Csoda történt? Nem, mert csodák nincsenek. Én voltam magam egyedül, mert döntöttem és nagyon kellemes érzés tölt most el, hogy tettem valamit.
Olyan érzés volt előtte, mint mikor vizsgára készül az ember, keveredve a karácsonyi gyermekkori Jézuska várással. Biztos mindenkinek voltak hasonló élményei. Mikor azt érezte, hogy alig várja, hogy túl legyen rajta, de tudta, hogy mindent megtett a siker érdekében és biztos volt benne, hogy sikerülni is fog.
Persze hogy sikerült!
És a karácsony? A kíváncsiság, a pompás karácsonyfa megpillantása, meg a MINDIG rengeteg ajándék. Gyerekként így éltük meg. De felnőttként...? Kicsit másképp, de mindig megoldottuk, hogy valahogy legyen és bárhogyan is lett az mindig CSODASZÉP volt. Mert karácsony volt.
Jó lenne, ha az év minden napját karácsonyként élnénk meg. Nem nehéz higgyétek el nekem: elég csak rá gondolni, próbáljátok ki. /És vannak még trükkjeim rá, hogy hogyan.- szerző/ De majd erről később.
S mikor véghezviszünk mindent, utána jön a jóleső megkönnyebbülés....
Na ezért kellett jönnöm, bármilyen fáradt is vagyok, mert így teljes az egész.
S ha még ezt is ide teszem, akkor lesz teljes,olvassátok:
Suttogó Magyar verse:
Bár tudnék úgy írni, hogy minden magyar sírjon, Hogy minden egyes betű külön-külön fájjon, És lenne oly ereje minden leírt szónak, Hogy megtörjön a lelke minden olvasómnak.
Ha úgy tudnék írni, megírnám nektek, Hogy hitetlenek vagytok, és rossz embert követtek, Hogy hazátok sorsát gyáván eladnátok, Mert annyira féltek, hogy itthon is bujkáltok.
Ha lenne ilyen erő egy ügyetlen versben, Megírnám azt is, hogy miért vagytok csendben, Hogy mért tűritek némán, csalók hazugságát, Hogy az odavetett koncért, mért éreztek hálát.
Bár tudnék úgy írni, hogy úgy fájjon a versem, Mint ahogy hazámért, népemért szánakozik lelkem, Hogy érezze az is, akit most elkerül a bánat, Hogy úgy szaggassa lelkét, mint magyart a gyalázat.
Ha pár őszinte szóval el lehetne érni, Hogy minden igaz magyar, ezután csak azért fog élni, Hogy mindazt, mit Isten rábízott e népre, Ne jusson júdások, árulók kezébe,
Ha úgy tudnék írni, hogy mind megértenétek, Hogy mi lehet a vége ennek az egésznek, Talán nem is írnék soha, kinek kell egy jóslat, Ami csak rabságról, vagy háborúról szólhat?
De ha nekem kell megírnom, meg fogom tenni, És ha nem is fog tőle a könnyetek peregni, Talán eljön a nap, mikor épp te mondod ki bátran, Hogy nem leszünk rabok, a saját hazánkban!
Mert ugye, mi van, ha mégis vagyunk itt páran, Akik bátrak maradtak, ebben az elvadult világban, Mert hitünk van a jóban, az égi tisztaságban, Istenben, hazában, családban, barátban,
Kik magyarként, igazként, nem félnek a harctól, Mert mellettük jobb felől, maga Isten harcol, És küldhet az ördög ránk hitetlen hadakat: Mert ahol erős a hit, ott erős az akarat!
Bár tudnék úgy írni...
Bár tudnék úgy írni, hogy minden magyar sírjon, Hogy minden egyes betű külön-külön fájjon, És lenne oly ereje minden leírt szónak, Hogy megtörjön a lelke minden olvasómnak.
Ha úgy tudnék írni, megírnám nektek, Hogy hitetlenek vagytok, és rossz embert követtek, Hogy hazátok sorsát gyáván eladnátok, Mert annyira féltek, hogy itthon is bujkáltok.
Ha lenne ilyen erő egy ügyetlen versben, Megírnám azt is, hogy miért vagytok csendben, Hogy mért tűritek némán, csalók hazugságát, Hogy az odavetett koncért, mért éreztek hálát.
Bár tudnék úgy írni, hogy úgy fájjon a versem, Mint ahogy hazámért, népemért szánakozik lelkem, Hogy érezze az is, akit most elkerül a bánat, Hogy úgy szaggassa lelkét, mint magyart a gyalázat.
Ha pár őszinte szóval el lehetne érni, Hogy minden igaz magyar, ezután csak azért fog élni, Hogy mindazt, mit Isten rábízott e népre, Ne jusson júdások, árulók kezébe,
Ha úgy tudnék írni, hogy mind megértenétek, Hogy mi lehet a vége ennek az egésznek, Talán nem is írnék soha, kinek kell egy jóslat, Ami csak rabságról, vagy háborúról szólhat?
De ha nekem kell megírnom, meg fogom tenni, És ha nem is fog tőle a könnyetek peregni, Talán eljön a nap, mikor épp te mondod ki bátran, Hogy nem leszünk rabok, a saját hazánkban!
Mert ugye, mi van, ha mégis vagyunk itt páran, Akik bátrak maradtak, ebben az elvadult világban, Mert hitünk van a jóban, az égi tisztaságban, Istenben, hazában, családban, barátban,
Kik magyarként, igazként, nem félnek a harctól, Mert mellettük jobb felől, maga Isten harcol, És küldhet az ördög ránk hitetlen hadakat: Mert ahol erős a hit, ott erős az akarat!
És itt a végén engedjétek meg, hogy nyilvánosan köszönetet mondjak mindazoknak, akik tudtommal vagy tudtomon kívül segítik munkámat, és higgyétek el nekem:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése