Powered By Blogger

2017. április 5., szerda

2017.április 05: az előző bejegyzés folytatása

NE feledjétek: MA SZERDA VAN és ha tehetitek és gondoljátok gyertek a Térre

Miskolcon a Hősök terére

Mindenkit várok 17-20 óra között



2017-03-30 és 31 (csütörtök, péntek)
Meg kell majd szoknom a napi szintű jegyzetelést (dokumentálást). Ez is egy tanulási folyamat, hiszen ma már lassan egy hete, hogy ezek a dolgok megtörténtek. Viszonylag jó a memóriám – hálistennek – így a nagyon fontos dolgok megmaradnak. Tulajdonképpen minden, ami történik és minden, amit teszek, az valaki/valakik számára nagyon fontos.

CSÜTÖRTÖK:
Délelőttre terveztem, hogy a bíróság elnökéhez megfogalmazom – az előző napon megbeszéltek alapján – a miskolci lakáshelyzettel kapcsolatos észrevételeimet, melyeket az eddigiek során tapasztaltam az emberek elmondása alapján, amikoris segítséget próbáltak kérni tőlem. Ehhez nagy segítségemre van a budapesti A Város Mindenkié csoport aktivistáival – már hosszú idő óta – kialakított kapcsolatom. Nem csak az utcán és szállón élő emberek szenvednek lakhatási problémával, hanem a lakásaikban lakóknak (bér és magán egyaránt) is fizetési nehézségeik vannak. Az állam és az önkormányzatok egyáltalán nem humánusak, emberségesek. Méltányosságot szinte egyáltalán nem gyakorolnak. (Erről bővebben, ha az emailre megkapom a választ.)

Már a beszélgetés kezdetén biztosítottam arról, hogy Panaszom nem a Bíróság munkája ellen irányul, hiszen tisztában vagyok vele, hogy feladatuk és hatáskörük mindössze a törvények betartására és betartatására terjed ki azaz: jogalkalmazást végeznek. A jogalkotási folyamat nem tartozik hatáskörükbe, így ezzel kapcsolatos fogalmaztam meg a kérdéseimet. Biztosított arról, hogy a válaszlevelükben igyekeznek tájékoztatni arról, hogy ezen kérdéseimmel/kéréseimmel hová forduljak?
Sajnos a CEU-s események kissé megzavarták a délelőttre tervezetteket, így nem mindennel készültem el, mire indulnom kellett a megsegítetteimhez, akikkel előző nap megbeszéltem mára a találkozót.

Felvettünk egy levelet, melyben a Gyógyszertámogatás elutasításra került, mert a havi gyógyszerköltséget  mindössze 1.424.- forintban határozta meg  valamint a Fogyatékossági támogatására irányuló kérelem is elutasításra került. Beutalókat szerettünk volna kérni a háziorvostól, ehhez a szállón dolgozó gondozó segítségét kértem. Elvitt az orvosi rendelőbe, ahol az orvos elmondta neki, hogy jelenleg csak ügyelet van és ilyen dolgokkal csak rendelési időben foglalkoznak, így holnap keressük fel az orvosi rendelőt 10 óra körül. A Fellebbezéseket minkét esetben meg kell írni, még akkor is, ha ez már korábban elutasításra került, hiszen egészségi állapot rosszabbodás minden esetben bekövetkezik egy 75 éves embernél, akinek a lakhatási körülményei megváltoztak. Eredetileg is betegségek sora állt már fent a korábbiakban is.
Hogyan váltsa ki a számára felírt összes gyógyszert az a nyugdíjas, akinek a fele nyugdíját – öregségére – elviszi a végrehajtó, mert jóhiszeműen elment kezesnek korábban? Ezt a tényt azonban az összes intézmény figyelmen kívül hagyja, mert a teljes nyugdíjösszeget veszi figyelembe, így alanyi jogon már egy idő után – a nyugdíjemelések következtében – minden esetben elesnek a Közgyógyellátástól. A bácsi például egy egyszeri és rendkívüli 3.500.- forintos nyugdíjemelés következményeként veszítette el ezt.
A Gyógyszertámogatásnál azt nézik azaz azt veszik figyelembe, hogy az elmúlt hónapokban a részére felírt gyógyszerekből mennyit váltott ki a gyógyszertárban? Azt gondolom, hogy érthető módon 28.500.—ból – ha kifizeti az átmeneti szálló díját: 11.400.- -ot – csakis a legszükségesebbeket tudja kiváltani.
Tehát jelen esetben fontos utána járni, hogy a levonások miből adódnak? Ez jelenleg nagyon jó úton jár: bírósági szakaszba tettük; folyamatosan jönnek a megszüntetések a különböző ügyekben. Ezen levelezéseket továbbítjuk a Nyugdíjfolyósítónak, ahol ettől a hónaptól a levont összegeket letétként kezelik.

Most megint indulnom kell, a másik esetemmel és a délutáni lakótelepi Lakógyűléssel folytatom majd és a pénteki nappal azaz március 31-el.
Remélni tudom csak, hogy utólérem magam, hiszen ma megint szerda és megyek a Térre (Miskolc Hősök tere). Minden szerdán 17-20 óra között, ahol Nyilvános Civil Információs Fórumot tartok az arra járóknak, érdeklődőknek az aktuális és közelgő miskolci eseményekkel kapcsolatosan.
Gyertek bátran és kérdezzetek!


Holnap pedig reggel meló, így ma már nem fogom tudni folytatni az írást




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése