A "többségi társadalom" és a HHH (Halmozottan Hátrányos Helyzetűek)

2016-05-07 reggel 07:07

Május hónap első szombatján itt ülök a gép előtt, mert miért is ne most jönnének a gondolataim az áprilisi hónap összefoglalójaként. Ilyenek például: „Mivel április hónapra konkrétan nem terveztem előre semmit így büszkén elmondhatom, hogy azt 100%-ban túlteljesítettem.” 

És ez az a mondat, ami semmiféleképpen nem fogadható el az újtipusú Pillérek Mozgalmában – Közösségépítésben. http://akozossegpillere.blogspot.hu/

Nehéz úgy elindulni, hogy közben azzal vádolnak meg, hogy amit csinálsz az egy nulla, mert: „Nem vagy elég hatékony”és hogy vegyél vissza az egódból meg az arcodból és: „Ne az önös érdekeidet tartsd szem előtt!”, hogy: „Először a saját életedet rakd rendben, aztán foglalkozz a másokéval!” valamint elhangzott olyan is, hogy: „ Magadon sem tudsz segíteni, hogyan tudnál akkor másokon!” na meg végezetül a legdurvább, hogy: „Te egy senki vagy!”

Ugye megállapíthatjuk, hogy ezek a mondatok tipikusan azt erősítik bennünk, hogy: „Amennyi pénzed van, annyit érsz” és hogy: „Tudd, hogy hol a helyed!”

Határozottan állítom, hogy megkönnyebbültem most, hogy leírtam ezeket a mondatokat így egyben és azonnal feltűnt az ellentmondás is:

-      annyira nem érdekel, hogy velem mi van, csak az a fontos, hogy másokon tudjak segíteni és azzal/abban, amiben tudok

-      tisztán látom és tudatosodik bennem, hogy mások még tőlem is nehezebb és rosszabb helyzetben vannak, mint én

-      anyagilag valóban képtelen vagyok fenntartani magam (szüleim és családom segítsége nélkül ez nem sikerülne), de még mindig meg van a saját tulajdonú lakásom és tudom használni az agyamat gondolkodásra és jut eszembe az a rengeteg tudás, amit belepréseltem az elmúlt 25 évben az iskoláimban, a tanfolyamokon, hogy a munkahelyeimen mindig a maximumot tudjam nyújtani.

És ugye mint már ezerszer leírtam eddig: ez lett a vesztem. Túl sok tudás gyűlt össze az agyamban és túl nagy az igazságérzetem és e kettő együtt oda vezetett, hogy meg kellett állapítsam, hogy munkatársaim menthetetlenek. (közalkalmazottak)

Felálltam munkahelyemről – ahol se anyagi, se erkölcsi elismerésre nem számíthattam már -, mert kevésnek és szűknek éreztem azt a mozgásteret, amit a megszerzett tudásom hasznosítására tudtam volna ott fordítani. Örökösen falakba ütköztem minden jobbító szándékom ellenére, miközben a munkakörülményeim csak minimálisan voltak biztosítottak. A munkám elvégzése során a folyamatos zavartalan működés érdekében örökösen szabályokat kellett megszegnem, hogy tejesíteni tudjam a rám háruló feladatokat, elvárásokat. Rettegtem, hogy az első számonkérés alkalmával el fognak bocsájtani vagy a szabálytalanságokért vagy azért, mert hangot merek annak adni, hogy így ilyen munkakörülmények között lehetetlen teljesíteni az előírt elvárásokat.

El kell most mennem, hiszen mint említettem: hónap első szombatja van és ilyenkor mindig adományt gyűjtök itt a lakótelepen úgy, hogy a kisboltos aki magánkereskedő megengedte ezt nekem (magánterületen gyűjtök) és Megbízólevelem van a miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzattól.

Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen jó kapcsolatot sikerült kialakítani az elmúlt egy év során és ők az egyedüli csoport, akikkel sikerült felvennem a kapcsolatot és szívesen fogadták a felajánlást. Azóta kölcsönösen megtapasztaltunk azt, hogy milyen nehéz helyzetben vannak azok az emberek, akik valamiféle megkülönböztetésben részesülnek a „többségi társadalom” által. Meg kell állapítsam a jelenleg fennálló körülményekre való tekintettel és ki kell, hogy jelentsem:

MI a szegények vagyunk a VALÓS többségi társadalom, azok a megalázott, jogfosztott és kiszolgáltatott emberek, akik még képesek és tudnak illetve akarnak is tenni azért, hogy mielőbbi VÁLTOZÁS következzen be.

Azok az elnyomott célcsoportok, akiket már megnevezésükkel is kirekeszt a magát „többségi társadalomnak” nevező embercsoport magából és megvetéssel nézi (tétlenül szemléli) a növekvő számukat és egyre inkább leszakadó eltávolodó és mindinkább lecsúszó társadalmi rétegeket, akiket segítendő célcsoportként neveznek meg és mindeközben minden állami és önkormányzati segítséget csökkentenek.  Ellehetetlenítve ezzel azt, hogy egyáltalán bármilyen csekély esély maradjon arra, hogy csökkenjenek a társadalmi különbségek.

Így nevezik a különösen nagy segítségre váró csoportokat: HHH (Halmozottan Hátrányos Helyzetűek), ezzel még inkább erősítve azt a társadalom jelentős részében, hogy a szakadék egyre inkább nő:

-      az állás nélkül maradtak munkanélküliek

-      a kisnyugdíjasok

-      a nők

-      a kisebbség

-      a hajléktalanok illetve hajlék nélkül maradtak

-      a nagycsaládosok

-      stb

és a magukat jelenleg „többségi társadalomnak” nevezők között.

Magunkra maradtunk: nincs segítség.

CSAK EGYMÁSON TUDUNK SEGÍTENI! 

KÖZÖSEN SIKERÜLNI FOG! 

MEGOLDJUK: nem vagy egyedül, számíthatsz ránk!

Jelentkezz nálunk és szólj másoknak is!

Estére visszajövök és folytatom. Remélem, addigra megoldódik az emailes problémám is, mert az eddig összegyűjtött ruhaadományim sorsáról számot kell adnom az adományozóimnak, amikhez jelenleg nem tudok hozzájutni a kialakult helyzet miatt. (Jelenleg ennyi összegyűjtött ruha és egyéb adomány várakozik kiosztásra – nem élelmiszer- lásd a képeken. Megjegyzés: a képen látható bicikli nem képezi azadományok részét)

Még ma este folytatom - 2016-05-07 08:20 -  most rohannom kell