(A
héten délutános voltam, ilyenkor nem tudok
délutánonként a megszokott helyeken lenni:
-
hétfőnként és - a csütörtöki helyett átmenetileg -
szerdánként Miskolcon a MÁV rendelő előtti Hirdetőoszlopnál
vagy a patika előtti részen 15-17 óra között illetve
-
szerdánként Miskolcon a Hősök terén –
KÖZÖS GONDOLKODÁS - 17-20 óra között
Ezeken
a heteken délelőttönként „ügyintézünk” a megsegítetteimmel. Azokat az ügyeket
intézzük, melyeket az előző héten a találkozásainkkor - a megszokott helyeken – előre egyeztetünk
illetve megbeszélünk)
Amennyiben bármelyik
témakörrel kapcsolatban tudsz olyan - napi – információt vagy hiteles
tájékoztatást adni, amely segítséget nyújt(hat) a további hivatali
ügyintézésekben (pl megváltozott telefonszám vagy ügyfélfogadási idő) illetve
szakember vagy az adott témában és szívesen segítenél, a ”cselekvésben” részt
vennél kérlek jelentkezz a csikos.mariannka@gmail.com emailcímen
Ha hasznosnak találtad
az információkat kérlek azt is jelezd
Témakörök-Eredmények-Nyitott kérdések
(gyorsban)
-
hóvégi ételosztás
A
hó végi főzés és ételosztás – valamint ruhaosztás - és az aláírásgyűjtési
kezdeményezés folytatása 2017. október 22. vasárnap megtartottuk, minden
nehézség ellenére. (részletesen a facebookoldalamon https://www.facebook.com/profile.php?id=100008560604076 és az alábbi blogbejegyzésben olvashattok https://csikosmariann.blogspot.hu/2017/10/2017-oktober-23-amely-nem-az-56-os.html
-
nyugdíjas bácsi – Határozat SIKERES kikérése
REHABon – nyugdíjas bérlethez, hogy meg tudja vásárolni a havi nyugdíjas
bérletszelvényt
Ugyanis
a Határozat bemutatása szükséges Miskolcon nyugdíjas bérletszelvény
vásárlásához. Nem tudta, hogy hol lehetne kikérni újra? Ebben segítettem neki:
elmentünk és pár perc alatt kiadták a Bottyán János utcában. Mivel azonban
korábban már megbüntették, így addig nem adnak ki neki nyugdíjas havi
bérletszelvényt, amíg a tartozását nem rendezte. (35.000.- forintot kell
kifizetni 1 büntetésért, de őt nem is egyszer büntették meg ☹) Amíg nem rendezi büntetés(eke)t, addig
járjon gyalog?
-
VÍZMŰ
A
szolgáltató 4 év után – mert lett állandó lakcíme az ügyfélnek újra (de honnan
is tudja ezt a szolgáltató?) - igyekszik behajtani az általa megállapított
hátrálékot, amely kéthavonta – leolvasott érték! – 13-21 köbméter közötti
fogyasztást rögzít egy olyan kb 40nm-es bérházi lakásban, ahol már nem lakott
akkor sem senki. A tartozás összege közel 100.000.- forint 2008.02.hó és
2013.03.hó közötti időszakban azaz 5 évre (kéthavonta kb 3.400.- - Megjegyzés: Én most sem fizetek ennyit)
Ellentmondás bejelentésével fogunk
élni.
-
Bíróság – polgári peres iroda
JÓHÍR! – Ha megsegítetteimnek írásos formában
leírom, hogy mit is kell illetve szeretne elintézni, akkor azt átveszik és
elolvassák és kiadják az iratot illetve tájékoztatják az ügyintézők a megfelelő
információról. (két ilyen levelet/kérelmet
kell megírnom és beküldenem a megsegítettemmel; így egyedül is el tudja intézni
és nem kell közösen időpontot egyeztetnünk, hiszen ő nyugdíjas és bármelyik nap
bemehet 9-11 óra között)
Külön
– következő - blogbejegyzésben töltöm fel a MIK-el (bérlakással) kapcsolatos
történéseket
Folyt
köv….
Várom
a csatlakozókat, akik szívesen segítenének és részt vennének a további KÖZÖS
„munkában”, hiszen óriási nagy szükség van a segítségre.
A
segítés különböző formái között MINDENKI könnyen megtalálhatja azt, ami hozzá
közel áll!




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése