A Miskolc
Megyei Jogú Város rendes havi Közgyűlésének – 2016-02-12 (péntek) – egyéni/személyes
KIVONATA CSAK 1 EMBER szemszögéből (a videofelvétel remélem hamarosan
megtekinthető lesz a következő link alatt:
Nézzük a
tényeket egy egyszerű állampolgárként:
-
Science
Múzeum tárgyában befogadásra került a Sürgősségi módosító indítvány a
költségvetésbe; ellenben egyhangúlag elutasításra került elfogadáskor
-
Herman Ottó
Gimnázium tantestülete melletti kiállás befogadásra sem került ; az
OKOT elképzelni sem tudom, hiszen az SZMSZ tartalmát ugyanúgy ismerniük kell az
ellenzéki képviselőknek is, mint a
Jegyzőnek; így ekkora „bakit” nem követhettek el. (A jegyző szerint
az SZMSZ kimondja, sürgősségi indítványt a települési képviselők egy negyede
írásban terjesztheti elő, ezt hatan nyújtották be, ez nem éri el az
egynegyedet, így eljárásjogilag jogszabálysértő. Kérte a képviselőket, ezt
vegyék figyelembe, amikor a napirendre vételről szavaznak. Az-az lehetőség van
rá, csak a polgármester úr kifejezetten hangsúlyozta – befolyásolta a képviselőket - hogy a tényt miszerint nincs meg az
egynegyed, vegyék figyelembe a képviselők; így napirendre sem került)
És
elkezdődött. Nagyon nem is tudtam mire vélni a regiment kormánypárti képviselői
hozzászólást és azt sem, hogy Dr. Nánási-Kocsis Norbert miért is kezdeményezte
a vita lezárását, mikor még sok ellenzéki képviselő jelezte hozzászólását a
Betelepülési kvóta ügyében?
Majd
világossá vált:
-
az ENSZ külön
megbízottja Michel Forst Úr napközben városunkba érkezett és
először az RNÖ-ben (Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál) tett látogatást, majd ezt
követően tette tiszteletét a polgármester úrnál
-
az is, hogy
ennek valamint az előző napi sajtótájékoztatónak köszönhetően http://onkormanyzati.tv/index.php?id=20&viewMode=video&contentid=20160211115648060&pos=0 és a csütörtök
este benyújtott „Betelepítési kvóta” Sürgősségi indítvány tárgyalásának az okán
keletkezett a rengeteg kormánypárti képviselői hozzászólás (korábbi
megfigyeléseim alapján 3-4 állandó „szónok” vitte a vezérfonalat lett légyen az
témában bármi is)
A Közgyűlés
megszokott mederben zajlott:
-
folyamatos a
35.000 aláírásra való hivatkozással
-
folyamatosan
a Salkaházi program dicsőítésével és az ehhez szorosan kapcsolódó közbiztonsági program bevezetésével
-
folyamatosan
az ehhez hozzátartozó - „míg Jakab Péter nem kér elnézést az idősektől” -
Fidesz-KDNP „kivonulgatásával” telt.
Érdekes
momentum volt a Költségvetés elfogadásánál, hogy szinte minden kormánypárti
képviselő területére esett egy-egy olyan konkrét költségvetési projekt, melyet
mindegyiküknek külön-külön ki kellett emelni. Egyesével jelentkeztek
hozzászólásra és mondtak köszönetet a város vezetésének, hogy gondoltak rájuk. (természetesen
ez az ellenzéki képviselők területein nem történt meg)
Ezért az
ellenzékiek közül (Bartha György,
Pakusza Zoltán, Dr. Simon Gábor valamint a DK-Tompa Sándor és Nagy-Korsa
Judit)- kifejezetten ezen hiányosság pótlására - módosító indítványokat
terjesztettek elő, melyből a szavazáskor egyetlen egyet sem fogadott el a
Közgyűlés.
Ennek a
napirendi pontnak is (Költségvetési vita) lezárását javasolta Dr. Nánási-Kocsis
Norbert, melyet Kriza Úr elfogadott, így az ellenzékiek megint nem kaptak szót.
A mai gyűlés
érdekességei közé tartozott még a személyeskedés és a párhuzam megvonása a
migráns kérdés valamint a nyomortelepek felszámolás között.
Továbbá
olyan szinten lett vizionálva a bevándorlás városunkba, mintha már „elárasztottak
volna bennünket”, „átkeresztelkedtünk volna az iszlám vallásra” és az „igehirdetés
is megkezdődött volna”. (lehet csak én éreztem így, mindenesetre nagyon valósan
hangzott; mondhatnám ijesztően; de HOL vannak illetve kiktől is kell félnünk?)
A migráns
kérdés kapcsán elkezdődött a személyeskedés: felvetődött a polgármester úr
származására való rákérdezés, mely felháborodást váltott ki.
És ekkor
elhangzott a kulcsszó: MAGYARSÁG
Mentközben
többször is bekiabálás hallatszot: diktatúra…
Sok minden
futott keresztül az agyamon:
-
itt vagyok
és hallgatok..és szót nem szólhatok
Miközben a Magyarországon
élő kisebbség nemkívánatos magyarként Miskolcon ugyanúgy tagadják a
migránsok befogadását is valamint arra hívják fel a figyelmet, hogy amennyiben
a migránsok megjelennek újra elkezdődik a gettósodási folyamat, ami ellen oly
annyira küzdenek. (telepfelszámolások: ezt a párhuzamot megvonják a Közgyűlés
nyilvánossága előtt és ez a videofelvételen jól hallható)
Miközben a
polgármester úr felhívja a figyelmet, hogy ő határon túli magyar és
egyenjogúnak tekinti magát a magyarokkal, mint kárpátaljai, közben a városban
élő MAGYAR romákat (szegényeket, munkanélkülieket) a városon kívül akarja
látni, deportálni kívánja.
Földesi
Norbert megerősíti, hogy ilyen fokú gyűlöletkeltésre és ellenségeskedésre még
nem volt példa városunkban ettől kell félteni a családokat, amelyek egyre
inkább széthullanak.
Polgármesterünk
hangoztatja a miniszterelnökünkkel karöltve, hogy városunkban MUNKAERŐHIÁNY VAN
és – eddig nem akartam leírni, pedig már
több közgyűlésen is elhangzott - pénteken újra kristálytisztán és egyértelműen megerősítette
a polgármesterünk:
5.000 munkahelyet hoztunk létre Miskolcon!
(???)
Azt is
mondta, hogy MINDENKINEK lehetősége van közmunkát vállalni – munkába állni –
jelenleg az 1400 közmunkás álláshelyből csak 1070 betöltött, így 330
szabad közmunkahelyi állás van Miskolcon.
Polgármesterünk
szintén megerősítve az előző napi Sajtótájékoztatón elhangzottakat
kijelentette, hogy nőtt az ideiglenesen Miskolcon tartózkodás bejelentése. Ennek köszönhetően véleménye szerint megállítottuk
az elvándorlást. Míg Dr. Simon Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy 8.000
ember hagyta már el Miskolcot és ebben várja a miskolci CSALÁDOK megerősítését.
Elutasításra
került a Jobbik módosító javaslata is a Betelepedési kvóta elfogadása
tekintetében, miszerint a „visszatoloncolás” esetére is terjedjen ki az
indítvány. Polgármester úr szerint ez törvényellenes javaslat.
Bartha György
képviselő úr sérelmezte a nem megfelelő állampolgári tájékoztatást, a Fórumok
hiányát és kezdeményezte a lakosság megfelelő tájékoztatását. Konkrét
kérdéshalmazt intézett a városfejlesztési terv és költségvetés részét érintő
Diósgyőri vár és környékét érintő projekt tekintetében. Választ nem kapott.
Ugyanezt
tette más témakörben Tompa Sándor képviselő úr is: „Kérdéspaktumot” intézett a
polgármester úrhoz, amelyekre – ígéret szerint - írásban fog választ kapni a
polgármester úrtól.
Durván
kereszttűzbe kerültek a Jobbikos képviselők – 3 fő – és nevezték őket
megélhetési politikusoknak, mivel nincs más jövedelmük, mint a képviselői
tiszteletdíj. ÉN szeretném megkérdezni: a többi képviselőnek milyen és mennyi
(másod)állása van? Kitől kapja a fizetését? Ki a munkáltatója? Ennyi főmunka és
állás mellett mennyi ideje marad a képviselői feladataik ellátására? Hol és
mikor tartanak fogadóórát? Az állampolgárok mikor kereshetik őket illetve
mennyi időnként tartanak bejárást a területeiken?
