Csak egy kis szösszenet mára, egy egyszerű beszélgetés, melynek fültanúja lehettem.
10 év körüli kislány - lehet kicsit nagyobbacska - néz az anyukájára értetlenül, miközben anyja egy számára idegen emberrel beszélget a stadionépítésekről. A gyermek nagyjából semmit nem tud illet - azt gondoljuk - nem ért ebből. Valóban ugyan ki tudja hányan hányszor hallgatták már végig szüleik beszélgetéseit az adott témával kapcsolatosan.
A beszélgetés végén a kislány kérdőre vonja édesanyját, hogy miért kell haragudni azért, mert újabbnál újabb stadionok épülnek és milyen sok épület "megszépül" minden fele. Nem érti, hogy mi ebben a rossz. Persze Anya igazán nem tud a gyereknek megválaszolni - mert ugye a gyerekek mindig tudnak olyat kérdezni, hogy meglepődjünk - s a kislány látván édesanyja bizonytalanságát megelőzi a válaszát, s így kezd el beszélni:
" Tudod Anya, lehet, hogy mégis csak értem: ezek a dolgok mind szépek és ékesek, mint a tortán a dísz és a tejszínhab. De azok mindig a végén kerülnek rá. Ahhoz viszont először meg kell csinálni a tortát."
Ezt csinálják, mindig ezt csinálják! Örökké feladják a leckét a szülőknek, de ezzel egyben meg is könnyítve a saját magunk helyzetét.
Anya mosolygott, megsimogatta és megpuszilta a kislánya arcát. Miközben továbbindultak még hallottam, hogy Anya elkezdi mesélni gyermekének a torta elkészítésének a módját:
" Teljesen igazad van, ehhez kell egy alap és ez a piskóta..... aztán szépen....." - folytatta tovább, de ezt már nem hallottam.
Figyeljünk rájuk, gyakran tanulhatunk Tőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése