„Strucc-City”
Csoda Piknik a miskolci Majális parkban 2015. május 16.
Előtte lévő napon lakossági adománygyűjtést
szerveztünk, a gyermeknap közeledtével meséskönyveket és játék adományokat
vártunk a lakosságtól egész nap. A gyűjtés helyének a miskolci Szent István
teret jelöltük meg, s egy korábbi kérelemre való hivatkozással területfoglalási
engedélyt nem kértünk. Egyedül mentem ki és előkészítettem a kis asztalkámat, s
nemsokára több érdeklődő is akadt a tevékenységemmel kapcsolatosan. Csinos
darabot hoztam össze bevonzotta a tekinteteket, de másokét is. A rendészeti
dolgozók egy órán belül megtaláltak és felszólítottak, hogy függesszem fel a
tevékenységemet. Kétszer is telefonálniuk kellett intézkedés közben, hogy
hogyan járjanak el velünk szemben, aztán kiderült, hogy kifejezetten csak az
asztal ellen van kifogásuk, azt kell feltétlenül megszüntetnem. Nem büntetett
meg csak figyelmeztetett s készített egy feljegyzést, amit alá kellett írni
ugyan, de én nem kaphattam belőle, mivel csak egy példányban készült. Kértük,
hogy fénymásoljuk le a közeli papír-írószerboltban, arra sem volt lehetőség.
Dobozzal a
kezemben maradhattam a téren, így leültem egy padra és este 18 óráig ott voltam
miközben néhány csoporttársam meglátogatott. A napot nem sok eredménnyel zártam,
de mindig azt mondom: a kevés is több, mint a semmi.
Ezekkel az ajándékokkal vártuk a megérkező gyermekeket
a Majális parkba valamint a nagyobbak feldíszítették lufikkal és színes krepp papírcsíkokkal
a területet. A kicsik boldogsága és öröme határtalan volt a megérkezésükkor. „Ráraboltak”
a lufikra, természetesen nekik szántuk, de illedelmesen megkérdezték előtte,
hogy szabad-e?
A
gyermeknapi ételosztáson program is várta a kicsiket: az ózdi Bárka Színpad
interaktív előadással szórakoztatta a gyerekeket és a műsor után gyakorolhattak
néhány kézműves tevékenységet is. Az
étel elkészülte kicsit megcsúszott, így „előételnek” vajas kenyeret majszoltak paprikával,
paradicsommal a gyerekek. Ebéd utánra tervezett arcfestésnek, ajándékosztásnak is
nagy sikere volt. A boldogkőújfalui egyesület is meglepetést okozott a műanyag
kismotorokkal, amiket adományként hoztak.
Tartalmas
nap volt és öröm volt látni a gyereke arcán a mosolyt, a lelkesedést, amivel a
játékokban résztvettek. Mindenki kivette részét a munkából. Sikeres napot
tudhattunk magunk mögött.
Csütörtökönkénti ételosztás a
miskolci MÁVrendelő előtt…
1Tányér Étel, 1 Mosoly – Hagyományt teremtünk
rendezvénysorozat 1. állomása – Miskolc, 2015. május 30. szombat
Így én egyénileg megint bevállaltam az
adománygyűjtést a Centrum Áruház előtti területen, újra a: „semmitől a kevés is
több” elve alapján. Egész nap szakadó esőben sikerült annyi adományt
összegyűjtenem, hogy az első csütörtöki főtt étel osztást ebből meg tudtuk valósítani,
több mint 50 ember részére. Felemelő érzés volt a TUDAT, hogy 1 nap munkájából
50 ember kaphatott 1 Tányér Meleg Ételt.
Megfőztünk,
minden felmerülő nehézséget elhárítottunk és újra jóllakattunk kb 150 embert.
Közel 2 hónap alatt HAT alkalommal - a hetedik (azaz az első) a Sok Éhes Száj Van! esemény volt 2015. április 07-én - összesen több mint 1000 adag ételt osztottunk ki Miskolcon, ott ahol a város vezetése szerint nincs szegénység és nincs éhség.
……………………………………………………………
Közben
folyamatosan tartjuk azon emberekkel a kapcsolatot, aki megtisztelnek
bizalmukkal és segítségért fordulnak hozzánk elintézetlen vagy folyamatban lévő
ügyintézéseikkel. Elsődleges feladatunknak tekintjük: a lakcímkártya
megszerzését számukra, mert van akinek ez is problémát okoz. De tudják, hogy csak így tartózkodhatnak
Miskolc területén és enélkül nem tudnak jelentkezni a munkaügyi központba
regisztráltatni magukat. Ebben is segítünk. Lehetőség szerint lakás és
munkahely keresésben is. A szociális támogatások igénybevételének lehetőségeiről
is tájékoztatjuk őket és ennek ügyintézési folyamatában (kérelmek beszerzése,
kitöltése) is segítünk. Felvettük a kapcsolatot
A Város Mindenkié budapesti jogvédő csoporttal, akik miskolci csoport
létrehozását tervezik.
A
továbbiakban szeretnénk támogatni a szegénységbe kényszerült és hajlék nélkül
maradt embereket - akiket önhibájukon kívül elsősorban az állam hagyott cserben
„az út szélén” - tartós élelmiszer adományokkal, ruhaneművel és tisztító
valamint tisztálkodási szerekkel. Magyarország különböző városaiban is
tartanak gyűjtéseket, hogy segítsék munkánkat, de az adományok elszállítása
nagy kihívást jelent. Munkánkat folyamatosan folytatjuk és más hosszútávú
terveink és elképzeléseink is vannak a távolabbi jövő tekintetében. Ezek
megvalósításához valamint az ételek elkészítéséhez pénzadományokra van
szükségünk. Kérünk Benneteket, ha lehetőségetek engedi a miskolci Miskolcnak Hangja
Van! facebook csoportot támogassátok és kövessétek munkánkat:
Raiffeisen Bank 12046119-01507850-00100001
kedvezményezett: Tyetyák Zoltán
Közlemény rovatba kérjük beírni: MHV vagy ÉTELOSZTÁS /attól függően, hogy melyik tevékenységet támogatod/
kedvezményezett: Tyetyák Zoltán
Közlemény rovatba kérjük beírni: MHV vagy ÉTELOSZTÁS /attól függően, hogy melyik tevékenységet támogatod/
Az egyesület bejegyzés alatt van, a támogatásodat
munkánk elismeréseként értékeljük és köszönjük


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése