Heti ügyintézés ELŐZETES:
Várok mindenkit a Téren – Miskolc, Hősök tere – jövő héten
szerdán 2017. szeptember 20. 17-20 óra között, majd ezt követően minden 2.
szerdán „CSAK 1 EMBER”ként

Közelítsük
egymáshoz a különböző társadalmi csoportok érdekeit
Centralizálás/központosítás veszélye illetve következménye:
-
a TELJES vidék (kistelepülések) elszigetelődése
Urbanizáció veszélye illetve következményei:
-
aki egyszer elindul a kistelepülésről – akárcsak a
szegénylegény szerencsét próbálni a mesében - munkát keresni vagy ügyet intézni,
lehetősége sincs és gyakran már nem is akar újra visszamenni a világvégére
Miért?
-
nincs közlekedés, s ha van is nincs rá pénz
-
nincs munkalehetőség helyben (legfeljebb néhány „kiváltságosnak”
a közmunka) azaz munkalehetőség miatt is utazni kell, mégha csak a szomszéd
településre is
-
nincs helyben orvosi ellátás és semmilyen hivatali
ügyintézési lehetőség (az elveszett vagy pótlandó okmányokat is a járási
hivatalban – legközelebbi nagytelepülés vagy város - kell intézni)
-
nincs helyben oktatás (a gyermekeknek is a
szomszéd településre kell átjárni esetenként még óvodába is, mivel 3 éves
kortól az is kötelező, s ha nem járnak rendszeresen a hiányzás miatt megvonásra
kerül a családi pótlék is)
Mindezen okoknál fogva sokan egyre inkább úgy döntenek, hogy
maguk mögött hagyják – családostól – a vidéki életet és felszámolnak mindent:
-
urbanizálódnak azaz beköltöznek egy közeli (vagy
gyakran távolabbi) városba és esetenként még mindig előfordul, hogy a
székesfővárosunkat választják „átmenetileg” lakóhelyként, hogy könnyebben
megtalálják saját maguk és gyermekeik számítását
Egy
nagyváros peremterületein élők esetében ugyanez a helyzet.
A városokban kialakult folyamatos átszervezések következtében –
a városi lakosságnak is - egyre
nagyobb nehézséget okoz a hivatali ügyintézés, a vidékről beérkezőknek méginkább.
Vegyük Miskolcot:
-
megy a „harc” az ifiház megmaradásáért, ami pedig
már eldöntött tény, hogy a MÖR (Miskolci Önkormányzati Rendészet) megszerezte,
arra való hivatkozással, hogy mennyire központi helyen helyezkedik el és
márpedig éppen ERRE AZ ÉPÜLETRE VAN SZÜKSÉG
Hol voltak akkor a jelenleg tiltakozó miskolci lakosok
(pártok?), amikor:
-
a gyámügyet a „központi” helyről, ahol mindenki
számára elérhető volt (vidékieknek is!!) -Petőfi 1-3 alól - elköltöztették a
Dóczyra, ahová félóránként jár a 34-es busz és így 4 jegy szükséges – azaz 4x300.-=
1.200.-ft/fő - az ügyintézéshez, hogy a Holding megfelelő helyett kapjon a
helyén?
-
a központi leánykollégium épületét azaz jelenleg
is egy részét ( a többi kihasználatlanul pusztul) a miskolci önkormányzat „birtokba
vette” akkor még „átmeneti szándékkal”, de azóta is folyik a bejárati részen
ügyintézés?
-
az Avasi kilátót vagy a Kossuth mozit bezárták és
azóta is pusztulásra vannak ítélve Miskolc ezen nevezetességei
-
stb és sorolhatnánk a végtelenségig a körülöttünk
zajló és tőlünk függetlenül történő események (rombolás) sorát
HOL VOLTATOK? HOL VAGYTOK?
Kérek minden jóérzésű miskolcit, hogy gondolkozzunk és
cselekedjünk KÖZÖSEN a továbbiakban
„CSAK 1 EMBER”
(Lássátok példának az alábbi faceposztot, https://www.facebook.com/groups/1491855277745554/permalink/1926431527621258/
hogy hogyan ér el mindenkit a „TÖRVÉNY” -
a helyi rendelet - szigora, akkor amikor már nem is gondolunk rá)
Legyen eszetekbe: „Ma MI, Holnap TI!”
Sosincs késő cselekedni!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése