Megint másról írok és nem a szerdáról,
mint ahogyan ígértem, mert az EREDMÉNY és a TOVÁBB LÉPÉS sokkal fontosabb
attól, mint hogy arról írjak: Én hogyan éreztem magam akkor és ott szerdán a
Téren 3 hét kihagyás után újra? (Gyertek el legközelebb és beszélgessünk.)
Tehát most ez következik és kíváncsi
vagyok a véleményetekre:
-
ötleteljünk – GONDOLKOZZUNK KÖZÖSEN! (nekifutok
kicsibe Miskolcon azaz már elkezdtem, aztán meglátjuk mi kerekedik ki belőle esetleg
országosan is)
-
aláírás gyűjtési kezdeményezés
-
közérdekű adatigénylés (lakáshelyzet
felmérés és helység-, föld gazdálkodás – hatékonyság/kihasználtság – Miskolcon)
Ezt ígértem és igyekszem be is tartani,
még ha nehézségek árán is.
Szeretem a kihívásokat:
-
ehhez keresek támogatókat, önkénteseket
valamint az Utcajogász létrehozásához ( a budapesti mintára https://www.facebook.com/utcajogasz/?fref=ts
) és az érdekvédelmi tevékenység
folytatásához és kibővítéséhez. Tehát azokat keresem, akik önzetlenül –
szabadidejük terhére tudásuk, tapasztalatuk megosztásával segítenének(esetenként
a pénztárcájukba is belenyúlva), mert egyetértenek a törekvésekkel
CÉL:
-
a POZITÍV IRÁNYÚ VÁLTOZÁS és a társadalmi csoportok közötti különbségek
csökkentése valamint a közelítés.
Amit teszek – lassan 2 éve:
-
havi rendszerességgel:
-
egyszer – a hónap 2. vasárnapján 9-16
óra között– adományt gyűjtök a Szentpéteri kapui lakótelepen a KASSAI CSEMEGE
kisbolt előtt (a lakótelepi adományok hóközben is érkeznek, mert
elérhetőségemet ismerik az emberek)
-
egyszer – a hónap utolsó hétvégéjén –
Közösségi főzés az adományokból
-
heti rendszerességgel (a lehetőségeimhez képest közel mindig azonos
JÓL behatárolható és JÓL megközelíthető - elérhető – helyen és időpontban)
-
minden hétfőn és csütörtökön 15-17 óra
között – a MÁV rendelőintézet előtti Hirdetőoszlopnál – érdekvédelem és érdekképviselet
-
minden szerdán a Téren 17-20 óra között –
Miskolc, Hősök tere – Nyilvános Civil Információs Fórum (NyiCIF - https://www.facebook.com/groups/1130954760345120/?fref=ts
), ahová KÖZÖS GONDOLKODÁS-ra
hívok mindenkit
Sokak szerint nem vagyok eléggé
hatékony. Abban igazuk van, hogy egyedül
nehéz is hatékonyan működni, de eredmények vannak és én ezzel elégedett
is vagyok. (a csoport karitatív és közéleti eredményeiről ITT olvashattok –
tevékenységeink ebben a fájlban vannak összefoglalva 2016. májusáig https://www.facebook.com/groups/426975270786000/files/ a fájl neve: esemenynaptar_MIND_2015-2016_egyeni.xlsx ; és már több mint 1 éve FELHÍVÁS-t
is közzé tettem, amelyről itt olvashattok http://csikosmariann.blogspot.hu/2016/05/2016-05-07-felhivas.html )
2016. májusa után kissé megváltoztak a „dolgok”,
hiszen addig munkanélküliként tettem a dolgom önzetlenül a nap 24 órájában. A
munkám mellett továbbra is a Miskolcnak Hangja Van! facebook csoportnak https://www.facebook.com/groups/426975270786000/?fref=ts
és Miskolcnak Hangja Van facebook közösségnek
https://www.facebook.com/Miskolcnak-Hangja-Van-1495342854085081/?fref=ts
tagja
vagyok és a karitatív csoportot - a Kreatív és Karitatív Aktivisták – Miskolc,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye facebook csoport https://www.facebook.com/groups/948085898575957/?fref=ts
- igyekszem vezetni.
A VÁLTOZÁS elkezdődött Miskolcon –
hogyan tovább?
KÖZÖS CSELEKVÉS:
-
2 éve hetente 2x kitartóan osztanak ételt hétköznaponként (hétfőn és
csütörtökön 16 órától a MÁV rendelőintézet előtt) miskolci aktivisták. (korábban KÖZÖSEN "dolgoztunk" – 2016. májusáig - az "ügyön”,
de ők másképpen "jótékonykodnak”) Az
„ételosztók” a budapesti "Egy falat kultúra" esemény https://www.facebook.com/events/423790714655592/?fref=ts
mintájára
kezdték el az ételosztást még 2014. novemberében, én akkor csatlakoztam
hozzájuk, de ez a jelenlegi formája már - itt Miskolcon - közel sem hasonlít a
budapestire.
Az étel azonban étel, a segítség az segítség: mostanra egyre gyakrabban előfordul, hogy főtt ételt osztanak a „hétfői”
és „csütörtöki” ételosztók is. (Én egyszerűen így neveztem el őket.)
EREDMÉNY:
-
nagyjából egy hónapja – köszönhetően a kétéves kitartó karitatív
tevékenységnek - a hajléktalan szálló – éjjeli menedéket igénybe vevő -
lakói (valamint a Napfény szállót igénybe vevők közül is) minden hétköznap MELEG vacsorát kapnak az emberek.
Most a következő lépés jön:
-
a mi kis ételosztó a csapatunk - a
Kreatív és Karitatív Aktivisták – Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén megye facebook
csoport - felismertük azt, hogy heti szinten csoportunk nem tudja vállalni az ételosztásokat
a hóvégin kívül; így már a kezdetektől a
hónap utolsó hétvégéjén kezdtünk el meleg ételt osztani közel két éve.
-
szinte azonnal rájöttünk – az emberek
elmondása és saját tapasztalataink alapján-, hogy ezt akkor kell megtennünk,
amikor a legnagyobb a
"szükség".
-
mivel a csoportunk kicsi így bekellett láttuk,
hogy mi havonta csak egy alkalmat tudtunk bevállalni.
Mára bizonyságot nyert, hogy a „szükség”
igenis a legnagyobb a hóvégén,
ugyanis ezen alkalmakkor – a kezdeti 50-60 adag helyett – mára már közel 300 adag ételt készítünk el és osztunk ki.
Ilyenkor a világ összes ételét ki
lehetne osztani!
Véleményem szerint minden ételosztó
csoportnak a hóvégi hétvégén illetve minden hétvégén lenne célszerű a
továbbiakban ételt osztani- amennyiben átcsoportosítják és továbbra is van
kapacitásuk -, ugyanis akkor az intézményi rendszerben NINCS ILYEN JELLEGŰ ELLÁTÁS (Ez nem képezi az alapellátás
részét.)
Ebben a témában kezdeményezünk aláírás
gyűjtést azaz:
„Minden szociális alapellátásban részesülő embert/családot illessen meg az
év minden napján – hétvégenként és ünnepnapokon is - „1 Tányér Meleg Étel”!”
(Már a következő aláírásgyűjtési téma is
meg van.)
………………………
A hó végi ételosztásainkat igyekszünk Közösségi Főzéssé alakítani,
ahol mindenki megtalálja a helyét, a megfelelő feladatát.
Most ez kis nehézségekbe ütközik és
minden segítségre szükségünk van, hiszen mint írtam mára már 300 adag ételt készítünk el egyszerre:
-
keressük az új „helyszínt”, ahol újra
KÖZÖSEN főzhetünk
és továbbra is keresünk:
-
szabad szállítói és (100 literes üst, 30literes
fazék, üstház egyéb kellékek és alapanyagok valamint egyéb adományok szállítására alkalmas
gépjármű)
-
szabad tárolási „kapacitást”. (minden
adomány fogadására, szortirozására alkalmas – lehetőleg könnyen
megközelíthető helység)
A közösségi főzések alkalmával lehetőség
van beszélgetésre, egymás megismerésére, segítség kérésre/nyújtásra,
tapasztalat cserére is, kinek mire van szüksége. Gyakran egy probléma
felmerülésekor szinte a helyszínen sikerül orvosolni a dolgot, mert a
tapasztalatok megosztása során, már a beszélgetés alatt megoldódik a felmerülő
probléma.
2017. június 24-25 (szombat vasárnap)
Hóvégi főzés
![]() |
| "1 Tányér Meleg Étel" |
A szombati "menü" kétfogásos lett:
- hideg gyümölcsleves
- csirkeszárny- és sertésbőrpörkölt lecsósan, tésztával
A szállítás egyre nehezebb, mert egyre
több ételt készítünk el az adományoknak köszönhetően, bár egyre többet pótolunk is, na de megfontoltan
és továbbra is a legköltséghatékonyabban.
(volt megmaradt pénzünk előző hónapról: 5.000.- és most hozzá jött még 1.500.-
így most 6.500 forintból gazdálkodtunk
-
30literes lábas pörkölt (7,5kg
csirkeszárny 2.100.- ; 2,5kg sertésbőr 200.- ; 1kg zsír 480.- ; 5kg hagyma
600.-)
-
25 literes fazék gyümölcsleves (10 üveg
befőtt – több adományozási napon összegyűlt - és némi fagyasztott gyümölcs; 1kg
lisztes habarás – a liszt is adomány volt) és
- egy tejesláda tészta (8kg tészta - „összevissza” tészta, ami éppen most így
felhasználásra került - kifőzve)


Meg tudtuk vásárolni a hozzávalókat, mert a szállítást megoldottuk (plusz még az innivalót és a műanyagedényeket), így azért nem kellett fizetni. Már hétfőn elkezdtem „rászervezni” az embereket, akiknek az ételt kiosztjuk. Lettek jelentkezők így lettünk hatan és még egy plusz biciklis segítségünk is. Így heten már „könnyedén megugrottuk” ezt a feladatot a tömegközlekedéssel.
VASÁRNAP pedig 4 szatyor becsomagolt péksüteménnyel és az innivalóhoz szükséges üres flakonokkal indultunk útnak Csóka Máriával https://www.facebook.com/maria.csoka.752?fref=ts (Marikával) szintén tömegközlekedési eszközzel (kékbusszal). Vizet már nem cipelünk: az ott sorban állók ezt megoldják nekünk és „szereznek” vizet. A süteményosztás után sokáig beszélgettünk a helyszínen.
Elszámolás:
-
vásároltam még 2db rozsdamente szedőkanalat
és 200 db poharat (kép és blokk-számla) 2.700.-
400.- forintunk maradt a következő
alkalomra.
Szerencsére eldobható műanyageszközöket
nem kellett venni, mert iszonyatosan felment az ára (A tányérért már van ahol
30.—ot is elkérnek, sok helyen a pohár és az evőeszköz ára is változott: 1-1
forinttal emelkedett)
Jól jöttek most is az egyik adományozónk
által tisztára mosott jégkrémes, margarinos és tejfölös műanyag edények.
A ruhák és egyéb adományok is folyamatosan gyűlnek elsősorban a Szentpéteri kapui lakótelepen élőknek köszönhetően
Köszönjük az adományozóink segítségét
és a
KÖZÖS munkát a megsegítetteinknek!
Természetesen köszönettel tartozunk, - mint
mindig – a PÉKSÉGNEK, akiknek minden hónapban egyszer a péksütemény adományokat
köszönhetjük és nagy örömmel fogadják az emberek.
Osszátok meg ötleteiteket,
javaslataitokat, tapasztalataitokat!
Továbbra is segítsünk embertársainknak:
MÉLTÓSÁGOT MINDENKINEK!





