Polgármester
úr rendre utasítja Jakab Pétert és kéri az SZMSZ betartását valamint javaslatot
tesz arra, hogy szabad szólásának kinn a szabadban adjon helyet „vigyen egy
hordót magával és Hyde-park jelleggel ossza meg mondanivalóját a lakossággal,
de ne a Közgyűlésen tegye ezt.”
Polgármester
úr azt is hangoztatta, hogy Miskolcon a legmagasabb a képviselői alap
összege: választókerületenként 12 millió forint, amit a képviselők
saját belátásuk szerint használhatnak fel éves szinten.
Költségvetésből
(számomra fontos PONTOK kiemelve):
-
elkülönített
alap a hátrányos helyzetűek tanítási szünetben történő melegétellel való
ellátásukhoz rendelkezésre álló összeg: 40,6 millió forint (400.000 adag
melegétel – járulékos költségekkel együtt) FONTOS: a szülőnek KELL KÉRNI ezt tudják
az intézmények?
-
kötelező
feladatvállaláson TÚL elkülönített összeg (Salkaházi program 370 millió forint)
-
a Máltai
szeretetszolgálat részére - az évi
10millió forinton túl – további 38 millió forint „Jelenlét” programok címen
-
Máltai
játszótér üzemeltetése – 3 millió forint
-
idegenforgalmi
feladatokra – városmarketing – 30 millió forint
-
Célpont Ifjúsági
Információs és Tanácsadó Iroda működtetése – 7 millió forint
-
MESZEGYI - 1,706 milliárd forint
-
Helyi
identitás és kohézió (TOP) támogatás pályázati lehetőségek (7 témakör) 305
millió forint
-
Társadalmi
együttműködés erősítése – 270 millió forint (TOP) – 3 terület: szociális célú
városrehabilitáció(önk); avasi lakótelep és lyukóbánya
Badányi
Lajos kifogásolja illetve érdeklődik azután, hogy a Településfejlesztési
Operatív Program (TOP) keretében gondolkodik-e a város vezetése a vasgyár
rekultivációjában?
Polgármesterünk
védekezése (az irányába érkező szerinte valótlan vádaskodásra):
„ismervén a
magyar jogrendszert: méltatlan ítéletet hoztak ellenem a magyar hatóságok”
(teljesen mindegy, hogy van-e értelme ennek a mondatnak illetve nem
vizsgálgathatjuk a tartalmát sem - lehetőség sincs visszakérdezni) Szép gesztus
mindenesetre önmagához, hogy LEGALÁBB saját maga részére szót adott, hogy
megvédhesse magát, míg az ellenzékiek soraiban ülők szót sem kaptak és közben az
ezt követő hozzászólásokban a kormánypárti képviselők tovább ostorozhatták és
utasíthatták rendre az ellenzéki képviselőket, akiknek ezt szó nélkül kellett
eltűrniük. Személyes érintettség címén egyetlen ellenzéki képviselő sem kapott szót,
meg nem védhette magát.
Mindössze annyi
jutott nekik, hogy bekiabálhatták egyszer-egyszer a „személyes érintettség”
illetve „diktatúra” szavakat.
Természetesen
szóba került a fekete kassza valamint a városházán keresztüli emailes levelezés
is, mint tisztázandó vád, melyre a válasz az volt: „ azokra a hivatalos
megkeresésekre minden esetben emailben válaszolnak, amik az email rendszeren
keresztül érkeznek” http://www.miskolc.hu/varoshaza/onkormanyzat/elektronikus-fogadoora
Nagyjából
ennyi, legközelebb MINDENKINEK ott a helye!
Miskolc, 2016-02-14
Olvassátok
személyes érintettség okán feltett kérdéseimet a Közgyűlésen felmerült
problémák tisztázásával kapcsolatosan
http://csikosmariann.blogspot.hu/2016/02/2016-februar-12-pentek-miskolc-megyei.html
http://csikosmariann.blogspot.hu/2016/02/2016-februar-12-pentek-miskolc-megyei.html

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése