Szépjóestét!
Két dologról kellene elsősorban írnom:
1., Ugye itt van a „Heti ügyintézések” – blogbejegyzés sorozatom
a hét történéseiről.
2., A héten – mivel hónap utolsó hétvégéje volt így –
szombaton szeptember 30-án megfőztünk és ételt osztottunk.
Mivel a 2., az 1., része így igyekszem egy poszton
(blogbejegyzésen) belül összehozni még a mai este folyamán viszont sok
megrovást kapok, hogy hosszúak a blogjaim és még a faceposztjaim is ☹
Magam ezt éppen fordítva érzem, hiszen annyi jó – és rossz,
amiből tanulni lehet! – esemény történik és minden mindennel összefügg és egyre
jobban alakulnak a dolgok, hogy sokkal többet kellene írnom MINDENRŐL, hogy még
jobban megértsétek és meglássátok az összefüggéseket.
(Ezért innen inkább egy blogbejegyzéssel folytatom, az
ételosztáson általam készült képeket azonban itt a facebookon - is megosztom)
...................
A főzést adománygyűjtés előzi meg, aminek mára rengeteg
formája megvalósul és valójában mindössze „csupán” annyit tudtok, erről, hogy:
MINDEN HÓNAP 2. vasárnapján a Szentpéteri kapui KASSAI CSEMEGE
kisbolt előtt vagyok és adományokat gyűjtök 9-16 óra között (MOST HÉTVÉGÉN –
2017. október 08. vasárnap – is gyűjteni fogok; ekkor és ott beszélgetek a
emberekkel és „részben” érdekvédelmet és érdekképviseletet is megvalósítok)
A „Heti” ügyintézések, mint írtam már általában úgy valósulnak
meg, hogy azon a héten mikor délelőttös vagyunk egyeztetünk a jövőhét
vonatkozásában, de a határidők miatt sokszor másképpen alakulnak a dolgok.
(Lásd pl a héten is:
-
Ellátottjogi képviselő fogadónapja a
hajléktalanellátó intézményekben;
-
bírósági tárgyaláson részvétel (kirendelt gondnok
szükségességének felülvizsgálata) – éppen párhuzamosan ezzel egy másik esetben
is, ahol az első kirendelés van folyamatban
-
közérdekű munkavégzéshez szükséges orvosi
alkalmassági beszerzése- 3.300.- ft – egy olyan embernek, akinek semmilyen
jövedelme nincs pillanatnyilag és minden ellátás iránti kérelme be van adva;
rendkívüli települési támogatás összege 10.000.-ft-ban jóváhagyva, de még nem
érkezett meg (Sikerült határidőt
hosszabbítani és ez is az ételosztás utáni beszélgetés során derült ki, mert az
ételosztás után és alatt beszélgetünk az emberekkel az őket leginkább érintő
problémáikról; így tudjuk meg, hogy kinek, miben van szüksége VALÓS/KÉZZELFOGHATÓ
segítségre?)
A főzés és ételosztásaink is egyre inkább fokozatosan „közösségi
főzéssé” alakulnak, hiszen a helyszínen közösen készítjük elő a helyszínt, az
ételalapanyagokat, azokkal az emberekkel, akiknek az ételt kiosztjuk és a
pakolásban is segédkeznek. A területen fát is ők gyűjtik össze a főzéshez és a
végén a mosogatásban is segédkeznek. A mostani alkalommal is így történt:
Rőczei Ágnes https://www.facebook.com/agnes.roczei?fref=ts
és párja segédkeztek a mosogatásnál, Nótár Béla a „tűzfelelős” volt. Rőczei Ágnes
fotósként is debütált. (Egyenlőre nem tudja még feltölteni az elkészült
videókat. ☹ Reméljük
hamarosan láthatjuk.) „Papó” – Gloczi Ferenc – és Laci (Kiss László) pedig már
nem első alkalommal segítettek a területre való kivonulásban, lehurcolkodásban
a 9. emeletről. („Papó” már előző nap is fát gyűjtött.)
-
Az adományokról és Adományozókról is szeretnék egy
külön fejezetet, mivel a mostani alkalomra elérkeztünk oda, hogy a komplett étel
elkészítéséhez szükséges alapanyagokat egy adományozó biztosította számunkra.
NEM PÉNZT KAPTUNK, hanem egyeztettünk előzetesen telefonon,
hogy ő mit gondolt, megkérdezte, hogy mire lenne szükségünk. Meg tudta oldani a
tárolást is és házhoz hozta a csütörtöki napon az összes hozzávalót. Itt
olvashattatok erről és láthattátok a képeket: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1762369634058373&id=100008560604076&pnref=story
) Óriási RESPECT, mivel így rengeteg munka alól „felmentődtünk” Csóka Máriával https://www.facebook.com/maria.csoka.752?fref=ts
pl a bevásárlás, amit tömegközlekedési eszközzel és segítők segítségével
szoktunk megoldani és „csak” a helyszínre szállítást kellett megoldani, amit az
utolsó pillanatban megint sikerült összehozni. (Lásd itt írtam róla: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1762840980677905&set=a.1388765211418819.1073741827.100008560604076&type=3&theater
)
Az
anonymitást kérő adományozónk a további támogatásáról is biztosított így ezzel
kapcsolatosan is egyeztettünk.
Tehát változatlanul úgy érzem: a „Hagyományos adományozási
rendszer” megreformálására van szükség, ezért indítottam egy sorozatot
blogomban az „újtípusú adományozás – segítés – formái” címmel, amelybe a
hagyományos adományozás jólműködő elemei természetesen beleférnek. Lényege az
önzetlenség, a tudatosság és a bizalom, hiszen magánszemélyek vagyunk és mind
látjuk a nehézségeket és a problémákat. Mindezek ellenére segíteni szeretnénk
változatlanul, mert a jóérzésünk és emberségünk ezt „diktálja”. Fontos, hogy az
emberekben átforduljon, megmozduljon „valami”, ami a pazarlás, a felhalmozás
megszüntetését tűzi ki célul úgy, hogy közben a különböző társadalmi
csoportokat közelítsük egymáshoz.
Ajánlom figyelmetekbe a Miskolcnak Hangja Van! https://www.facebook.com/groups/426975270786000/?fref=ts
csoport leírását: a csoportot Nyilvánossá tettem, bátran posztoljatok valamint
kövessétek a közösség oldalát Miskolcnak Hangja Van https://www.facebook.com/Miskolcnak-Hangja-Van-1495342854085081/?fref=ts
„Alcsoportok”:
a NyiCIF-ben https://www.facebook.com/groups/1130954760345120/?fref=ts
ötleteljetek vagy gyertek el kéthetente
a térre (Miskolc Hősök tere 17-20 óra között) személyesen KÖZÖS GONDOLKODÁSra városunk,
megyénk és országunk vonatkozásában.
vagy
csatlakozzatok a Kreatív és Karitatív csoporthoz https://www.facebook.com/groups/948085898575957/?fref=ts
, ha segítenétek vagy adományoznátok
illetve keressétek a kapcsolatot, a
CselekvőK https://www.facebook.com/groups/1479879058729329/
csoporttal , ha bármit tenni szeretnétek (szakmai –
szociális, ügyintézési, jogi stb információk; érdekvédelem-érekképviselet vagy
van olyan miskolci , borsodi csoport akik segítőként működnek már a
városban/megyében.) Természetesen keressük más megyékkel és városokkal is a
kapcsolatot, célunk, hogy minél több borsodi/országos település becsatlakozzon.
És mivel a TUDÁS-TANULÁS az, ami nagymértékben befolyásolja a
jövőt és szülőként felelősek vagyunk gyermekeinkért van egy miskolci szülői
csoport is Szülői összefogás gyermekeink jövőjéért – Miskolc https://www.facebook.com/groups/451764038362647/
, ahová csatlakozhattok
NÁLUNK
MINDENKI MEGTALÁLJA A HELYÉT!
(A
csoportokba jelentkezni illik – mi senkit nem teszünk be a csoportokba – ezért arra
kérünk, hogy jelentkezési szándékodat erősítsd meg cheten az adminisztrátoroknál
is. Előre is köszi)
A legközelebbi nagy eseményünk:
3. Lakásmenet Miskolcon, amelyet a budapestivel https://www.facebook.com/events/338797333243502/
párhuzamosan
fogunk megrendezni
2017. október 14. szombaton (az eseményről részletesen
hamarosan) – ruhanemút fogunk osztani és zsíroskenyérrel meg hagymával és forró
teával várjuk az érkezőket:
LAKHATÁSI
VÁLSÁG VAN MA HAZÁNKBAN!
Addigis olvassátok blogomat, Közéleti és személyes, mikor melyik, de leginkább mindkettő
egyszerre http://csikosmariann.blogspot.hu/
(Az
ételosztáson általam készült képeket csatolom, remélem a Rőczei Ági által
készült felvételek is hamarosan láthatóak lesznek)












Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése