Nehezebb is lehetne, de egyszerű, mint az
egyszeregy…
Mi az amit elsősorban hangoztatnak az Emberek? „ A
múlt ismétli önmagát…” hát ja…. ha akarjuk. Gondolkodó Emberek leginkább
tanulnak a múltból, számot vetnek – akár a saját életükkel is - és igyekeznek a
hibáikból tanulni, ennek ellenére gyakran beleesnek újra, meg újra ugyanabba a
csapdába. Sokat mondják azt is, hogy: „Az okos Ember más kárából tanul…” Hová
is akarok kilyukadni? Ha sok Ember sok mindenről beszélget – kommunikál.
ötletel, gondolkodik hangosan – és mindezt gyakran, de legalábbis rendszeresen
teszi, akkor annak meg van az eredménye. Ez MINDEN témára igaz, mint ahogyan az
is, hogy a hasonlóságokat kell keresni a véleményekben; a különbözőségeket
pedig közelíteni egymáshoz. (kompromisszum készség) Persze mindennek a
megvalósításához szükséges a megfelelő vitakultúra kialakítása, mivel a
parttalan és értelmetlen vitákat el kell kerülni. (időnk sincs rá)
A legnagyobb feladatot mára a marketing valamint a
technikai vívmányok (internet, számítógép stb) megfelelő használata jelenti,
ezek segítségével helyreállítható lenne újra a rend. Ezzel szemben - a nem
megfelelő használat következményeként – az elferdített történelem, az
agyonmantrázott hazugságok (melyek a média segítségével „igazsággáválnak”), az
értelmezhetetlen nyelvi fordulatokat tartalmazó ellentmondásos közlemények, beszédek,
tömegkommunikáció a lakosság félrevezetését, megtévesztését szolgálja, ezáltal
egyre inkább tudatlanságban tartja őket.
Vannak tények, melyek megváltoztathatatlanok és
igazak: Magyarország lakossága egyre inkább fogy és elöregedik. Gondolom, hogy
ez nem szorul különösebb magyarázatra.
Ezzel szemben világméreteket ölt a túlnépesedés
valamint az éhínség és pazarlás felszámolása. Tehát valami nagyon nemstimmel ma
idehaza. A családokban egyre kevesebb gyermek születik, az öregek MÉG nemigen
akarnak meghalni, ezzel szemben a középkorúak halálozási aránya iszonyú
méreteket ölt. Vannak olyan családok ahol a hagyományokhoz híven – korábban
minden családra ez volt a jellemző és a természetes kiválasztódással
megoldódtak a problémák – minden családban 8-10 akár még sokkal több gyermek is
született. Volt aki, meg sem született, volt aki, néhány évig élt és mindettől
függetlenül jött és született a következő. Mindennek meg volt a maga rendje és
problémát sem okozott az ellátásuk, felnevelésük. (enniük, lakniuk is volt hol
különösebb nehézségek nélkül) Mára ez már csak a cigány családok kiváltsága,
úgy hogy ezt ellenük fordítva negatív előjellel mantrázzák belénk. Némi igazság
szorul azért ebbe is, de nem olyan mértékben amilyen méreteket ez mára elért.
Ugyanis hagyományként tekinthetünk a klasszikus
többgenerációs családokban felnövekvő nemzedékekre, ahol a gyerekek egymást
tanították és a nagyszülőknek, dédszülőknek is meg volt a maguk feladata.
Egyszerűen szólva: MINDENKI tette és tudta a dolgát. Ez nagyon sokáig a vidéken
felnövekvő nemzedékekre igaz volt, mindaddig míg az iparosodás és ezzel együtt
a városokba való bevándorlás el nem kezdődött egy jobb és biztonságosabb élet
reményében. Az okát, hogy - a városba
betelepülő Emberek - miért nem vállalták
továbbra is, hogy több gyereket neveljenek csak sejteni lehet…. A betelepülő
cigány lakosság nagy része ezt nem így gondolta: megőrizve hagyományait
továbbra is vállalták, hogy több gyermek legyen a családban, sőt az abortusz
fogalmát el is utasították. (sokan a mai napig is, bár ezt nagy valószínűséggel
nem tudatosan teszik, hanem egyszerűen életellenesnek minősítik, ami alapjaiban
igaz)
Tehát a városon már nem a természet diktálta a
folyamatokat és „jó-cselekedetként” igénybe vehető volt az ingyenes egészségügyi
ellátás „egyre modernebb” formája valamint a fogyasztásra szánt élelmiszereket
is az üzletekből szerezték be az Emberek. Egyszerűen elkényelmesedtek és
„elnyugatiasodtak”, pedig hazánk mindennek ellenére mai napig egy
kincsesbányának tekinthető, ahol akár egy „kissvájc” is létrehozható lenne.
A probléma tehát az, hogy míg egyes népcsoportok a
hagyományaik megőrzésével vállalták továbbra is a nagycsaládos – többgenerációs
együttélést – az a városon már nem elfogadható életformának minősült. (Valóban
igaz, hogy a gombamód szaporodó szociális bérlakások – max.2-3 szobás lakások -
nem voltak alkalmasak erre. Ha figyelembe vesszük a világtendenciát akkor
érthető, mert így részben megakadályozták a „túlnépesedési” folyamatot, csak ez
így itt igencsak speciális helyzetet alakított ki hazánkban.) A
következményekkel akkor még senki sem számolt, de mára olyan méreteket öltött a
probléma, hogy szinte megoldhatatlan feladatnak látszik. De nem az!!!
Az eltelt sok-sok év alatt bekövetkezett változások
az Emberek tudatát is nagymértékben átalakította és egyre többen látják be,
hogy vissza kell térnünk a gyökereinkhez. Minden népcsoportnak meg van a maga
identitása, hagyományai és az integráció is az ellenkező eredményt szülte
(tisztelet a kivételnek, de ennek is nagy ára van). Ugyanis titokban azok a
gyermekek, aki az ÚJ elvárásoknak megfelelően nőttek fel kettős énjük lett: a
hagyományoknak megfelelően – de azt eltagadva – tanulták meg és élték meg a
valós hovatartozásukat, miközben a jelen kor elvárásainak és követelményeinek
megfelelően teljesítették a napi ”kötelezettségeiket”. Ugyan így cselekedtek a
szülők is… azóta a harmadik generáció nő fel úgy, hogy a hagyományos nagycsalád
fogalmát az Emberek már csak hírből ismerik viszont a helyzet még menthető. A
valós gyökerekkel rendelkező nagyszülők igyekeztek kapcsolatban maradni
gyermekeikkel, unokáikkal és így még sokan ismerik a „vidéki nagyi sütijét,
pitéjét” és valóban tudják, hogyan néz ki egy csirke illetve disznó az ólban.
Aztán ezen túlmenően az okos Emberek maguk is rájöttek , hogy ez a kialakult
helyzet tarthatatlan így tanyát vásároltak vagy vidéki házat, ahol még a
szabadon tartott állatok illetve megtermelt növények eredeti ízét meg lehet
kóstolni. (Ennek „megerőszakolt” formája a városokban létrehozott
kiskertszövetkezetek, ahol 100-150négyzetméter bérlésével lehet „majmolni” a
paraszti életet. De ez így nem fog menni: ez passziónak, szórakozásnak jó,
egyéb tekintetben pedig igen káros.
Visszakanyarodva a cigányság identitás megőrzéséhez:
a muzsika az, ami világszínvonalú… ezen túlmenően sok olyan ősi kézműves
foglalkozás van, amit kifejezetten a cigányok végeztek korábban, ami jelenleg
is beépíthető lenne a gazdasági folyamatokba. (vályogvető, teknő vályó, lókupec,
ószeres, stb) Ezáltal saját maguk létrehoznák az identitásuknak megfelelő
közösségeket. Olyan értéket képviselhetne és munkalehetőséget, amit szívesen
végeznének és nem éreznék magukat kiszolgáltatva – illetve kevesebbnek – mint a
többi Ember, még akkor sem, ha nincs iskolai végzettségük jelenleg. A
továbblépéshez viszont – mint mindenkinek - tanulniuk kell és igen sok a
bepótolni való. Ezt a lehetőséget is biztosítani kell számukra. (teljes
oktatási rendszer átalakítása)
Ki fogja őket megtanítani? Ki fogja tudni őket újra
munkára bírni?
Számomra ez azért nem kétséges, mert véleményem
szerint, aki kap lehetőséget és azzal nem él illetve csakis a jelenleg
megszokott életformáját hajlandó folytatni, az valóban haszontalan tagja marad
a társadalomnak. Ellenben az „ilyen” Embert/Embereket bármely közösség
kirekeszti. Itt lép be az a védelmi mechanizmus, amit jó előre meg kell
tervezni: „amit én termelek és én teremtek abban az nem részesülhet, aki nem
vett részt benne”. (közösségi szellem kialakítása, közösségi értékek védelme
valamint a későbbi befogadás lehetősége) A tulajdon és megszerzett javak
védelmében időben tett intézkedések megakadályozzák a „szabad rablást” és a
„garázdaságot”. (rendvédelem átalakítása)
Mindehhez szorosan kapcsolódik a gazdaság
átalakítása, az – egyenlőre - nem profitérdekeltségű társadalomszemlélet
kialakítása, az ön-köz és közösségi ellátórendszer megszervezése. Az új
szociális ellátórendszer megszervezése – egyenlőre az egyenlőség elvére
törekedve, azt szem előtt tartva -
valamint a jogrendszer teljes szintű átalakítása.
Véleményem szerint csak a jelenleg életben lévő
hamis törvények szerint szükséges mindehhez pártirányítás/pártalapítás illetve szükséges az
is hogy egyesületek alakuljanak. Mindez azt szorgalmazza és sulykolja belénk,
hogy: NEKED mint EMBERNEK/ÁLLAMPOLGÁRNAK ebben az országban szavad és jogaid
már nincsenek, csak kötelességeid, amiket a végletekig leszabályoznak és
köteleznek arra, hogy azokat minden körülmények között betartsd….
Miközben azt hangoztatják, hogy : " A törvény nemtudása nem mentesít a felelősségre vonás alól"...
Kérdem én: mindenki jogásznak készül ebben az országban? De még ők sem ismerik naprakészen a törvényi változtatásokat és ha nem tévedek szakterületek is vannak és 5-6 évig járnak egyetemre... tehát: én mint magánember/állampolgár, és én mint a jogaim, azok hol vannak?
Nem jól van ez így…nagyonnemjól….

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése