Powered By Blogger

2016. május 8., vasárnap

2016-05-08 Az Első Szombati Adománygyűjtés - A Közösség Pillére mozgalom bevezetésének hatásai



2016-05-08

folytatom… - bár egy nappal később van az ígérthez képest -  az emailes problémám még így sem oldódott meg. (az email kelte: 2016-05-04 azaz már 4 nap telt el és még türelmes vagyok)

Képtelen voltam tegnap tovább írni estére, azok után, hogy a „kellemetlenül” elmúló áprilist kellene éppen összefoglalnom.  Meg is teszem és elnézést is kérek a tegnapi terjengősnek tűnő felvezetésemért viszont úgy érzem, hogy tartozom ezzel azoknak az embereknek, akik most csatlakoznak be a Mozgalmunkba és feltétlenül meg kell ismerniük az előzményeket illetve a jelenlegi miskolci helyzetet.

Visszakanyarodva a hónap első szombatjához, ami adománygyűjtő nap most már több mint egy éve és egyetlen alkalommal maradt el még mindössze 2015. februárja óta, akkor is az átszervezések miatt. Nem nagyon írtam még ezekről a szombatokról, hiszen mindössze néhány darab tartós élelmiszert sikerül ilyenkor összegyűjtenem – erre mondják csoporttársaim, hogy: „nem elég hatékony”, de sem új javaslat sem másik új hely nem alakult ki az elmúlt egy év során – viszont emberi szempontból, a kapcsolatok kialakítása miatt számomra nagyon fontos első perctől kezdve.
  
Tudatosan készülök a közösség építésére a kezdetektől és a mai napig is hiszem, hogy a személyes kapcsolat illetve a beszélgetések elengedhetetlen fontosságúak.
Először is, mint szintén említettem már: ez a lakótelep elöregedő és kihaló félben van. A lakások közül szinte minden 5. üresen áll és a szomszédok „vigyázzák”: vagy nyilvánosan vagy titkosan (kinek melyik a megfelelőbb). Sok olyan lakás is van, ahol 2-3 havonta változnak a bérlők. Így egyre inkább szétesnek a bérházi közösségek. 

Az újtipusú Pillér Mozgalom elindítását a lakótelepen már március végén elkezdtem, ami elsősorban az adományok begyűjtésének a kiszélesítését célozta meg 3 bérházban. (Egyenlőre ennyit tudtam felvállalni.) Mindhárom bérházban másképpen fogadták a lakók, de eléggé sok időt töltöttem a lépcsőházak környékén, így sok lakóval személyesen is találkoztam és elbeszélgethettem. Megismerték az arcom és nevem, és talán az is beugrott, hogy korábban már láttak a kisbolt előtt adományt gyűjteni és megerősítettem őket abban, hogy itt lakom a lakótelepen. Az is szerepet játszhatott, hogy az adománygyűjtési folyamatot egy „szelektív hulladékgyűjtést megelőző” akcióként vezettem fel, amivel mindenki jól jár és a pazarlás is csökkenthető. Sokan arról számoltak be, hogy ők alapjaiban teljesen megvalósítják mindazt, amit mi szeretnénk, hiszen ők szegény ismerőseikhez juttatják el a ruháikat, a konyhai hulladékot pedig vidékre viszik le az ismerősökhöz a jószágoknak. 

A saját bérházam nagyon kreatívan egy kosarat helyezett ki és ebbe várjuk az adományokat, amik április során szépen gyűltek is. (nem sok ugyan, de mi a kicsinek is nagyon örülünk, mert a szándék a fontos)










          Részletes beszámoló A Közösség Pillére http://akozossegpillere.blogspot.hu/p/bbb.html áprilisi Blogriportban. 




A május hó végére tervezett főzésünket is megszórólapoztam, úgy hogy ugye május utolsó vasárnapja Gyermeknap és ehhez külön plakátot készítettünk. 
Ezeket a plakátokat kihelyeztem a lakótelepen a bérházak bejáratához. 
(Sajnos az előtérbe bejutni nem lehet, az ajtókra sem szabad ragasztani semmit, így okosan kellett ezt is megoldanom, de ebben már rutinos vagyok, hiszen egy éve gyakorlom a technikát. )

Tehát ma is kiindultam ezen előzmények után és mindössze kettő adományozóm volt (az egyikőjük vitt el szórólapot is) és kettő emberrel beszélgettem el hosszasan (egyikőjükkel már nem először és jól ismerem) illetve még két ember vitt el magával szórólapot – akiket szintén ismerek – és megígérték, hogy még a május 28-i főzés előtt jelentkeznek és próbálnak ismerőseiknek is szólni. S ha majd összegyűltek a dolgok, akkor majd telefonon értesítenek és elmegyek az adományokért. 

A hat emberből eddig kettőt ismertem és voltak még páran, akik csak érdeklődtek illetve még mindig „csodabogárként” tekintettek rám. Akiket ismertem, azokról nem fogok írni, mert a problémák alapján könnyen felismerhetőek, hiszen ez egy kisközösség. Akiket viszont nem ismertem, azok teljes meglepetést okoztak.

Az első egy fiatalember volt, akit még soha addig nem láttam. Elmondása alapján iratokkal nem rendelkező hajléktalan, aki éppen kórházból jött ki és egyszerűen csak nagyon szomjas volt. Vettem neki egy másfél literes ásványvizet a kisboltba. Hosszasan elbeszélgettünk. 

Utána jött egy néni, aki meglepődve vette tudomásul, hogy ott vagyok, mert ő 28-ára emlékszik, hogy az van kiírva a plakáton. Mondtam, hogy igen, csak az a főzés időpontja: elment és hozott otthonról egy szatyor adományt
       
Ő volt az egyik, aki ígérte, hogy majd még hívni fog 28-a előtt.




És akkor jött a második adományozó. Megállt egy autó, kiszállt belőle egy férfi és felém közelített 2 nagy szatyorral és egy zsák burgonyával. Ezeket hozta: 

Szerintem mindenképpen tartalmas napot mondhatok magaménak: megalapoztam a 2016-05-28 szombati Gyermeknapi főzést és azt is elmondhatjuk, hogy az új tipusú Mozgalom sikeresen vette a 2. akadályt. (Az 1. akadályról szintén A Közösség Pillére áprilisi blogjában olvashatnak.) 



Hát csoda hogy nem akartam tegnap folytatni? De így ez most jól sikerült: ezek után megint csak megkönnyebbülve ugrok neki a „fránya” Áprilisi Blogriportnak, amit ajánlok szíves figyelmébe Mindenkinek okulásként és tanulságként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése