Powered By Blogger

2017. október 28., szombat

2017. október 28. Kell a SEGÍTSÉG! 2. - Tanuljunk és ALKOSSUNK EMBERI jogot: a határidők jogvesztőek; DE minden esetben?

Nézzük: mi a helyzet a bérlakásokkal Miskolcon illetve a MIK-el!

Gyűjtést szervezünk,
hogy egy kilakoltatást elkerüljünk – bővebben ITT olvashattok erről: https://csikosmariann.blogspot.hu/2017/10/2017-oktober-26-itt-miskolc-egy.html - számlaszám később








-          MIK
A MIK nem értesíti arról a korábbi ügyfelét - nem érdeke , mert addigis használhatja az ügyfél pénzét -, ha túlfizetés mutatkozik a számláján. Erről csak akkor értesül a korábbi bérlő, ha személyesen bemegy érdeklődni.

MIK – lakásbérleti szerződés felbontása
Amennyiben a bérlő a miskolci lakásrendeletben foglaltakban meghatározott fizetési feltételeknek nem tesz eleget – ha határidőn túl fizet vagy kevesebbet fizet – az azonnali bérleti szerződés megszüntetését vonja maga után.

-          Bérlő – már korábban is - kért részletfizetést és a letét összegét is részletekben fizette meg azaz fizetési szándék folyamatosan volt részéről, csak fizetési nehézségei akadtak

-         Bérbe adó, a korábbi 5.000.- ft-os lakbér helyett új bérleményt ajánlott – költségelven 14.146.-/ hó havi lakbérért - valamint 84.876.- letét/óvadék (6 havi bérletidíj) megfizetésére kötelezte bérlőt, melynek 12 havi részletben (7.073.-/hó) történő fizetését engedélyezte. (Megjegyzés: Óvadék – „Az óvadék az azt megkapó fél számára biztosítékul szolgál, ugyanis, ha az óvadékot adó fél nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségét, akkor a másik fél óvadékból kielégítheti a szerződés alapján fennálló követeléseit.” – azaz a Bérlő keletkezett bérletidíj tartozását a Bérbe adó az óvadék összegéből bármikor kiegyenlíthette volna.
  

Továbbá a Bérbe adó az Óvadék összegét minden esetben LÁTRASZÓLÓ betétként helyezi el, talán éppen ezen okból, hogy bármikor hozzáférhessen.

MIÉRT NEM TESZI/TETTE? Ez nem életszerű.

Ekkor 2014. évet írtunk – a cserére „szanálás/kisajátítás miatt került sor – a bérlőnek – önhibáján kívül - egyik napról a másikra egy plussz 16.000.- forintos havi kiadása keletkezett úgy, hogy a bevételei nem nőttek.

SŐT!!! – jelentős mértékben csökkentek, mikor az ÉMÁSZ végrehajtás útján foganatosítani kezdte rehabilitációs ellátásából a korábban megállapított áramszámla tartozását. Hiába ment bárkihez, hogy ez a fogyasztás nem is lehetett az övé, hiszen ilyen tetemes áramfogyasztást egy akkora lakás nem tudott produkálni, ezen túlmenően senki nem tudott neki segíteni. (két éve vonják tőle havonta több mint 20.000.- forintjával – jelenleg 24.103.-/hó –;  a szanálás/bontás miatt már igazolni sem tud semmit)

Ekkor lakbértartozást halmozott fel és újra részletfizetési kedvezményt kért.

A részletfizetési kérelemmel minden esetben egyetlen probléma van:
-          a fizetési szándék megvan, de ez kevés, hiszen
-          a részletek mellett a havidíjakat is időben kell rendezni így ezt 

megoldani/kivitelezni lehetetlen egy anyagilag megszorult helyzetben lévő embernek

Ennek következtében – mindannak ellenére, hogy:
-          önhibáján kívül kellett elköltöznie
-          fizetési szándéka mindig is volt

2016. áprilisában kézhez kapta a lakás bérletiszerződésének felmondását, melyben 8 napos határidő van megjelölve, hogy rendezze a lakbértartozását.

Ha nem rendezi, akkor onnantól kezdve már a „bérlő” többet nem bérlő, hanem Jogcím nélküli használó és nem Lakbért/Bérleti díjat, hanem Használati díjat fizet.

Van itt még 1-2 dolog, amit meg kell említeni:
három helyen intézik Miskolcon a bérlakásokkal kapcsolatos „ügyeket”.

Korábban a Jogi osztályra személyesen be lehetett menni, MÁRA MÁR CSAK telefonon keresztül lehet kapcsolatba lépni velük.




Így – telefonon keresztül – a Jogi osztálytól arra választ nem kaphattunk, hogy miért került felmondásra a bérleti szerződés, mikor :
-          részletfizetési kedvezményt engedélyeztek Bérlő részére
-          fizetési hajlandósága volt a Bérlőnek
-          önhibáján kívül kellett elhagynia az eredeti szolgálati lakását a Bérlőnek

Ezen kívül:
-          helységgazdálkodás (Széchenyi 60.) – bérleménnyel kapcsolatos ügyintézés
-          követeléskezelés-ügyfélszolgálat (Szemere u. 5.) – számlázással, fizetéssel és kimutatásokkal kapcsolatos ügyintézés

Viszont megtudtuk, hogy a tartozást a Szemere 5. alatt tudjuk befizetni és a 30% megfizetésekor – azaz hétfőn – kapunk lehetőséget a részletfizetésre.


Az is kiderült a Széchenyi 60. alatt, hogy valóban van lehetőség minőségi csere iránti Kérelem benyújtására, de csakis addig, amíg ÉLŐ SZERZŐDÉSE van a bérlőnek. Arról is tájékoztatott az ügyintéző, hogy ennek térítési díj költsége van, ami 500.000.- azaz ÖTSZÁZEZER forint és hogy mindez benne van a miskolci önkormányzat lakásrendeletében. (Megjegyzés : 500.000.-? – annak akinek amúgyis sok a rezsi? Honnan?)





November 1. napjával életbe lép a kilakoltatási moratórium, így április 1-ig a lakásban maradhat a bérlő, a tartozásai azonban nem tűnnek el, így:
-          mielőbb munkahelyet keres, hogy fizetni tudja az így közel 35.000.- forint összegű „albérleti díjat”, hogy ne növekedjen tovább a tartozása
-          az ÉMÁSZ tartozást végrehajtás útján vonják (24.103.-)
-          egyéb rezsiköltség (víz, villany, fűtés)
-          és enni is kellene valamit……

Ez 20 év munka „eredménye” egy 62 éves embernek (nőnek), aki:
-           1, 5 kg-al született
-          az egyik lába 3cm-el rövidebb azaz születésétől fogva „sérült”, de erről egész élete folyamán sosem vett tudomást
-          közgazdasági végzettsége van
-          2 gyermeket egyedül nevelt fel
-          jelenleg is van biztosítása: 7.395.-/hó, melyet az ellátásából vonnak

-          tősgyökeres miskolci
-          a MÁV-nál azaz egy munkahelyen dolgozta le a 20 évet
-          szolgálati lakást kapott és

ÍGY VESZÍTETTE EL!
……………………………………………………………………

Várom a csatlakozókat, akik szívesen segítenének és részt vennének a további KÖZÖS „munkában”, hiszen óriási nagy szükség van a segítségre.
A segítés különböző formái között MINDENKI könnyen megtalálhatja azt, ami hozzá közel áll! 

2017. október 28. Ügyintézési blog gyorsba (következőblog: Kell a segítség! 2. - bérlakásprobléma Miskolcon)

2017. október 23 – 2017. október 29 – Ügyintézési /”cselekvési”/ témakörök

(A héten délutános voltam, ilyenkor nem tudok délutánonként a megszokott helyeken lenni:
-          hétfőnként és - a csütörtöki helyett átmenetileg - szerdánként  Miskolcon a MÁV rendelő előtti Hirdetőoszlopnál vagy a patika előtti részen 15-17 óra között illetve
-          szerdánként Miskolcon a Hősök terén – KÖZÖS GONDOLKODÁS -  17-20 óra között
Ezeken a heteken délelőttönként „ügyintézünk” a megsegítetteimmel. Azokat az ügyeket intézzük, melyeket az előző héten a találkozásainkkor  - a megszokott helyeken – előre egyeztetünk illetve megbeszélünk)

Amennyiben bármelyik témakörrel kapcsolatban tudsz olyan - napi – információt vagy hiteles tájékoztatást adni, amely segítséget nyújt(hat) a további hivatali ügyintézésekben (pl megváltozott telefonszám vagy ügyfélfogadási idő) illetve szakember vagy az adott témában és szívesen segítenél, a ”cselekvésben” részt vennél kérlek jelentkezz a csikos.mariannka@gmail.com  emailcímen

Ha hasznosnak találtad az információkat kérlek azt is jelezd


Témakörök-Eredmények-Nyitott kérdések (gyorsban)

-          hóvégi ételosztás
A hó végi főzés és ételosztás – valamint ruhaosztás - és az aláírásgyűjtési kezdeményezés folytatása 2017. október 22. vasárnap megtartottuk, minden nehézség ellenére. (részletesen a facebookoldalamon https://www.facebook.com/profile.php?id=100008560604076  és az alábbi blogbejegyzésben olvashattok https://csikosmariann.blogspot.hu/2017/10/2017-oktober-23-amely-nem-az-56-os.html

-       








   nyugdíjas bácsi – Határozat SIKERES kikérése REHABon – nyugdíjas bérlethez, hogy meg tudja vásárolni a havi nyugdíjas bérletszelvényt
Ugyanis a Határozat bemutatása szükséges Miskolcon nyugdíjas bérletszelvény vásárlásához. Nem tudta, hogy hol lehetne kikérni újra? Ebben segítettem neki: elmentünk és pár perc alatt kiadták a Bottyán János utcában. Mivel azonban korábban már megbüntették, így addig nem adnak ki neki nyugdíjas havi bérletszelvényt, amíg a tartozását nem rendezte. (35.000.- forintot kell kifizetni 1 büntetésért, de őt nem is egyszer büntették meg ) Amíg nem rendezi büntetés(eke)t, addig járjon gyalog?

-          VÍZMŰ
A szolgáltató 4 év után – mert lett állandó lakcíme az ügyfélnek újra (de honnan is tudja ezt a szolgáltató?) - igyekszik behajtani az általa megállapított hátrálékot, amely kéthavonta – leolvasott érték! – 13-21 köbméter közötti fogyasztást rögzít egy olyan kb 40nm-es bérházi lakásban, ahol már nem lakott akkor sem senki. A tartozás összege közel 100.000.- forint 2008.02.hó és 2013.03.hó közötti időszakban azaz 5 évre (kéthavonta kb 3.400.- - Megjegyzés: Én most sem fizetek ennyit) Ellentmondás bejelentésével fogunk élni.

-          Bíróság – polgári peres iroda

JÓHÍR! – Ha megsegítetteimnek írásos formában leírom, hogy mit is kell illetve szeretne elintézni, akkor azt átveszik és elolvassák és kiadják az iratot illetve tájékoztatják az ügyintézők a megfelelő információról.  (két ilyen levelet/kérelmet kell megírnom és beküldenem a megsegítettemmel; így egyedül is el tudja intézni és nem kell közösen időpontot egyeztetnünk, hiszen ő nyugdíjas és bármelyik nap bemehet 9-11 óra között)


Külön – következő - blogbejegyzésben töltöm fel a MIK-el (bérlakással) kapcsolatos történéseket

Folyt köv….

Várom a csatlakozókat, akik szívesen segítenének és részt vennének a további KÖZÖS „munkában”, hiszen óriási nagy szükség van a segítségre.


A segítés különböző formái között MINDENKI könnyen megtalálhatja azt, ami hozzá közel áll!

2017. október 26., csütörtök

2017. október. 26. - ITT MISKOLC! – egy élettörténet-egy életút - Kell a SEGÍTSÉG!


Kedves miskolci polgárok! MINDENKI!

Napjainkban az „ÉLET” Miskolcon:
Nem csak 35ezer ember él Miskolcon – MI IS ITT ÉLÜNK!
Ezért GYŰJTÉST szervezünk, hogy egy kilakoltatást megakadályozzunk (számlaszám később)
Mennyi embertársunk/barátunk/ismerősünk/családtagunk/rokonunk vagy TI MAGATOK van/volt/lesz esetleg VAGYTOK ÉPPEN hasonló helyzetben?
Ha van ilyen vagy hasonló eset kérek mindenkit, hogy – előtte feltétlenül az érintettel egyeztetve – jelezzétek vagy jelentkezzetek!
Kérem az is jelentkezzen, aki a képeken látható kimutatás „értelmezésében” tud segíteni. (további részletekről még ma este blogomban: https://csikosmariann.blogspot.hu/ )
2017. október 30. napjáig azaz HÉTFŐIG van lehetősége egy megsegítettemnek rendeznie a tartozását a MIK felé, melynek 30%-át kell egy összegben megfizetnie és akkor kaphat részletfizetést és maradhat a lakásban. Ha ennek nem tesz eleget, akkor kilakoltatást foganatosítanak vele szemben a kilakoltatási moratórium előtti hónapban illetve napokban. Még a 2017. júliusi bérleti díja be van fizetve, ennek ellenére a mai napon kiderült, hogy 122. 452.- forint hátrálékot „mutat a rendszer” (a részletes kimutatást csatolom)
Természetesen a hétfői napon – 2017. október 30 - befizetjük a 30%-ot és ellentmondást jelentünk be.
...................................................

„MÁV szolgálati lakásban éltem és több mint 20 évig dolgoztam a MÁVnál. Könyvelőként végeztem és ebben a szakmában helyezkedtem el. Házasságkötésemet követően mindössze 2 évig laktunk édesanyámnál Ezt követően külön költöztünk és két gyermekem született. Jelenleg 62 éves vagyok, válásom után (1995) a két lányomat egyedül neveltem fel a szolgálati lakásban. 1995-ben egy sajnálatos apró baleset következtében 6 hónap táppénz után már csak 6 órás munkaviszonyban alkalmaztak, majd leszázalékoltak és más akkor is a lehető legkevesebb rehabilitációs ellátást állapították meg. Jelenleg korrekciót is kapok.
2014-ben – az Y-HÍD építése miatt – „szanálták” a területet, az épületet, amiben addig laktunk. Ekkor az önkormányzat felajánlott az 5.000.- ft-os bérleti díjú bérlakás helyett egy 12.000.- ft-os bérleti díjú cserelakást. Engedélyezték, hogy a „letét” összegét részletekben megfizethessem. Ennek eleget tettem.
Nagy gond még ekkor nem volt, hiszen csak ezután derült ki, hogy az ÉMÁSZ részéről tetemes mennyiségű tartozás megállapítására került sor a korábbi bérlakás tekintetében. (A felhasznált áramot nem én fogyasztottam el, de ezt bebizonyítani nem tudtam.) Amikor ezt végrehajtás keretében elkezdték vonni az ellátásomból, akkor már komoly anyagi gondokat jelentett a napi megélhetésem.
A tartozás nem az enyém volt, a mai napig 24.103.- forint levonás terheli a nyugdíjamat. 2015. augusztus hónaptól nem tudtam fizetni a bérleti díjat és a felgyülemlett tartozásomra kértem részletfizetést, amit meg is kaptam és ki is egyenlítettem.
Mindennek ellenére 2016. áprilisában kaptam egy értesítést, hogy felmondták a bérleti szerződésemet.
Az idén augusztusban  újabb vállalást tettem: vagy megfizetem a tartozásomat vagy kiköltözöm a bérlakásból és kaptam még 2 hónap haladékot 2017. október 30. napjáig, hogy elkerüljem a kilakoltatást. (2017. júliusában még rendeztem a bérleti díjat, majd - a végrehajtó javaslatára – azt követően nem fizettem.)
Így tudomásom szerint – a következő havi (novemberi) díjjal együtt mindössze 4 havi elmaradásom van. 4x 17.742.- = 70.968.- forint. Ennek a 30%-a 23.656.- forint lenne és a fent maradó összegre 6 havi részletfizetés engedélyezhető.
Azonban a tegnapi napon – 2017. október 25. – bent jártunk a MIKben és 122.452.-  hátrálékot mutat a rendszer. Ennek 30%-a 40.817.- forint, a fentmaradó összeg: 81.635.- ennek havi törlesztőrészlete 13.605.- forint lenne. Ha ezt hozzáadjuk a havi lakbérhez, akkor
havonta csak a bérleti díjra több mint 30.000.- forintot kellene megfizetnem az elkövetkezendő 6 hónapban. (A részletfizetési szerződés megkötésére a 30% megfizetésekor kerül sor azaz 2017. október 30-án.) Mindemellett még fizetnem kell havonta a vízdíjat, az áramot, meg a fűtést.
Úgy érzem ez így ebben a formában már meghaladja a fizetési lehetőségeimet, ezért  - mint utólag kiderült – már sokkal korábban KÉRELMET nyújthattam volna be kisebb cserelakásra. Ezt is csak most hozták tudomásomra, azaz így most fogom benyújtani ezirányú kérelmemet."

A képeken a kimutatás látható

Folytatom...






 


2017. október 23., hétfő

2017. október 23. – amely nem az '56-os forradalomról szól, hanem hogy: Mire képes az EMBER szorult helyzetében? avagy az 1-1 személy(ek)ből összeálló "hadsereg"


Az ÉN FORRADALMAM az, amit lassan 3 éve kitartóan teszek, úgy, ahogy azt korábban sosem tettem.

A tegnapi - 2017. október 22-i - ételosztásról fogok írni:
-          a face oldalamon https://www.facebook.com/profile.php?id=100008560604076  minden nehézség ellenére – dokumentáltam, hogy hogyan készítettem elő az ételt? (azaz a szükséges alapanyagokat)
-          írtam arról is, hogy EGYETLEN EMBER adományainak köszönhetően – már a 2. alkalommal - nem kellett a beszerzéssel, az anyagi dolgokkal foglalkoznunk; „mindössze” meg kellett főznünk a szabadidőnk „terhére”
-          az előző alkalommal (nem főzéskor, hanem amikor 2017. október 14-én -„csak csupán” - ruhaosztást és Lakásmenetet szerveztünk) becsatlakozott hozzánk – mindezidáig - EGYETLEN EMBERként „új szállítóként”, aki ígéretéhez híven a mostani alkalommal is segédkezett párjával közösen (és nem csak a szállításban, hanem tevékenyen kivették a részüket a munkából is)

További fotókat – újra - nem készítettem sem a pakolásról, sem a helyszínen, sem a hazaérkezésről . EGYETLEN kép készült a kész ételről

Lassan mondhatnánk, hogy minden sínre kerül(t) erre csütörtökön derültégből villámcsapásként kellett szembesülnöm 14 óra után a hírrel, hogy - a főzésben első perctől kezdve segédkező és a főzést  EGYSZEMÉLYBEN magára vállaló - Csóka Mária kórházba került. Az orvosa hívott, hogy bent kell maradnia, de ő a főzésre való hivatkozással nem akar bent maradni a kórházban. Azonnal mondtam, hogy a főzést megoldjuk – bár akkor még fogalmam sem volt, hogy hogyan – és mondtam azt is, hogy maradjon a kórházban, ki ne engedje. Tettem ezt azért, mert tudtam, hogy az utóbbi időben mennyire rosszul érezte magát már több esetben és én magam is – szinte már könyörögtem neki -, hogy menjen orvoshoz.

A csütörtöki napon hozta el délután az adományozónk az összes főzéshez szükséges alapanyagot és ezen a napon estére volt egy esemény 18:00-tól Miskolcon 
https://www.facebook.com/events/1941428159517286/?active_tab=about , amin mindenképpen részt akartam venni.
El is mentem és vegyes érzelmekkel távoztam: megállapítottam ugyan, hogy a helyzet nem reménytelen, így fogom keresni velük a továbbiakban a kapcsolatot. A miskolci ételosztások is szóba kerültek a „fórumon”, sőt a Miskolcnak Hangja Van
https://www.facebook.com/Miskolcnak-Hangja-Van-1495342854085081/ csoport neve is elhangzott, mint kezdeményezőké. Valamint sikerült beszélnem a "vezetővel", akit ez idáig nem ismertem és annyit mondott nekem: "többet is tudok rólad, mint azt gondolnád". Még annyit tett hozzá, hogy valóban tisztázni kellene a jelenleg kialakult helyzetet a csoportunk vonatkozásában, mert lenne mit. (Örültem a lehetőségnek, hogy kíváncsi a másik fél álláspontjára is, bár nem igazán értettem, hogy eddig miért nem kereste akkor a kapcsolatot velem?)

Fel nem szólaltam, állást nem foglaltam, mivel az utóbbi egy évben a csoportunkat már több támadás és előítélet is érte. Nem csupán a csoportot, hanem a munkánkat és a személyeinket illetően is.
Mint írtam és a közösség oldalán a névjegynél is olvasható: Pártfüggetlen politikai és karitatív civil szerveződés, a civil lakosság érdek és jogvédelméért!

Valóban fura "működő tagsággal" rendelkezünk jelenleg:
- másképpen - nem a szokásos módon - állunk az embertársaink mellé és segítjük őket
Ennek jobb megismerése érdekében igyekszem kidolgozni az "Újtípusú adományozás - segítés - formái"-t, amelyben minden ember megtalálja a helyét. A "hagyományos" adományozás reformjára van szükség, a XXI. sz-i feltételeknek és kialakult helyzetnek megfelelően, úgy, hogy a működőképes hagyományos elemeket továbbra is alkalmazzuk. Ehhez várom minden ember véleményét, ötletét, gondolatát, javaslatát.

Nos: ezért osztunk ételt... azaz ez az adományozás hagyományos formája.
De nálunk ez már első perctől kezdve jóval túlmutat azon, hogy "1 Tányér Meleg Ételt" kapnak az emberek havonta egyszeri alkalommal, hiszen a mondat így folytatódik "1 Mosoly 😊":

-         Beszélgetünk az EMBEREKKEL, azokkal, akikkel sok-sok éve már senki nem beszélgetett
-         Meghallgatjuk őket és kiderül, hogy valaha (általában a rendszerváltás előtt) még rendes család, rendezett lakás és környezet vette őket körül (így alakultak ki - a felmerült igények alapján – a megfogalmazott aláírásgyűjtési kezdeményezések kérései valamint megerősítést kaptam a problémáikon keresztül abban, hogy a budapesti Lakásmenet https://www.facebook.com/events/338797333243502/?ref=br_rs követelései sok esetben párhuzamot mutatnak a miskolcival. Ezért ezeket a saját Petíciónkba is beépítettem – miskolci vonatkozásban - és tartalmazza az aláírásgyűjtési kezdeményezés kéréseit is)
-         Petíciónkat elhelyeztük a Polgármesteri hivatal bejáratánál a 3. miskolci Lakásmenet https://www.facebook.com/events/1594656973889858/ végén és már akkor ennyi aláírást csatoltunk hozzá és folyamatosan gyűlik. (A Petíciót a mai napon eljuttatom elektronikus formában a képviselőtestület tagjainak, mihelyst a blogom befejeztem )
 
Feltett szándéka maroknyi – igen, mindössze egyenlőre még pár emberből álló - csapatunknak, hogy megmutassuk: 
- MÁSKÉPPEN IS LEHET eredményeket elérni, mint ahogyan azt cselekedeteinkkel bizonyítjuk is.

TÉNY:
-         segítségre van szükségük az embereknek
-         egymásra van a legnagyobb szükségünk
-         az emberek segítőkészek, csak a MÓDJÁT és a HOGYANJÁT? kell megmutatnunk (Tudatos-Következetes Cselekvés)
További tények (blog és facebook statisztika - ilyet még soha sem csináltam):
Blogom:
-         oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban közel 2.500
-         oldalmegjelenítési előzmények összesen több mint 16.000
-         utolsó blogbejegyzés oldalmegjelenítései 327
Face:
-         Csoport közösségi oldala – ezen a héten – 2.851 embert ért el, amelyet a facebook szó betegelésének köszönhetek (köszi face (y) )
-         Egyre több számomra eddig ismeretlen országos és miskolci ember lájkolja a posztjaimat/bejegyzéseimet
-         Szaporodnak a megosztások
-         Már vannak hozzászólások is
-         Az ország minden részéből kapom az elismerő és bíztató szavakat, kommenteket

Az ételosztásaink során kialakult, hogy a megsegítetteink segédkeznek azokban a munkafolyamatokban, amikben ŐK JÓK. (fát gyűjtenek, vigyáznak a tűzre, cipekednek, mosogatnak stb) Így egyre közelebb kerülünk egymáshoz és ismerjük meg egymást a KÖZÖS FŐZÉSEINK alkalmával:
-         BIZALMAT ÉPÍTÜNK különösebb elvárások nélkül és ez most is így történt. (Mindössze annyi előnyt élveznek a segítők, hogy először ők kapnak ételt.)
Megérkezésünk után igyekeztem a már ott ránk várakozók között a munkát kiosztani:
-         az autóból való kipakolás volt az első
-         az üst helyét kellett megtalálni, hogy legkevésbé legyen útba
-         megvolt a tűzfelelős (fát az adományozótól kaptunk, mert gondolt a rossz időjárásra), gyújtóst kellett keríteni, meg fát aprítani (baltát is vittem) – ez nélkülem is ment
-         az asztalokat kellett elhelyezni, amin a további előkészületek történtek
-         sátorállítás volt a következő feladat, amit már az elmúlt alkalommal „begyakoroltunk” – ebben kellett kis segítség még
-         vizet is kellett hordani az üstbe valakinek
-         a „munkaterület” körbekerítésére – kihúztam egy vékony madzagot és megkértem az embereket, hogy színes kreppapírcsíkokat kössenek rá, hogy látszódjon
-         a víz felforrt, ekkor megkérdeztem a segítőket, hogy elfogadnának-e egy kávét? mertem forróvizet és az adományozónk által hozott nescaféból kávéval kínáltam őket
-         elkészítettem a teát
-         már kezdtek gyülekezni az emberek, így teával már meg is tudtuk kínálni őket
-         mindennek meg volt a helye, így a péksütiket kezdtem el csomagolni, amelyben két ember is segített
-         előkerültek az aláírásgyűjtő ívek és a Petíció is
-         kipakoltuk a ruhákat az elkerített terület mögötti részre (sok elfogyott belőle újra)
-         megint vízre volt szükség a tésztaköret kifőzéséhez

Dél körül járt az idő; a víz felforrt, a tészta megfőtt és ráborítottuk – összekevertük – a már otthon hajnalban elkészített zöldséges csirkeszárny raguval

Mondtam néhány szót arról az embereknek az ételosztás elkezdése előtt, hogy miért is most jöttünk és nem a hónap végén, de tudták a plakátokról is:
-         OKA: a 3 napos ünnep, amikoris a szállón szünetel a főzés
-         1 perces csenddel megemlékeztünk a közelmúltban elhunyt legalább 10 emberről, akik a hajléktalan szállón vagy utcán éltek és korábban a társaik voltak
-         elmondtam nekik, hogy Csóka Mária, aki főzni szokott kórházba került, de jól van
-         beszéltem az aláírásgyűjtő kérések fontosságáról, amelyben nagy szükségünk van a lakosság támogatására
-         elmondtam azt is, hogy egyetlen adományozónak köszönhetőek a mai ételosztás alapanyagai
-         valamint megköszöntem mindenkinek a munkáját, aki a mai napon segédkezett
-         kértem, hogy az étkezés befejeztével használják a szemetes zsákokat, amiket kihelyeztünk
Elkezdtük az ételosztást:
-         mindenki helyet foglalt – ki így, ki úgy: leginkább a járdaszegélyen - és a helyszínen fogyasztották el az ételt
-         mire az első kör végére értünk néztem az órámra először, ami még ekkor is CSAK 14:09-et mutatott
-         kértem, hogy kicsit várjuk, hogy a később érkezőknek is tudjunk adni és érkeztek is
-         a szemeteseket mindenki használta, így takarítani nem kellett az ételosztás végén

Igyekszünk az társadalmi normákat megismertetni és elfogadtatni velük, ami sok esetben nagyon nehezen megy, hiszen a KÖZÖS „együttélés” szabályainak sokan képtelenek megfelelni, ezért választják inkább az utcát „lakóhelyként” és még a szállókra sem mennek be.

Sokan azonban már be sem mehetnek vagy már soha többet nem mehetnek be az éjjeli menedékre sem, mert szakciót alkalmaztak velük szemben: kitiltották őket. Az utóbbi 2 hónapban legalább 10 ember hunyt el közülük Rájuk emlékeztünk a mostani ételosztáson 1 perces csenddel.

Hogy miért is tesszük a dolgunkat?
-         azért, hogy végre elhiggye és elfogadja a többségi társadalom azt, hogy a nyitás az egyetlen megoldás : KÖZELÍTSÜK A TÁRSADALMI CSOPORTOKAT egymáshoz (Tudás-Tanulás-Tapasztalatátadás) és hogy mindig van segítség
-         azért, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a mai rohanó világunkban mindenkit érhet „baleset”, kicsúszhat a talaj a lába alól egyik pillanatról a másikra
-         szeretnénk elkerülni, hogy még több embertársunk kerüljön kilátástalan helyzetbe

VAN MEGOLDÁS minden helyzetre,
ha IDŐBEN történik a SEGÍTSÉG KÉRÉSE.

Elsődleges feladatunk a figyelemfelhívás valamint a megelőzés.
Egyenlőre még csak tüzet oltani vagyunk képesek:
KÖZÖSEN azonban sokkal TÖBBRE!

„Adni JÓ”, addig tegyük, amíg tehetjük!