Zavarban vagyok

Valahogy már nagyon el kellene kezdenem. Lehet az elején.
De nem lehet, mert a mai történések fontosabbak. Aztán...majd ..egyszer... csak összeáll a kép.

Kimaradt néhány nap, pedig fogadkoztam: mindennap írok. Hiszen álláskereső vagyok és éppen írtam is büszkén, hogy mindenre van időm, nincs kapkodás. Nincs is, mindaddig, amíg nem találkozom egy-két ismerőssel és azt látom rajtuk vagy telefonon azt hallom: "Nincs időm, annyi a munkám, annyira elfoglalt vagyok." Ugye ez mennyire ismerősen hangzik?
Szeretném azt hallani, hogy mindenki tiltakozik, egyhangúlag. Jajj, hogy ekkor mennyire örülnék vagy mégsem? Ugyanis, ha ez így lenne, akkor nem lenne miről írnom. És tudják mit? Ezt szeretném.

Mivel nem így van, így van miről írnom. Hova is rohanunk állandóan és miért is nem érünk rá semmire? Igen, vagyunk/vannak néhányan, akik kivételek. Megvallom az őszintét, hogy én is még csak gyakorló  cipőben járok és magamtól tanultam meg, felnőtt fejjel, mindössze néhány évvel ezelőtt.

Mi volt az első, ami eljuttatta az agyamig, hogy valamit tenni kell?
Sosem fogják elhinni - bár mindenki tisztában van vele -, hogy ez a BETEGSÉG. Felteszem a kérdést itt: mikor látjuk már be, hogy a régi bölcsességeknek nagyon is van alapja? Tudom, hiába mondom, s hiába mondták nekem is korábban, de nagyon el kellene gondolkodni ezen, mert mindannyian tudjuk, ott van a tudatalattinkban jól elrejtve. S minden alkalommal mikor újra halljuk, újra jelez: valamit tenni kell.
Jelen esetben mielőbb rádöbbenni, hogy hányszor is hallottam már és kiktől? És hogy minden alkalommal megfogadtam, hogy mostmár: valamit tenni kell... Arról próbálok írni, hogy : "Az okos ember a más kárából tanul" és nem várja meg, míg saját magán kell megtapasztalni azt, amiről tudja, hogy utol fogja érni, meg azt is tudja már, hogy: valamit tenni kell. És nem tesz.... tehát előbb-utóbb mindenki megbetegszik. Ki így, ki úgy...
Na, én az eléggé megbetegedők táborát szaporítottam, úgyhogy nagyon nem volt időm azon gondolkodni, hogy hogyan tovább? Tehát: valamit tenni kell. Pláne azok után, hogy mindezidáig életemben soha nemtudtam, hogy mi az a betegség - lehet tudtam, de tudomást nem vettem róla -, mert mindig voltak fontosabb megoldandó feladatok és ilyen apróság miatt nem állhat meg az élet, mint egy "kis" betegség. Így sorra hordtam ki infuenzákat és hasonló semminek tűnő betegségeket lábon és táppénzes állományban talán egész életem során egyetlen napot sem voltam.
Nem, nem arról beszélek, hogy azonnal orvoshoz kell rohanni minden kis nyavalyával. Isten ments! A végén nem lenne, aki dolgozik, szegény orvosok meg halálra dolgoznák magukat. Az összefüggés mindössze annyi: figyeljünk magunkra és mindenre. Tegyünk meg mindent, annak érdekében, hogy ne is betegedhessünk meg. Nem szeretem a nem magyar szavakat ezért magyarul írom: MEGELŐZÉS. /prevenció- szerző/ De erről majd később.

Tehát, tennem kellett valamit a kezdeti kétségbeesés után. Elég lassan világosodott meg az elmém, hogy csakis magamért tehetek bármit is: MAGAM MIATT. Mire idáig elértem, több tucat orvosnál jártam, mindenféle diagnózisokat megállapítottak - utólag úgy fogalmaztam: "Aki keres, az talál!"/egy újabb bölcsesség/ - és már lassan fél év elteltével a halálomra készültem. Többekközt azért, mert így mi értelme az életnek, ha ennyi "nyavalyával" vagyok megáldva és gyógyszereken kell élnem.
Utolsó orvoslátogatásomkor kétségbeesve feltettem a kérdést a doktornak: Ilyen korlátok között mit tehetek? /MINDENT TILTOTTAK! se ezt, se azt, se amazt nem csinálhatok, mindenről magam tehetek, de munkavégzésre alkalmas vagyok/ Kezdjek el sétálni!
Na már most, ez azért fontos, mivel semmi olyat nem találtak - azon nyavalyákon kívül, amivel a frászt hozták rám - aminek, köze lehetne a fennálló valós betegséghez, a súlyomat célozták meg. Igen, a testsúlyomat, hogy ez tehet mindenről viszont a valósan fennálló betegségem miatt jelenleg minden mozgásformát megtiltottak számomra. Itt tartottam végelkeseredésemben - ez a "Róka fogta csuka" bölcsesség - mikor megkérdeztem, hogy akkor most már hiábavaló az, hogy : valamit tenni kell, ha semmit sem lehet.
Tehát egy teljesen leamortizált ember képét festettem ebben a pillanatban, aki kilátástalannak ítélte meg az életét. / Nem tudom ettől jobban körbeírni, hogy mindenki értse: "Soha nincs késő!"./ Nem volt más lehetőség csak a séta illetve gyaloglás. De még a túrázás is megerőltető tevékenységként volt megjelölve, úgyhogy az sem fért bele ebbe a kategóriába. Séta, gyaloglás...így kezdtem és elkezdett kitisztulni az agyam - szerintem a vérkeringésem helyreállhatott valamelyest - és végig gondoltam a lehetőségeimet. Talán egy hónap telt el, mikor egy újabb kontrolon kellett jelentkeznem, de ott már előálltam a kérdéssel: mit tehetek ettől többet, hogy csökkenjen a súlyom? És volt lehetőség: orvosi ellenőrzés alatt, szakember kezei között, olyan csoportos torna, ami a túlsúlyosok számára működik és államilag finanszírozott benntlakásos, a szigorú diéta és annak ellenőrzése miatt. Három hét alatt , 7 kilót fogytam úgy, hogy korábbi egyéni kísérleteim során maximum három kilótól sikerült megszabadulnom és visszajött helyette öt.  tehát ebben is volt jócskán múltbéli negatív tapasztalatom, ennek ellenére összeszorított foggal - mert hogy , ugye: valamit tenni kell  - folytattam otthon egyedül. Négy hónap alatt sikerült 25 kilótól megszabadulnom.

Ez csak egy kis kitérő volt, mert a jelen helyzet is az, hogy: valamit tenni kell. Magánügyemben is és közügyben is, ami az életemben eléggé gyakran előfordul, hogy egybe esik. Ugyanis úgy működöm, hogyha velem valami történik mindig eszembe jut, hogy hány emberrel törénhet ugyanez vagy legalábbis hasonló? /Lásd fenti példa./
Úgyhogy egyszerűen azt gondolom, hogy mindenkinek van véleménye elképzelése a körülötte zajló eseményekről, így újra visszakanyarodnék az eredeti témához, ami egyből kettő: a 2/3-os parlamenti többség és az internetadó. /Ha valaki lemaradt volna akorábbi történésekről tudnia kell , leírom újra: párt és vallásmentes vagyok és nincs felsőfokú végzettségem./
És azt tapasztaltam a héten, hogy az internet adó rengeteg embernek görcsbe rántotta a gyomrát, így előjöttek, feltörtek a "sérelmek": valamit tenni kell. Így lassan körvonalazódik és tisztázódik azoknak az embereknek az agyában, akik rendelkeznek megfelelő tájékoztatással. De hol van még mindig 4millió ember, mert ugye ez nem mindenkinek adatik meg képességek és lehetőségek hiányában. /lásd korábban: 11.03.-szerző/ Itt tartunk az egyenlőségnél, mert hogy akkor lenne igazságos a döntés minden esetben, ha mindenki egyformán kapna és elönthetné, hogy akar-e élni a rendelkezésére bocsájtott lehetőséggel vagy nem. Ennek hiányában megint kimaradnak ők 4millióan ebből az egészből és újra következik a "Veszett fejsze nyele" bölcsesség.
Igen, persze értem én, hogy az internet kínálta lehetőségek országhatárokon túlmutatnak és hasznos is, mert így jut tudomásunkra az is, hogy külföldön mi is történik, kicsiny hazánk határain túl. És ez visszafele is igaz: mi is így jutunk el nagyon sok hasznos - eddig számunkra ismeretlen - információhoz. S ha mindenki mindenről mindent egyformán tud és tájékozott, akkor maga döntheti el: valamit tenni kell. Csak ne felejtsük el a 4millió embert, aki mindebből kimarad.
A Törvényeket viszont, amik szerint élünk - mind a közel 10millióan - a 2/3os Országgyűlés/Parlament alkotja. Törvényes szavazás útján választottuk meg őket, úgy hogy nem éltünk szavazati jogunkkal. és most azt mondjuk mégis: valamit tenni kell. A Törvények törvénye az Alaptörvény, az összes többi törvény - "sarkalatos törvény", törvényerejú rendelet, miniszteri rendelet, helyi rendelet, jogszabályok és határozatok -, mind alárendeltek az Alaptörvénynek és igazodniuk kell hozzá. Ezek az alárendelt törvények folyamatosan változnak, így hiába tanuljuk meg építjük be életünkbe, munkánkba - soha nem lehet tudni, hogy holnap ugyan alkalmazható-e? Minderről a parlamenti 2/3os többség dönt, előfordul, hogy egyszerűsített többséggel /50%+1/ többnyire zárt ülés keretein belül. /Nem vagyok szakember, ha szakmai hibát vétettem elismerem, de az elv a lényeg./ Így próbálunk itt legjobb tudásunk szerint dolgozni és élni mind.

És akkor vissza az elejére: elfoglaltak vagyunk, rohanunk, semmire sem érünk rá, hajtunk, dolgozunk, hogy mindenünk meglegyen, miközben minden zuhan szét körülöttünk... és akkor: jön a betegség és...valamit tenni kell.