2014-11-03 hétfő

Már eleve 3 napos késésben vagyok, igaz november 01-02 szombat, vasárnap volt és ünnep is. Miről is vagyok lekésve?

Legyen, mivel valamit csak illik magamról írnom. 2014-10-30-ig álláskeresési járadékon voltam, ezt maximum 90 napra állapítothatja meg a a munkaügyi hivatal. Tulajdonképpen - teljesen mindegy, hogy mennyi a bedolgozott munka éveim száma, meg hogy az elmúlt 22 évemet mindössze három munkahelyen töltöttem el - a minimálbér után 53000.- álláskeresési járadékot állapítottak meg részemre.  November hónaptól ez az összeg csak kevesebb lehet, mert álláskeresőként nyilvántartásba maradok ugyan, de szociális ellátást fog utalni részemre az önkormányzat, ha benyújtom ez iránti igényemet, kérelmemet. Alanyi jogon már semmi sem jár. Röviden most ennyi, a többit majd lassan, közben.

Mindig mondtam /a “nagyonokosoknak”/  én, / a “nagyonostoba” / - csakhogy az “erőviszonyokat” már így az elején tisztázzuk -, hogy: “valamit tenni kell”.

Lehetne ez a fejezet címe vagy mottója. Csak iszonyat durván néz ki, mivel embertelen mennyiségű - saját bevallásuk szerint “jóakarói” - intelem kezd el kavarogni bennem a mondatot visszaolvasva. Ettől függetlenül a cím marad és folytatom a témát ezen a vonalon elindulva.

“Jóakaró” lehet bárki: barát, ellenség, társ, szülő, pár, férj, feleség, gyerek, rokon, munkatárs… A lényegen nem nagyon változtat, mert ugye nekünk mindig mindenki “csak jót akar”. Ha logikusan tudunk még az ilyen esetekben gondolkodni, akkor az következik, hogy: “ne azt nézd, hogy mit mond, hanem hogy, ki mondja”. Itt elbizonytalanodom: ez nem éppen fordítva van?

Térjünk vissza az elejére, hogy tisztán lássunk a kezdetek kezdetétől és vegyük sorba az alapoktól: “Induljunk a kályhától!” /ez sem rossz fejezet címnek - szerző/

1., Ki a “nagyonokos”?

2., Ki a “nagyonostoba”?

3., Mik az “erőviszonyok”?

3., Kit nevezünk “jóakarónak”?

4., Mindezt miért?

5., Mi az, hogy “valamit tenni kell”?

Szómagyarázat:

“nagyokos” - Szerény véleményem szerint - az a Magyarországon felsőfokú végzettséggel rendelkező ember, aki azáltal, hogy ezt a képzést elvégezte és még esetleg papírt is szerzett róla valahogy egy egészen más embernek tünteti fel magát, mint aki valójában.  Ebben van igazság, hiszen -  ki így ki úgy - hosszabb- rövidebb ideig állami pénzen vagy saját költségén finanszírozva, valamilyen képzésben részesült 3-4-5-6.../8-10!?/ éven keresztül azaz valóban nagyon okos, értelmiségi, amely nekünk

“nagyonostoba” - embernek nem adatott meg /valamilyen oknál fogva és itt nem képességbeli különbségekre gondolok.

Mindez kis kiegészítésre szorul, mielőtt bármely társadalmi réteget magamra haragítom. Semmi gondom senkivel, mert mindkét oldalon vannak iszonyat “jófejek” is, de:

• kinek, mikori a megszerzett tudása?
• képzi-e magát azóta?
• kinek, milyen eredménnyel sikerült elvégeznie az iskolát?
• szereti-e a szakmáját vagy “csupán” egy végzettséget, szakmát igazoló papír megszerzésére volt szüksége? /sokszor szülői vagy egyéb más kényszer hatására/

“erőviszonyok” -  a két csoport közötti - valós vagy valótlan - képességbeni különbségek alapján kialakult vagy nemkialakult kapcsolat

“jóakaró” - az az ember, aki megmondja nekem, hogy szerinte, hogyan kellene csinálnom és hogy ezáltal nekem mi a jó?

“Klassz, minek szól bele? Ez az én életem!” ….jön az első gondolat vagy mondat  zabolázatlanul, meggondolatlanul. Mivel sok esetben azonnal nem látom át a probléma egészét kompletten, amibe éppen belekeveredtem, így legelőször is elkezdem magam marcangolni, hogy minden miattam van. Éppen akkor jön egy “jóakaró”, aki segíteni próbálna rajtam, de abban az adott pillanatban többet árt, mint használ….

Stop, stop, stop! Kicsi vagy sok idő elteltével belátom magam is, hogy lehettem volna az adott esetben és pillanatban belátóbb és megértőbb is a “jóakaróval” szemben. Sok esetben előfordul, hogy ez már: késő bánat.

“ne azt nézd, hogy mit mond, hanem hogy, ki mondja” vagy fordítva?! - Bármennyire is erőltetem mindenkinek maga kell eldöntenie, hogy melyik a helyes, mert itt már kettéválik a gondolkodásunk. Pedig ez egy eléggé fontos döntés, hiszen könnyen befolyásolhatóak vagyunk mások gondolatai, ötletei által vezérelve és döntünk jól vagy rosszul a saját életünk felett, mely döntésünk  következményeit csakis magunknak kell viselnünk.

Következzenek itt a jóakaróim tanácsai a blokknak az  első - címadó - mondatával kapcsolatosan:

• Ne használj hosszú, összetett, bonyolult mondatokat!
• Kifejezően, egyértelműen, érthetően fogalmazz!
• Az írás jelek kifejezetten zavaróan hatnak olvasás közben, így lehetőség szerint kerüld őket!
• Saját szavaidat használd, ha mégis frázisokat akarsz puffogtatni, akkor azt egyértelműen fejtsd ki bővebben, hogy a további félreértések elkerülhetőek legyenek!

Marad az első mondat, ez lesz a fejezet cím: tanulságként.

Remélem a kezdeti lelkesedésed megmaradt és folytatod tovább az olvasást, de ha mégis abbahagyod, akkor is bízom abban, hogy előbb utóbb visszatérsz.

“Valamit tenni kell” és hogyan is helyes:“az a fontos, hogy ki mondja vagy az, hogy mit mond?”

Nagyon sokan érzik ezt így: “valamit tenni kell”. Konkrét példám a “nagyokosokkal” arról szól, hogy menjünk ki az utcára csendes, néma tüntetéssel. Fejezzük ki így nem-egyetértésünket  a döntéssel, ami ránk nézve kedvezőtlen. Válaszom erre egyszerűen annyi: korábbi beszélgetéseink során sorra elítélték azt az emberi viselkedés formát, mikor az emberek a nem-egyetértésük kifejezésére az utcára vonulást választották. Akkor most? A kérdés kölcsönös volt oda-vissza. A “nagyonokos” válasz a visszakérdezés: “mi mást tudunk tenni?” Az én válaszom: “Akkor ebbe a sorba már sokszor be kellett volna állni, mégsem tettük. Most, hogy érintettek lettünk mégis megtesszük…. “ Nem értem: Sokkal többet vártam a “nagyonokosoktól”, hogy valami valóban eredeti, nagyon okos gondolattal, ötlettel rukkolnak elő. El is vetették a néma tüntetés.

Na persze mielőtt még bárki, bármi olyat feltételezne, aminek köze nincs a valósághoz tisztázzuk, hogy természetesen nem miattam.

Folytatom inkább: eltelt néhány hónap, amióta nem dolgozom, azóta ezen eszem magam, hogy miért? Miért nincs olyan eszköz még a “nagyonokosok” kezében sem, amivel eredményt lehetne elérni? Mi lenne az a mai viszonyok között, ami rendelkezésünkre áll és emberi viselkedéshez méltó?

Egy nagyon fontosat elfelejtettem az elején leírni magamról, de szerintem még nem késő. Se politikai, se vallási elkötelezettségem nincs. Minden olvasóm szíve joga eldönteni, hogy igaznak vagy mesének - fantáziának - véli a leírásaimat. Viszont itt kell megjegyeznem azt is, hogy amennyiben bárki magára ismerne az csakis a véletlen műve lehet. /Véletlenek márpedig nincsenek, mert mindennek oka van és minden okkal történik - szerző/ Véleményem szerint: “ne azt nézd, hogy ki mondja, hanem azt, hogy mit mond”.

Te Kedves olvasóm eldöntheted és dönthetsz bárhogyan: a Te döntésed.

Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom /ez a lehetetlen - árnyaltabb változata-, ami szintén nem létezik - szerző/, hogy csak ez az egy megoldás létezik a mai társadalmi viszonyok között. A XXI.században a fejlett technikai vívmányok mellett:  menjünk ki az utcára. Valóban van realitása, de kiscsoportokban értelmét veszíti és jelentéktelennek tartom. Időközben megtörténtek a választások és megszülettek a választási eredmények. A saját gondolataimat írom, de kérlek Benneteket, ha arra érdemesnek tartjátok Magatokat: véleményezzétek szabadon írásomat. Bármit írhattok.

Nem tudom melyik pillanatban döntötte el vezetésünk, hogy létrehozza a parlamenti ⅔ -os többséget. /Itt még egy fontos információ rólam, hogy én a “nagyonostobák” közé tartozom, ugyanis nincs felsőfokú végzettségem./ Nem  követem a politikai, gazdasági eseményeket, így csak a végeredménnyel szembesülök, viszont elgondolkodtam ezen a dolgon. Hogyan ülhet a parlamentbe ⅔-os kormány párti képviselő testület, mikor a szavazó polgárok 40-50-/60!/%-a el sem megy szavazni? Senki sem köteles véleményt nyilvánítani: szíve, joga megteheti. A leadott szavazatok aránya nagy vonalakban fele-fele  a két párt között és néhány egyéb.

Szeretném, ha ezt mindenki megértené, aki eljut idáig az olvasásban, mert tudásom nekem sem sok van. Mindössze elgondolkodtam, mivel eszem az még van.

Lássuk csak kicsibe: tegyük fel, hogy van 20 fő. Dönteni akarnak egy dologgal kapcsolatosan. Mondjuk 10 fő úgy dönt, hogy neki mindegy, ezért nem is dönt. Marad 10 fő és ebből elég, ha 6 fő egyformán dönt és az ő döntésük kerül érvényre /50% + 1 fő/. A 20 fő véleményét/akaratát - amelyből 10 fő döntött és 10 fő nem élt a döntés jogával - a továbbiakban egy mindössze 6 fős csapat véleménye/akarata határozza meg.

Tehát van egy 20 fős társaság, amelyben mindössze 6 ember plusz 14 főt irányít, úgy, hogy csupán 4 fő vállalta a véleményét nyiltan ellentétesen. Egy ilyen helyzetben a saját életemben biztosan megtagadnám, visszautasítanám  a további együttműködést a közösség tagjaival. Elhagynám azt és másik közösséget keresnék.

Segítenétek abban, hogy egyértelműbb legyen mindenki számára, hogyan is történik ez a valóságban? Segítségeteket kérem abban is, hogy ebben a 20 fős társaságban, hogyan éreznétek magatokat a továbbiakban illetve mit tennétek?

Mára ennyi!

“A képzelet többet ér, mint a tudás!” Albert Eisten