2015-10-24 Kidoboltatik: az Álmom kezd valóra válni

Így kezdeném, ha egy mondatban kellene összesűrítenem az eddigi életemet és értelmét:

mára az „életteremet” leszűkítettem, így teljes mértékben kinyílt előttem a világ….

Magyarázatra is szorul bőven egy ilyen mondat, de úgy döntöttem itt az ideje, hogy a teljes valóságot elmondjam, azon kívül, amit elég régóta hangoztatok: Mindenkire szükség van, mert Mindenki jó valamiben. 

Azt kell elérnünk, hogy Minden Ember azt a képességét használja maximálisan, amiben a legjobb, amit a legjobban szeret és amiben így teljesen természetesen  elvárható, hogy a legjobban teljesít.

Nem, egyáltalán nem kell egyformának lennünk és egyformán teljesítenünk. Sokan vannak, akik több mindenben jók, de ahhoz, hogy CSAK egy területen ki tudjanak bontakozni: szüksége van más Józan Gondolkodású Emberek segítségére. Egy Emberre alapozni ostobaság: minél többen tartanak egy "vasat a tűzbe" és ezt minél hosszabb ideig teszik, annál inkább megedződik, annál stabilabb.

Valami elromlott bennünk… valamit elrontottak bennünk...

Így sokan már elvesztették a Hitüket, a Reményüket, a Bizalmukat - sajnos már - Embertársaikkal és Szeretteikkel szemben is. Ki ezért, ki azért: pedig csak egy bűnös van, aki ezt tette Velünk, s ezt MIND jól tudjuk… Maradjunk annyiban, hogy szidjuk az elmúlt 25 illetve 40 évet (vagy még többet), miközben a történelem óhatatlanul ismétli önmagát. 

Mindig voltak társadalmi osztályok közötti különbségek, de egyben egyetértenek mára a fiatalok és idősek egyaránt: bármilyen rossz is volt, ennyire kiszolgáltatottnak soha nem érezték magukat az Emberek. Tudták, hogy van Gazda, meg Főnök, meg Vezető beosztású Ember - akinek szakmai tudása gyakran megkérdőjelezhető volt és nem kellően szakmai megalapozottság révén került az éppen adott pozícióba – az Emberek tették a dolgukat, haladtak és jutott mindenre. 

Valahogyan mára ez megváltozott… Az Emberek elfásultak, érdektelenné váltak: belefáradtak abba, hogy bármennyit is dolgoznak a megkeresett pénz egyre kevésbé elég a megélhetéshez… Ettől függetlenül csak dolgoznak, dolgoznak és dolgoznak… megszerzett állásukat és elért egzisztenciájukat féltve, hogy nehogy az árok szélére kerüljenek.  Egyszerűen csalódtak mindenben és mindenkiben. (Meg merem kockáztatni, hogy a vallás egy bizonyos részében is, amin nincs is mit csodálkozni, hiszen sokáig a párt üldözte az egyházakat, míg a végén „koalícióra” lépetek egymással – névlegesen mindenképpen.)

A DOLGOZÓ Emberek: nem törődve a családjukkal, az Emberi kapcsolataikkal és az egészségi állapotukkal… egyre kevésbé veszik észre, hogy közben a VILÁG a feje tetejére áll körülöttük és a ”farok csóválja a kutyát” azaz másképpen fogalmazva: „fordítva ülünk a lovon”.

Na, én erről a lóról leszálltam, a malomkerékharcból kiszálltam és kinyílt számomra a VILÁG. Egyszerű munkáscsaládban nevelkedtem. Édesanyám a jószívű – Szeretetbázisú – és Gyermek centrikus világképet mutatta meg számomra, míg Édesapám a kemény Igazságérzetét (Józan Paraszti Ésszel való gondolkodásmódját) és az Elvek melletti kiállását ismertette meg velem. Kifejezetten jó párosítás, csak eléggé sokáig nem tudtam mit kezdeni vele.  Életem folyamán azért néhányszor bebizonyosodott, hogy mindkettő jól segíti az életemet, csak a kettő együtt igen nehezen fér meg.

Akik viszont ismernek, azok tudják, hogy igyekeztem egyensúlyban tartani a kettőt, de valahogy mindig zsákutcába futottam.

Azt gondolom mára, hogy akiben e kettő tulajdonság lakozik: az az igazi Civil Kurázsi. Ehhez viszont fel kellett adnom eddigi életemet, mert csak így tudom érvényesíteni mindkettőt egyszerre:

-          Így tudok kiállni az Emberek megillető jogokért, segíteni mindazoknak, akik a hosszú évek alatt olyan helyzetbe kerültek, ahonnan már nem látják a civilizációba visszavezető utat.

-          Így tudok szembemenni az igazságtalanságokkal és rámutatni arra, hogy a lehetőségek tárháza megszámlálhatatlan, csak a megfelelő ajtókon és megfelelő elszántsággal kell kopogtatni. (Egyszerűen igazat kell mondani és nem a szőnyeg alá seperve, eltitkolni a valós problémákat.)

Fel kell vállalnunk önmagunkat és kitartóan tenni a dolgunkat, hiszen "a szegénység nem bűn" és az oda vezető út lehet bármilyen előre nem várt esemény következménye.

A legnagyobb probléma az elmagányosodás, melynek számos oka lehet:

-          a széthulló családok (Egy válás, egy külföldi munkavállalás, egy haláleset esetenként a külföldre vagy más távoli városokba való költözés következtében is egyedül maradnak Emberek.) Az első szocializációs színtér máris széthullik: a Családban rejlő összetartó erő, a gondoskodás, a figyelem megszűnik létezni

-          az iskolakezdés is megváltoztatja a fiatalok életét (Vidéken már az általános iskolások is „ingáznak”, be kell járniuk a közeli községbe. Az oktatási rendszer átalakítása is a centralizálást – költséghatékonyságot - tartja szem előtt és nem a Gyermekközpontú szemlélet kerül előtérbe. Ezzel tönkretéve a második szocializációs színteret, mivel túl korán kerülnek a gyermekek számukra „idegen” környezetbe.

-          az iskolák befejezése után munkahelyteremtésre a vidéki településeken esély sincs, ezzel a harmadik szocializációs színtér is megszűntnek mondható. (Többek között azért, mert ha van is munkahely, az nem az eredeti környezetet gyarapítja tudásával, ennek következtében a vidék szinte teljesen elnéptelenedik, elöregszik és végül kihal.)

Innen pedig kezdődik elölről minden: hajtás a pénz és a munka után, hogy az otthon tanultakat megvalósíthassuk és megadjuk gyermekeinknek a legtöbbet, hiszen értük élünk… és ők a jövőnk biztosítékai.

 
Miután mindezt megéltem – kivéve a "vidéki létet", melynek megvalósulására törekszem - széthullott a családom a hajtás miatt (gyermekét egyedülállóként nevelő – vállalkozó – nőként; munka mellett folyamatosan tanulva;  egzisztenciát teremtve) valahogyan mégsem sikerült összehoznom azt, amit Szüleimtől láttam: minden éven elvittek bennünket nyaralni, a Gyermekeiket. (Mára már megfordul a fejemben: lehet pazaroltam? Pedig napi 24 órákat is dolgoztam – akár – hogy mindent ki tudjak fizetni vállalkozóként – amit szintén szüleimtől tanultam és nem is esett nehezemre, mert főnököm sem volt - valahogy mindig kevés volt a megszerzett pénz.) 

Ekkor be kellett látnom. hogy sok értelme nincs napi 24-ben hajtani, így lettem közalkalmazott 9 éven keresztül. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ekkor jöttek be a multik és ekkor még másodállásba el lehetett helyezkedni náluk, így a – protekciós minimálbéres állásom mellett - másodállást is sikerült vállalnom, hogy a megszerzett „egzisztenciámat” fenntartsam.

Még mindig nem írom le hogyan ért véget a közalkalmazotti karrierem 9.éve. (ami késik az nem múlik)

Bárhol hagyhattok üzenetet, mindenki véleményére, javaslatára és ötleteire, meglátásaira szükség van:

Így Építjük Egymást és a Saját Közösségünket egyaránt.

További sikeres együttműködést mindannyiunknak:

a HOLNAP-ot MI ÉPÍTJÜK

 - gondolkodó és szakmailag elkötelezett –

EMBEREK