Gyönyörű nappá
kerekedett: iszonyatosan féltem tőle.
Reggel izgatottan
ébredtem és gondosan bekészítettem a „tarisznyámba” mindent, amire szükség lehet
a mai napon. Elkészítettem a kitűzőmet – a múltkori kicsit szélesebb HÓFEHÉR – „Tisztelet”
Szalagja mellé a szakszervezetek kérésére került egy keskenyebb királykék is.
Gondosan betettem a kis papír uniós zászlómat is, ami Budapestről hozott féltve
őrzött kincsem és feketébe öltöztem. Majd
el felejtettem a „Kockásinges” transzparensemet, amit már március 15-én és
április 15-én is használtam.
8-kor a Hermannál
kezdtem volna, ha…. a lakótelepen nem kellett volna megállnom: a volt
munkahelyemen (az ÓVODÁN) kék szalagok lobogtak. Lefotóztam és sietve bementem
üdvözölni őket, de mennem kellett tovább, hisz dolgom volt. 
A giminél néhányan
vártak – titkon több emberre számítottam, hiszen előző alkalommal 86 ember volt
és akkor ott szóban egyeztettünk, hogy ma itt találkozunk. Idősebbek voltak, én
viszont eleve úgy készültem, hogy délig mindenképpen maradok. Egyeztettünk,
hogy akkor délre ők is visszajönnek, én pedig szépen ott maradtam. Rögtönözve
és felmérve a helyzetemet és a lehetőségeimet – a meglévő transzparensem üres
hátuljára a „mindignálamlévőirodámból”(munkahelyi ártalom) – vastag fekete alkoholos
filccel feliratot készítettem. Mivel a suli az úttest szélén van és itt jár el
a villamos is a legjobb reklámnak bizonyult, hogy én az út szélén állva tartom
a transzparenst, amire a következőt írtam: 12 óra: ITT MA 5 perc szünet.
Így már nem
éreztem magam egyedül és hasznosnak is érezhettem magam, hiszen üzenetet
juttattam el az emberekhez déli 12-ig. Emberek nem sokan járnak arrafelé, de
autók na meg a villamos - az kötelező
jelleggel - annál inkább. Meglepetésemre egyszercsak egy hölgy a gimi ablakrácsainál
megállva egy kék selyemsálat kötött ki. Engedélyével lefényképeztem, aztán
kaptam egy kávét is olyanoktól, akik CKP-s esernyős kitűzőt viseltek. Ekkor még
két ember állt oda mellénk, mikor elkezdtünk beszélgetni. Nagy meglepetésemre
újságírók voltak, nem miskolciak. Korábban két helyi illetőségű lap autója
elment mellettem és jól látták, hogy a táblámmal ott állok, mégis meg sem
álltak. Én tudom kik voltak és ők is ha ezt olvassák. (Vajon miért van ez így?)
Eljött a dél,
néhány pillanatig nagy csendet éreztünk, mikor megkondult a déli harangszó (nem
volt 5perc), de még csak egy villamos sem zavarta meg a csendet. Felemelő érzés
volt. Nem voltunk sokan, de akik ott voltunk tudtuk miért mentünk és szó nélkül
is érzetük, hogy hitet tettünk: folytatjuk, nem adjuk fel!
Ezek után elmentem
a MIK Zrt-hez egy kérelmet beadni, ami nem ment túl egyszerűen, pedig direkt az
iktatóba vittem. Annyit kértem mindössze, hogy az összes oldalt szignózza le
nekem az átvevő. Ő csak az iktató, neki ez nem feladata- mondta ő - vigyem
akkor az illetékeshez, ha nekem ilyen kérésem van. Elvittem, aláírta minden
oldalát, miközben kis vitába keveredtünk, mert nem pontosan értette, hogy miért
is kell ezt most nekem beadnom, mikor ő már tájékoztatott mindenről? Mondtam
neki, hogy mert ellentmondásos és nem értek egyet a tartalmával, ekkor kissé
megharagudott rám, hogy ő mindent megtett és ettől többet nem tud tenni.
Elmondtam neki sokadszorra, hogy nem az ő munkájával van a gond, hanem a
rendelkezésére álló dokumentációval, ami nem teljes. Megkértem, hogy ne
haragudjon rám, tudom, hogy tisztességesen elvégezte, amit lehetett, de az
ellentmondás tisztázása miatt be kell adnom a Kérelmet. Ezután haza indultam,
hogy 17 órára összekészítsem a holmimat, felöltözzek jó melegen, hiszen szerda
van és 17-20 óra között a Téren vagyok.
Kicsit fáradtan
indultam, de felkészülten. A lépcsőházban elhelyezett adománygyűjtő kosaramban
pedig egy cipőt találtam: boldogan indultam útnak. „Vannak még jó Emberek”
mindig mondom.
A Téren pedig egy
olyan emberrel találkoztam – akit nem tudom honnan pottyantott oda az ég, de
szeptember óta várom: Tanár volt, ma már nyugdíjas. És ír: néha, újságba. Olyan
TANÁR, aki megérdemli a csupa nagybetűt: én hallgattam őt szájtátva. Pedig
azért jött oda hozzám, mert meghallotta, hogy az oktatás nehézségeiről beszélek
és hogy civilként szolidáris vagyok. Érdekelte, hogy miért van a táblára az
írva a nyakamba, hogy CSAK 1 EMBER? Mondtam, neki, hogy mert az vagyok: se nem
tanár, se nem diák, csak 1 civil, de ezt a szót már nagyon nem szeretem és azt,
hogy 1 senki vagyok mégsem írhatom ki. Mindig imádtam az ilyen típusú
tanítóimat. A végén egymásnak mondtunk köszönetet. Remélem még találkozunk.
Aztán jött Borika és úgy elbeszélgettünk, hogy elérkezett a 8 óra. Borika
Sajóbábonyban lakik és már nem először volt nálam a Téren. Ilyenkor mindig
elgyalogolunk a 20 emeletesig és ott száll fel a buszra, így 100ft-al kevesebbe
kerül neki a buszjegy hazafele.
Szóval gyönyörű
nap kerekedett: köszönöm mindenkinek, aki engem ehhez ma hozzásegített. Ezért
csinálom, ezért érdemes élni.
Reggel folytatom:
7órakor Közgyűlés és megyek. Már megint éjfél, kellemesen elfáradtam ma is és
sikeres napot zártam. Hajrá demokraták: közösen megcsináljuk!
Miskolc, 2016.
április 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése