akit érdekel az, hogy ezt hogyan
teheti meg annak szívesen elmondom másnap 9 óra után itt lent a MÁV rendelő
előtt és szívesen segítek ha van ezzel gond. ( A plakátokat, szórólapokat –
Tájékoztató anyagot – ezzel kapcsolatosan már korábban kiosztottam, itt most
nem is volt rá nagyon lehetőség)
Mindeközben megpróbáltam rávenni őket, hogy igyekezzenek a másik irányba
sorakozni (a megszokottól eltérően), de a korábban érkező társaság ezt nemigen
akarta elfogadni és mozdulatlanul maradt a helyén. Ekkor teát kezdtünk osztani
a megszokott módon - így nagyjából helyreállt a rend - és mondtam, hogy az étel kiosztása után fogjuk odaadni a
süteményeket és lesz még kávé is az étel után…
Nagyjából minden a tervek szerint alakult, de megint lett egy „renitens” (mindig akad),
aki kissé többe ivott a kelleténél és kezelhetetlenül imbolygott és támolygott.
Mindig akad valaki, aki az ilyen esetekben közbelép, eddig még rendben megoldódott, most azonban senki nem volt a csoportban, aki ezt a személyt „megszelídítette”
volna így egyre nagyobb veszélyt jelentett mindenkire és mindenre nézve:
-
nekem kellett kiállnom az ételosztásból és
megpróbálni a lelkére beszélnem szépen és csúnyán is (többször) valamint
mindannyiszor addig felfüggeszteni azt, amíg meg nem értették, hogy így nem
tudom tovább folytatni az ételosztást.
Elmondtam azt is, hogy értetlenül állok az előtt, hogy ŐK
elfogadják ezt a magatartást és senki szót nem emel ez ellen, hanem nekem kell
mindezt megtennem… Aztán mégiscsak sikerült megértetnem magam és valaki átvette
a „felvigyázó” szerepet tőlem. Majd „emberünket” leültette és vigyázni kezdett
rá, hogy se magában se senki másban kárt ne tehessen.
Mindenből jutott mindenkinek bőven, majd mi is falatozni és
beszélgetni kezdtünk, mikor már szétszéledt a társaság. Egy jó fél vödör
ennivaló maradt, amit Zsolti – a szállító - vitt el szétosztani az általa már
korábbanról ismert megsegített családok között.
16 óra körül már sikerült is elhagynunk a területet úgy, hogy
el is volt mosogatva és az a fiatalember aki a „renitens”-t „megszelídítette”
vállalta azt is, hogy a szemetet összeszedte: 2 nagy feketezsák szemét lett.
Otthagytuk… a snittel együtt… pedig bántott …és még bánt most is egy hét
elteltével…. is
Mintahogy az is, hogy ruhát sem tudtunk osztani immár második
alaklommal, mert kevesen vagyunk (milyen klassz is volt decemberben https://www.facebook.com/events/1382740531838293/ , mikor
Kriszta https://www.facebook.com/salamon.krisztina.9 hozta az 5 fiatalt magával és volt lehetőség
ruhaosztásra és a tea-kávé kínálása is folyamatosan megoldott volt… és fotósunk is volt... RESPECT!)
Szóval:
vissza kellene menni rendbetenni a területet…kérni az önkormányzattól
egy konténert feltakarítani a zöldterületet – kipucolni – és mindezt egy
ruhaosztással +kávé-tea osztással egybekötni…ilyenek járnak a fejembe… de miért
csak nekem jutnak ilyen gondolatok az eszembe?
…
Miért csak nekem jut eszembe, hogy ilyen módon szeretném „tanítani”
- Tájékoztatni/Felvilágosítani - azokat az embertársainkat, akiknek szükségük van a
segítségünkre és úgy érzik jelen pillanatban, hogy ŐK semmit sem tudnak tenni
értünk…
DE TUDNAK, nagyon is SOKAT, csak meg kell találni a módját…
merthogy igenis ŐK az eddig sosem szavazó 4millió magyar
állampolgár, akik az ország határain belül élnek, de már mindenki lemondott
róluk és a szavazataikról…
Igaz: 4 évente 1x MINDENKI SZÁMÁRA valóban fontossá vállnak, és ekkor könnyen
megvásárolhatóak sokan közülük, hiszen a kiszolgáltatottság, reménytelenség és
a nincstelenség szélén tengődnek, nem is akarva érteni már azt, ami körülöttük
történik…
Tegyünk értük KÖZÖSEN és azokért az embertársainkért, akik
jelenleg is már a szakadék szélén táncolnak (április végéig):
-
800.000 ember ellen van folyamatban kilakoltatás
-
800.000 ember fog utcára kerülni május első
hetében
Ők „CSAK” a devizások és családtagjaik, akiknek már ebben a
szakaszban van a végrehajtásuk és csak a kilakoltatási moratórium mentette meg
őket átmenetileg…
Mennyien
küzdenek hazánkban a lakhatási válságtól
vagy
egyáltalán nincs fedél a fejük
felett?
(Miskolci Petíciót a Lakhatási válság megoldási javaslataival ezalatt a link alatt olvashatod: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1976528512633177&id=1495342854085081
Pihenni nem tudnak, így munkát vállalni sem és a
táplálkozásukkal is problémák vannak, így kellő erejük sincs elmenni dolgozni/munkát
vállalni (csak 1 hónap ledolgozása után kapnak fizetést utólag, de addig miből
tartsák fent magukat?)
Mindezek megoldása
nem a civil társadalom – a magánszemélyek/állampolgárok feladata, de HALLATNUNK KELL A HANGUNKAT,
figyelemfelkeltés céljából ételosztásokat szerveznünk, hogy felhívjuk az állam és a PÁRTOK figyelmét a hiányosságaikra
RETTENETESEN
NAGY BAJ VAN
A 4millió – eddig SOHA nem szavazó – embertársunkat kell
elérnünk és felvilágosítanuk, hogy:
-
MI MAGUNK
TUDUNK TENNI A VÁLTOZÁSÉRT
EZÉRT
ÁPRILIS 8-án
MINDENKINEK EL KELL MENNIE SZAVAZNI!
...........
Érpatak- időközi polgármester választás az országgyűlési választások előtt 2 héttel
„Ráadásul nem egyszerűen arról
van szó, hogy az új polgármester, Nagy Imre Attiláné csaknem háromszor annyi
szavazatot szerzett, mint OMZ (Orosz Mihály Zoltán). A településen 70 százalék
feletti volt a részvételi arány is, ami szintén beszédes: Érpatak nem kért többet a rendpártiságból, a megosztottságból, a félelemkeltésből. „
(UPDATE: Utólag
tudtam meg, hogy Zsolti – a szállító – hazaérkezés nagyon kalandosra sikeredett
(kb 20x állt le az autó útközben) Elment gyalog gázolajért, majd a buszra nem
tudott felszállni ezzel, így vissza is gyalog kellett mennie a kocsihoz…. Iveco
Daily nélkül…. A szállítóautónk teljes nagygenerálra szorul, aki tud segítsen…előre
is köszönöm)
folyt köv a napokban: Miért tartja tudatlanságban azokat az embereket az állam a pártok, akik még eddig soha nem éltek szavazati jogukkal? Miért cél az, hogy otthonmaradjanak? Miért követ el mindent a határon túli szavazóikért az itthoniak Tájékoztatásáról pedig mindeközben el/megfeledkezik?




































