ÉBRESZTŐ MAGYARORSZÁG!
Mint előző blogomban is olvashattátok:
Miskolcon valami elkezdődött…. s ha a korábbi
írásaimat is visszaolvassátok, akkor egyértelműen kiderül, hogy mindössze csak annyi
a dolgunk: CSINÁLNI KELL és kész!
Mondhatjátok, írhatjátok: könnyen beszélek, hiszen
nem dolgozom. Igen: nem dolgozom, mert magam döntöttem így, de ezt is leírtam
már számtalanszor, mivel ez a rendszer NEM ÉRDEMEL MEG. Lehet naív és régimódi
vagyok, de a neveltetésem ellenére - 25 év munkában töltött év után, 3
munkahellyel mindössze - a munkanélküliséget választottam, hiszen az
igazságérzetem és a szociális túlérzékenységem – na meg a megszerzett
munkahelyi és magánéleti tapasztalatok, ennyi idős koromra – ezt hozták ki
belőlem.
Jelenleg valóban igaz, hogy aki dolgozik, az a
munkahelyét kockáztatja akkor, ha bármilyen olyan tevékenységet felvállal, ami
a rendszerrel szembe megy. Vannak akik mindezzel szembe mennek és a jogi
lehetőségeket ismerve tudnak JÓL ÉLNI a lehetőségekkel és „lavírozni” a két
dologgal egymás mellett. Sok EMBER – Jó Ember – ezt nem meri bevállalni, mert
fél a következményektől, hogy
elveszítheti emiatt a munkahelyét, mivel a karitativitást és a civil
kezdeményezéseket nem támogatja a kormány , hiszen: Pro Bono – A KÖZJÓÉRT! teszünk
társadalmi összefogással közösségeket építve, embereket világosítunk fel,
tájékoztatunk arról, hogy valami nagyon nem úgy megy itt, ahogyan kellene és
hogy csak MI és csak EGYÜTT vagyunk/leszünk képesek bármiféle változásra.
Minden csakis rajtunk múlik!
Olyan szintű társadalmi összefogásra van szükség,
amit a nagyvárosokban a nagy számok törvénye alapján is csak igen kis létszámban
sikerül megvalósítania néhány újonnan alakuló tisztán civil közösségnek. Ennek
jó példája a: 42. Nincsenek egyedül…
Megnyugtatok mindenkit, ha a legkisebb településen
is beszélgetni kezdenek újra az Emberek egymással gyorsan kiderül, hogy
mindenkinek van problémája/megoldásra váró feladata. A nagy számok törvénye alapján,
minél többen tudnak erről, annál valószínűbb, hogy valaki előbb-utóbb a
segítségére siet. /Esetenként előfordulhat, hogy olyan, akire korábban gondolni
sem mert. ;) /
Tehát ha gondolkodunk, gondolatokat osztunk meg,
beszélgetünk, információkat cserélünk, ezzel folyamatosan tanulunk és
használjuk az Eszünket. Ezáltal elindítunk egy lavinát, amit illik ugyan
mederben tartani, de szárnyalhatnak is az ötletek, gondolatok: lehet
önmegvalósítani és sziporkázni!
El kell kezdeni, ennyi a lényeg…
Ennek élő példáját láttam meg tegnap
Boldogkőújfalun, ami példaértékű volt és hallottam „hírét” – Jó Hírét! – a
Heves megyei Pélyen történteknek is valamint a fúlókércsi történetet is
ismerem…..
Szóval: elmentem Juhász Zoli alias Shepherd
előadására. Élő egyenes adásban, úgy hogy beugrottak értem odafele menetben
Miskolcra…. Kiscsoportos megbeszélés lett a vége, de Zoli erre is fel volt
készülve: őt már nemigen lehet meglepni semmivel. Voltak aggályok, voltak
kérdések, voltak látványos elvonulások, de mindezek olyan tapasztalatokat
jelentenek, amik bennünket is előre mozdítanak Pl : nem látványos és csoportos
kivonulás volt, hanem egy személy….. aztán: az aki végighallgatta az előadást
és a végére lettek kétségei az sem vagdalkózott, hanem csak véleményt
nyilvánított és igyekezett érvelni a maga igaza mellett…
Zoli higgadtan és nyugodtan kezelte a történéseket,
profi módjára és a végén „kispolitikai káté” is lett a dologból: Emberként
beszélgettünk, Emberekkel, Emberi problémákról… szerettek bennünket, azt
szerették volna, ha ott maradunk…azt szerették volna, ha mindig ott lennénk
mellettük…nem lehetünk: maguknak kell „összekovácsolni” a saját összetartó,
együtt dolgozó csapatukat. Segítünk mindenben, nagyon mélyreható problémákat
érintettünk, ami helyi szinten kialakult itt Boldogkőújfalun és a környékbeli
településeken: teljesen magukra vannak hagyva a TENNI AKARÓ EMBEREK!
A helyzet jogért kiált!!! De itt lép be a
kisközösségek ereje a nagy számok törvényével kombinálva: kistelepülésen
kevesebb energiával és könnyebben elérhető az azonos gondolkodású emberek
„összekovácsolódása” és mivel itt nincs túl sok alternatíva, így ez itt
könnyebben megvalósítható. Míg
Budapesten vagy a nagyvárosokban: „a sok bába között elvész a gyermek”.
Vannak még megválaszolatlan kérdések és lesznek is
folyamatosan, de ezek is csak beszélgetések alkalmával kerülnek felszínre.
Iszonyat a félelem, de nagyobb a kitörési és bizonyítási vágy, hogy :
MEGMUTATJUK és MEGCSINÁLJUK!
A Paraszt szót mindig is pozitív tartalommal
töltöttem meg /erről is írtam már korábban/: a ragaszkodása, kitartása,
makacssága valamint a túlélési kényszere kézzelfoghatatlan azaz a jég hátán is
megélnek… ÓRIÁS RESPECT!, ezért minden
elismerésem. Olyan helyzetbe vannak/kerültek/kerítették őket a hosszú évtizedek
alatt, amit városi ember el sem tud képzelni: egyszerűen a túlélési ösztön
dolgozik bennük, s mindemellett mindent elkövetnek azért, hogy gyermekeiknek
jobb legyen…
Igyekeznek kiszakadni a környezetből, taníttatni és
minden olyan dolgot megadni nekik, amit a városi gyerekek megkapnak. A
helyzetüket csak nehezíti a központosítás, ami a lakóhelyüktől távoli
egészségügyi, szociális és oktatási hálózat kialakításában valósul meg jelenleg
vidéken. Így kényszeríti őket az állam arra, hogy vagy lépést tartanak a
várossal vagy mehetnek a „levesbe”…. Szégyen és gyalázat…. Az emberi méltóság
sárba tiprása….. Pedig a Paraszt az paraszt…
a paraszt józan paraszti ésszel van megáldva és mindenre talál megoldást
és ez mindig is így marad…
De látva a rohanó XXI.sz-i fejlődést – amit mi
városon is nehezen tudunk lekövetni – joggal várja a segítséget, hiszen több
évtizedes lemaradást kell pótolni és akármennyire is nemtetszik a rendszernek:
ŐK IS EMBEREK és még mindig tudnak ésszel gondolkodni….
Ígéretet téve arra, hogy nem hagyjuk magukra őket és
a továbbiakban is minden lépésüket segítjük és követjük, megadjuk nekik a
lehetőséget és megmutatjuk a kifelé vezető utat a reménytelennek tűnő
helyzetből. Pontosan nem látják még át a dolgokat és igazán egyenlőre
képtelennek érzik magukat a feladatok elvégzésére, de ez mindössze azért van,
mert ezt akarták elérni, ezt a kárt okozta a jelenlegi rendszer: ostoba
jobbágyokat akart létrehozni és most ugyanezt gyakorolják a városi emberek
tízezreivel… Kizsigerelik, kiszipolyozzák őket rabszolgamunkát végeztetnek velük
éhbérért: a sorokon az operátoroknak, a közszféra középfokú végzettségűinek
valamint a multikban is minimálbért fizetnek. Ez az összeg a statisztikákban
megállapított létminimum összege alatt jócskán alul marad. A rendvédelmi
szerveknél is hasonló a helyzet…
Tehát: egy cipőben járunk. Tegnap Ti, Ma Mi és
holnap?? Holnap kik következnek??? Marad
valaki egyáltalán még holnapra? Kimaradt még valaki?
Egymásra épülünk, egymás nélkül nem létezünk: a
vidék nélkül a város, a város nélkül a vidék NEM LÉTEZIK! Egymásért vagyunk,
egymásra vagyunk utalva…
Fel kellene már ébredni: Ébresztő Magyarország!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése